budaházy györgy
"Szabadságot!" - kiállás Budaházyék mellett, közeledik a jogerős ítélet
A Szabadsagot.com webcímen érhető el az a petíció, egyben a széleskörű civil kiállás internetes oldala, melynek célja, hogy a büntetőeljárás törvénytelenségeire rámutatva szót emeljen Budaházy Györgyék lassan másfél évtizede tartó meghurcoltatása ellen. A weboldalon egy visszaszámláló óra jelzi: kevesebb mint három nap van hátra a jogerős ítéletig. Ahogy arról a PestiSrácok.hu is beszámolt, március 9-én, csütörtökön másodfokú ítéletet hirdet a Hunnia-ügy néven elhíresült terrorperben a Fővárosi Ítélőtábla, amely abban az esetben ha a bűnösség kérdésében megegyezik az első fokú ítélettel, jogerőre is emelkedik.(Amennyiben most felmentenék a vádlottakat az irányadó jogszabályok alapján megnyílna a harmadfokú elbírálás lehetősége.) Március közepén lesz egy éve, hogy a Fővárosi Törvényszék Ignácz György büntető bíró vezette tanácsa összesen 117 évre ítélte az ügy 17 vádlottját. Ez év januárjában a köztársasági elnök 7 vádlottat eljárási kegyelemben részesített - melyet többek közt a büntetőper rendkívüli, bizonyos szempontból példátlan elhúzódásával és történéseivel indokolt. A többi vádlott kegyelmi kérvényéről Novák Katalin a jogerős ítéletet követően dönt.Az utolsó szó jogán – Március 9-én hirdet ítéletet a Fővárosi Ítélőtábla Hunnia-ügyben (Videó)
Az utolsó szó jogán mondták el védőbeszédeiket a Hunnia-ügy vádlottjai a Fővárosi Ítélőtábla előtt, az immár lassan 15 éve tartó büntetőperben. Az a tíz terhelt ül még a vádlottak padján, akik ügyében Novák Katalin köztársasági elnök úgy foglalt állást, hogy csak a jogerős ítéletet követően dönt kegyelmi kérvényükről. A bírói tanács március 9-re tűzte ki a következő tárgyalási napot, amikor jogerős ítéletet hirdetnek a Hunnia Mozgalom tagjaira, akiket terrorcselekmények elkövetésével vádoltak meg.Budaházy György az utolsó szó jogán szólalt meg a Hunnia-per pénteki tárgyalásán
A Fővárosi Ítélőtáblán folytatódott a Hunnia-per, lezárultak a védőbeszédek, Budaházy György az utolsó jogán szólalt meg. Értékelte a bizonyítékokat, illetve több indokot sorolt fel az ügy hatályon kívül helyezésére. A kitűzés szerint március 1-jén várható a másodfokú határozat kihirdetése.Elutasította a bíróság Budaházy bizonyítási indítványait, szerdán folytatódik a tárgyalás
Pénteken folytatódott a Hunnia-per másodfokú büntetőpere a Fővárosi Ítélőtáblán. A Budaházy György által beterjesztett bizonyítási indítványokat Török Zsolt tanácsvezető bíró elutasította, ellenben két vádlott esetében enyhítette a szabadságkorlátozó intézkedéseket. Az ügyész vádbeszédében súlyosítást kért a vádlottakra, Szikinger István ügyvéd pedig védőbeszédében indítványozta, hogy bizonyítottság hiányában védencét, Budaházy Györgyöt mentsék fel a vádak alól. A bírói tanács elleni kizárási indítványról még nem döntött az ítélőtábla másik tanácsa, amit azért terjesztett elő a védelem, mert a Budaházyékra a megismételt elsőfokú eljárásban tavaly márciusban 117 évet kiszabó, súlyosan elfogultnak tűnő módon eljárt bíró, Ignácz György nem sokkal a döbbenetes és sokak által kritizált ítélete után bíróként felkerült a Fővárosi Ítélőtáblára.Hunnia-portrék: Gyurcsányék terroristának bélyegezték, elismert örökségvédő szakember lett
Nyolc vádpontból négy alól már felmentették, mégis 8 évre fegyházba küldené a bíróság legalább is az első fokú ítélet szerint dr. Sz. Frigyest, a Hunnia-per negyedrendű vádlottját. Budaházy György kedvezménnyel sem szabadulhatna. A most 37 éves régész-történész a terrorper legfiatalabb terheltje, még alig 20 éves volt, amikor részt vett a nemzeti ellenállásban, a szemkilövéseket legalizáló Gyurcsány-kormány elleni tüntetéseken és 22, amikor kámzsás kommandósok "veszélyes terroristaként" elhurcolták. Dr. Sz. Frigyes eddigi élete csaknem felét kiteszi a rendkívül hosszúra nyúlt és még mindig folyamatban lévő büntetőeljárás, amely idő alatt hol letartóztatásban, hol házi őrizetben volt, hol pedig a lakhelyét nem hagyhatta el. A börtönben készítette diplomamunkáját, házi őrizetben írta a doktoriját és a hazai örökségvédelem egyik ismert, elismert tagja lett. Múzeumpedagógus feleségével, Zsuzsannával már az eljárás alatt ismerkedtek meg, házasodtak össze és két gyönyörű gyermekük született.Hunnia-portrék: Előzetesben és házi őrizetben szerzett diplomát, doktori fokozatot
