Pesti Srácok

Öt perc – Pápalátogatási lelki gyakorlat haladároknak: bebörtönözni és beperelni mindenkit

Ferenc pápa Budapestre látogatott, ennek apropóján pedig a nemzeti oldal több szimbolikus lépést is tett a megbékélés jegyében: Semjén Zsolt kedden kijelentette, nagyobb önmérsékletet fog tanúsítani az ellenzékiekkel szembeni parlamenti viták során, Novák Katalin pedig kegyelmet adott a Hunnia-ügy elítéltjeinek. Ehhez képest a baloldal, Gyurcsánnyal az élen börtönnel fenyegeti a frissen kegyelemben részesítetteket, a momentumosok pedig mintegy hangolódva a pápalátogatás jelentette spirituális feltöltődésre, nekiestek (újra) a Karmelita melletti építési kordonnak és az azt őrző rendőröknek. Az egész betetőzéseként Pankotai Lili szállt ringbe, aki feljelentéssel fenyegette meg volt iskoláját, amiért az szerinte nem megfelelően reagált trágár "művészetére". Akinek viszont sikerült megfelelően reagálnia, az a párbeszédes Árva Péter, aki lemondásra szólította fel Baranyi Krisztinát nem sokkal azután, hogy a baloldali párt támogatását fejezte ki a polgármester asszony irányába 2024-et illetően.

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.