budai gyula
Gyönyörűen elhasalt a bíróságon Gyurcsányék imádott ügyvédje
Elutasította a Budapest Környéki Törvényszék Czeglédy Csaba és Kész Zoltán keresetét, akik az őket ért állítólagos személyiségi jogi sérelmek miatt próbáltak kisajtolni egy kis pénzt Budai Gyulából. Ehelyett azonban a bíróság első fokon elhajtotta őket, sőt még a perköltséget és a kereseti illetéket is nekik kell megfizetniük. Kérem a Tisztelt Olvasókat, ne kacagjanak hangosan, de Czeglédy és Kész az ő állítólagos „jóhírnevük” megsértése miatt perelte be Budait...Budai Gyula a PS-nek: Magyarellenes hisztériakeltés zajlik az ukrán belpolitikai helyzet miatt
Az ukrán külügy hivatalos jegyzéket küldött a magyar félnek, mindezt a PestiSrácok.hu Budai Gyulával készült június 20-ai interjúja miatt. A Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszteri biztosával készült interjúban ugyanis szóba került a Krím, és a kizárólag szakmai szempontok alapján lezajlott beszélgetést az ukrán fél támadásnak vélte. Nem ez volt az első eset. Az utóbbi évtizedekben a környező országok politikai vezetése többször játszotta ki a "magyar kártyát", amikor úgy érezték, hogy több szavazatra van szükségük, felkorbácsolva a nacionalista indulatokat. A felelőtlen hergelés sokszor ért el sikert, hiszen az arra fogékony szélsőségesek pajzsot éreztek maguk mögött, és a gyomorfogató uszítást kicsinyes politikai haszonszerzésre használták. Az ostor pedig mindig a magyarságon csattant, akiknek eszük ágában sem volt megkavarni az állóvizet. Ez a kommunista reflex épült be az elmúlt években Ukrajna magyarsággal szembeni politikájába is: a folyamatos KGB-s színvonalú zaklatások és fenyegetések, halállista, szeparatista vádak és félelemben tartás manapság mindennapos vendég Kárpátalján. A gazdasági csőd szélén tántorgó Ukrajna számára a nemzeti öntudat erősítése és az összetartozás lelkesítő szólamai a kisebbségek gusztustalan vegzálást jelentik, de nem kímélik a nemzettársait megvédeni igyekvő Magyarországot sem, ahogy Budai Gyula esete is bizonyítja.Fidesz: Gyurcsány kimentette ügyvédjét, miközben tettestársait elítélték
A Fidesz felháborítónak tartja, hogy az "ellenzék élén álló" Gyurcsány Ferenc kimenekítette Czeglédy Csabát a bírósági eljárás alól, akinek a tettestársait eközben elítélték - mondta Budai Gyula, a kormánypárt országgyűlési képviselője szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.Budai Gyula: Csúnya világ lesz, ha az orosz szankciók és a Brexit hatása összeér
Oroszország eltökélt abban, hogy 2020-tól leállítja az Ukrajna felől érkező gázszállítást, és helyette a Bulgárián és Szerbián keresztül fogunk kapcsolódni a Török Áramlathoz. A magyar kormány igyekszik minden eshetőségre felkészülni, és megkezdtük a tartalékaink növelését. Budai Gyula, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszteri biztosa lapunknak adott interjújában kifejtette, hogy a Brexit várható hatásai még kiszámíthatatlanok, azonban a magyar agrárexportot akár 30 százalékos veszteség is érheti. Budai Gyulával a magyar külkereskedelem néhány fontos kérdését tekintettük át.Itt van Putyin újabb ellenszankciója – Ez fájni fog Macronnak és az uniónak
Oroszország július elsejétől korlátozza az orosz állami és önkormányzati szerveknek a külföldi borok, pezsgők, gyümölcs- és likőrborok beszerzését – tudta meg a PestiSrácok.hu. Ez egy újabb válaszcsapás az unió gazdasági szankcióira, amelyekkel Oroszországot sújtották a Krím-félsziget elcsatolásáért. A mostani orosz korlátozás komoly gyomrost jelent a nagy borexportőröknek, a franciáknak, spanyoloknak, olaszoknak és portugáloknak, minket, magyarokat viszont szerencsére csekély mértékben érint. Ám Budai Gyula miniszteri biztos szerint félő, hogy az oroszok a magánszektorra is kiterjeszthetik a szankciót, és az már nekünk is fájna...Pár nap alatt háromszor is padlót fogott a bíróságon Gyurcsány
Magyar politikus tán még soha nem bukott annyi pert, ahányat most néhány nap leforgása alatt Gyurcsány Ferencnek sikerült. Legfrissebb vereségét Budai Gyula ellen könyvelheti el. A Szemkilövetőnek lassan másról sem szól az élete, csak a bukásokról: megbukott miniszterelnökként és MSZP-elnökként, most pedig sorra veszti el a választásokat és a bírósági pereket...Az ajtó után a bíróságon is hatalmasat koppant Kunhalmi Ágnes
Nem bírta elengedni az első fokon már elbukott rágalmazási feljelentését Kunhalmi Ágnes, aki most másodfokon, jogerősen is padlót fogott. A szocialisták „ajtónállója” azért jelentette föl Budai Gyulát, mert a fideszes politikus – egy tanúvallomásra hivatkozva – azt mondta: Czeglédy Csaba pénzelte az MSZP 2014-es kampányát Kunhalmin keresztül. A bíróság szerint ezzel az állítással az égvilágon semmi probléma sincs.Gyurcsányék újabb jogerős buktája – Ezentúl kijelenthető: Czeglédy tömte pénzzel a DK-t
Teljes egészében elutasította a Fővárosi Ítélőtábla a Gyurcsány Ferenc vezette szektapárt személyiségi jogi keresetét, amelyet Budai Gyula ellen nyújtottak be. A DK ezúttal is azt sérelmezte, hogy a volt elszámoltatási kormánybiztos összefüggésbe hozta őket Czeglédy Csaba bűnös üzelmeivel, ám az ítélőtábla nem talált kivetnivalót a fideszes politikus szavaiban. Az ellenzéki párt egymilliós sérelemdíjat követelt – ehelyett most ők fizethetik ki a tetemes perköltséget.A bíróság szerint kimondható: Kunhalmin keresztül pénzelte az MSZP-t Czeglédy Csaba
Felsült Kunhalmi Ágnes. A szocialista politikus rágalmazás és becsületsértés miatt jelentette föl Budai Gyulát, amiért a fideszes politikus – egy tanúvallomásra hivatkozva – márciusban azt mondta: Czeglédy Csaba pénzelte az MSZP 2014-es kampányát Kunhalmin keresztül. A bíróság szerint azonban Budai nem követett el bűncselekményt. Ezek szerint mostantól bárki kijelentheti: a súlyos korrupciós bűncselekményekkel gyanúsított Czeglédy Csaba pénzelte 2014-ben az MSZP kampányát Kunhalmi Ágnesen keresztül.Ajánljuk még

