Szerdán kezdődik az immáron 15 éve húzódó Hunnia-per másodfokú eljárása a Fővárosi Ítélőtáblán. Bár a még Gyurcsányék gründolta első magyar terrorügyben csak Budaházy György neve vált közismertté, a vádlottak padján összesen tizenheten ülnek, vagyis most már csak tízen, miután hét vádlott az év első napjaiban eljárási kegyelmet kapott a köztársasági elnöktől. Riportfilmsorozatunk a terrorvád eddig nem ismert szereplőit mutatja be, olyan kérdésekre keresve a választ, amelyek csak ritkán merültek fel az elmúlt másfél évtized során, amikor mindenki a jogi kérdéseket feszegette. Holott nem a jogról, jogi esetekről, hanem valójában emberi sorsokról dönt az a bizonyos végső ítélet. Kik ezek az emberek? Hogyan élik meg ők, és főleg a családjuk egy ilyen végtelennek tűnő eljárás nehézségeit? És ha egyszer vége lesz, netán egy felmentés vagy kegyelem esetén pótolható-e mindaz, amit elvett az elmúlt 15 év? Dr. Sz. Frigyes a Hunnia-ügy negyedrendű vádlottja. Az alapeljárásban 10, most a megismételt, első fokú eljárásban 8 év fegyházbüntetésre ítélte a Fővárosi Törvényszék, annak ellenére, hogy a korábbi összesen 8 vádpont fele alól felmentették.Hunnia-portrék: Egy terrorper árnyékában született nagycsalád (Videó)
Egy ekkora család állandó logisztika, folyamatos szervezés, komoly munkamegosztást igényel a szülőktől, mindenkinek mindenből ki kell venni a részét – mondja Nagy Zoltán, miközben a két legkisebb bújik éppen hozzá, és Zolinak adja kezébe a gitárt, aki különös figyelmet igénylő, most már nagyfiú. Egész életében segítségre lesz utalva – soha nem fog tudni járni, vagy folyékonyan beszélni. A két nagyobb fiú a nappaliban társasozik, egy kisebb valahol a lakás másik helyiségében kiabál most éppen anyáért, aki a vacsorát készíti elő. Végignézek a nem reklámidilli, hanem hús-vér családon, és még engem is eláraszt a nyugalom. Nem értem, Janka hogy volt képes végigcsinálni azokat a hónapokat, amíg a férje börtönben volt, és most még elképzelni sem tudom, mi adhatott erőt ennek a két embernek, hogy egy terrorper és sok évi fegyházbüntetéssel fenyegetettség súlya alatt felépítsék ezt a családot. Azt mondják, a hit. És két óra múlva, amikor elindulunk a Budaházy-per kilencedrendű vádlottjának otthonából, már tudom, mekkora erőt képes adni az embernek, ha a hite minden körülmény ellenére rendíthetetlen.Hunnia-portrék: családok a másfél évtizede tartó terrorper árnyékában (előzetes)
A jövő héten másodfokon folytatódik Budaházy Györgyék terrorcselekmények vádjával indult büntetőpere. A Fővárosi Ítélőtáblán tízen ülnek majd a vádlottak padján, miután heten már köztársasági elnöki kegyelemben részesültek. A 2010 előtti időszak nemzeti ellenállásának egyik vezéralakja, Budaházy György egy botrányokkal terhelt bírósági eljárás és hatályon kívül helyezett ítélet után, megismételt eljárásban 17 év fegyházbüntetést kapott, amelyből kedvezménnyel sem szabadulhat. További négy vádlottat ítélt az Ignácz György vezette bírói tanács tíz év feletti szabadságvesztésre. De kik is a vád szerinti terroristák, veszélyes bűnözők, akiket a vádhatóság, sőt, az első fokon ítélkező Fővárosi Törvényszék hosszabb időre zárna el a társadalomtól, mint sok esetben kegyetlen gyilkosokat?Kegyelemre várva: a Budaházy család és a terrorvád 14 éve
A Hunnia-ügy tizenhét vádlottja közül hétnek adott kegyelmet a közelmúltban Novák Katalin köztársasági elnök. Tíznek nem, azaz esetükben a döntést elhalasztotta. Budaházy Györgynek, a 2006-os nemzeti ellenálás vezéralakjának az újév nem hozta el a szabadságot. A háromgyermekes gépészmérnök édesapa 2009 óta áll büntetőeljárás alatt, a legsúlyosabb terrorváddal olyan események miatt, amelyek a gyurcsányi rendőrterror idején történtek és amelyekben egyetlen ember haja szála sem görbült meg. Amikor Budaházyt először elvitték a rendőrök, a legkisebb lánya mindössze 3 éves volt. Három gyermek nőtt fel úgy, hogy az édesapa fontos helyzetekben, amikor szükség lett volna egy apára, nem lehetett mellettük. A PestiSrácok.hu exkluzív riportjában most ők, a családtagok mesélnek: Bernadett, a feleség, akinek össze kellett tartania a családot; Villő, akinek kisgyermek korában konkrétan nélkülöznie kellett az apát; Boglárka, az NB I-es röplabdázó, aki éveken át hiába nézett a lelátó felé, édesapja büszke tekintetét keresve; és Botond, aki a közös filmnézésekre, íjászatokra emlékezve merített erőt, amikor tizenévesen neki kellett lennie a férfinak a családban, az erőt tartani édesanyjában és húgaiban. A közgazdász feleség ma egy ügyvédi irodában dolgozik, a két nagyobb gyermek egyetemre jár, élsportoló, a legkisebb még gimnáziumba – minden nehézség ellenére olyan emberekké váltak, akikre édesapjuk büszke lehet.Ajánljuk még