budai gyula
Budai Gyula: A legnagyobb kudarcom, hogy Gyurcsány még nincs börtönben
A mai ellenzéki figurák nem tudják bizonyítékokkal alátámasztani a kijelentéseiket. Csak bebújnak például az RTL Klub, a HVG vagy az Index mögé, és akkor a vádaskodóból hirtelen megmondóember lesz – mondta a Magyar Időknek adott interjúban Budai Gyula. Az Orbán-kormány egykori elszámoltatási kormánybiztosa legnagyobb sikerének azt tartja, hogy azt a munkát, amivel a kormány 2010 októberében megbízta, a legjobb tudása szerint elvégezte, legnagyobb kudarcának pedig azt, hogy Gyurcsány Ferenc még nincs börtönben.Az elsőfokú bíróság szerint nem sértő vélemény, hogy Czeglédy bűnszervezete pénzelhette az MSZP-t és a DK-t
Az MSZP rágalmazás miatt jelentette föl Budai Gyulát és a Fideszt, amiért a párt parlamenti képviselője egy tavalyi sajtótájékoztatón arról beszélt: a Czeglédy Csabához köthető bűnszervezet által eltüntetett milliárdok egy része az MSZP-hez és a DK-hoz vándorolhatott. A bíróság azonban nem jogerősen elutasította a feljelentést, és kimondta, nem volt indokolatlanul sértő Budai véleménynyilvánítása. A fideszes politikus szerint most már bírósági papír van róla, így kimondható: Czeglédy Csaba bűnszervezetet működtetett, s a szálak az MSZP-hez és a DK-hoz vezetnek.Büntetőeljárás indulhat Gyurcsányék Czeglédynek nyújtott százmilliós kölcsönei miatt is
Budai Gyula a legfőbb ügyészhez fordult a Gyurcsány-család által Czeglédy Csaba érdekeltségének nyújtott több mint 200 milliós kölcsön miatt – nyilatkozta megkeresésünkre a fideszes országgyűlési képviselő.Eljárás indult Gyurcsányék mutyigyanús kölcsönügyletei miatt
Piacfelügyeleti eljárást indított a jegybank a Gyurcsány Ferenc egyik családi cége által Czeglédy Csaba érdekeltségének nyújtott három darab, összességében több mint 200 milliós kölcsön miatt – értesült a PestiSrácok.hu. Alapos a gyanú ugyanis arra, hogy Gyurcsányék cége jogosulatlan pénzügyi tevékenységet végzett, s ezzel súlyos törvénysértést követhetett el. Az ügyben Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő tett bejelentést még tavaly októberben. Eközben az Altus személyiségi jogai állítólagos megsértése miatt beperelte Budait és Deutsch Tamást.A Fidesz szerint Czeglédy Csaba Gyurcsány strómanja
A Fidesz szerint Czeglédy Csaba Gyurcsány Ferenc DK-elnök strómanja, a feladata pedig az volt, hogy pénzt gyűjtsön a volt miniszterelnöknek és pártjának. Budai Gyula, a nagyobbik kormánypárt országgyűlési képviselője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: Czeglédy Csaba bűnszervezete" több mint hárommilliárd forintos áfacsalást követett el, de nemcsak az államot, hanem diákokat és nyugdíjasokat is megkárosított.Visszanyal a fagyi: Vadainak a DK-t sikerült lejáratnia Budai Gyula helyett
Vadai Ágnes újabban élénk érdeklődést mutat az orosz embargó, a külügyminisztérium, valamint Budai Gyula munkája iránt. A Demokratikus Koalíció alelnöke október 25-én írásbeli választ igénylő kérdést nyújtott be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterhez: „Mi haszna van Budai Gyulának?” címmel. A Gyurcsány Ferenc üzelmeit évek óta figyelemmel kísérő Budai Gyula úgy tűnik, most nagyon kiverte a biztosítékot a DK-nál a Czeglédy Csabának adott kölcsön és az Altus átvilágítására vonatkozó feljelentésével. Sőt korábban, 2011-ben Vadai férjének cégét is megpiszkálta és jelentős értékre elkövetett hűtlen kezelés, csalás, továbbá a számvitel rendjének megsértése miatt javasolt büntetőfeljelentést.A pénzügyi felügyelet vizsgálja meg, Gyurcsány cége folytatott-e tiltott hitelezési tevékenységet!
Azt kéri a fideszes Budai Gyula a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénzügyi felügyeletétől, vizsgálja meg, hogy a Gyurcsány Ferenc DK-elnök érdekeltségébe tartozó Altus Portfólió Kft. folytatott-e tiltott hitelezési tevékenységet.Budai Gyula a PS-nek: Tovább pénzeli Czeglédyt a baloldal
Rágalmazási pert indít, valamint sajtó-helyreigazítást is kezdeményez a Demokratikus Koalíció (DK) Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő ellen. A párt ezt arra reagálva közölte, hogy Budai azt állította, a Czeglédy Csaba által üzemeltetett bűnszervezet mögött Gyurcsány Ferenc és a baloldal áll, és Czeglédy Csaba nem más, mint "a volt kormányfő és a baloldal strómanja". Budai Gyula Gyurcsányék kezdeményezésével kapcsolatban portálunknak úgy nyilatkozott, az, hogy a DK továbbra is a Czeglédy ügyvédi irodával képviselteti magát a peres eljárásokban, szintén árulkodó jele annak, hogy Czeglédyt a baloldali pártok, politikusok pénzelik.Fidesz: egyetlen terrorista sem úszhatja meg a büntetést!
A Fidesz szerint egyetlen terrorista sem úszhatja meg a büntetést, és joggal várható el, hogy Ahmed H. ügye "ne egy döglött aktában végződjön", hanem egy határozott bírói ítélet szülessen, a megfelelő jogi következményekkel - közölte Budai Gyula, a kormánypárt országgyűlési képviselője szombati sajtótájékoztatóján, Budapesten.Ajánljuk még

















