budai gyula
Budai Gyula szerint Gyurcsány és pártja most fizeti ki hallgatásáért Czeglédyt, az "alvilági révészt"
"Ki fizeti a révészt....? vagyis Czeglédy Csabát" – teszi fel a kérdést Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője a Czeglédy és Társai Ügyvédi Iroda önkormányzati megbízásai kapcsán. Amint arról beszámoltunk, két DK-s vezetésű önkormányzat, Újbuda és Erzsébetváros is újabb szerződéseket kötött a 6 milliárdos költségvetési csalással vádolt ügyvéd politikus és párja ügyvédi irodájával: az előbbi év végéig 20 millió, utóbbi több, mint 50 millió forint átalánydíjat fizet ki az irodának közpénzből, és ezt még tetézik az óradíjakkal is. Budai Gyula szerint több, mint gyanús ez a "titokzatos adakozás". "A válasz egyszerű! Czeglédy a minden titkok tudója, a piszkos ügyek elsikálója, aki zsarolja és markában tartja Gyurcsány Ferencet és a szocialistákat. Czeglédy miután kiszabadult az előzetesből, benyújtotta a számlát és azt most fizetni kell" – jegyzi meg a politikus.Kijárási tilalom lépett életbe Kiskunlacházán a Duna-parton
Portálunk már beszámolt arról, hogy Kiskunlacházán elfogyott a türelem a pestiekkel szemben, a településre özönlő turisták miatt ugyanis számos szigorítást vezettek már be, most pedig újabb korlátozásokat hoztak az ünnep idejére Kiskunlacházán. A közterületeken megtiltották a szabadidős és sporttevékenységet, kijárási tilalmat rendeltek el a Duna-parton. Nem sétálhatnak a folyó mellett a helyi lakosok és a nyaralók tulajdonosai sem.Kiskunlacházán elfogyott a türelem a pestiekkel szemben: lezárják a játszóterek és üdülőterületek környékén lévő parkolókat
Kiskunlacházán lezárják a játszóterek és üdülőterületek környékén lévő parkolókat – erről Budai Gyula országgyűlési képviselő számolt be Facebook-oldalán.Elképesztő felelőtlenség: napozgatnak a szentendrei korzón, megteltek az üdülőövezetek
Nem mindenkinek sikerült felfognia, mennyire fontos betartani a hatóságok által kért szabályt: ha tehetik, inkább maradjanak otthon. A kormány kijárási korlátozást vezetett be szombaton, ennek értelmében a lakóhelyünket csak alapos indok esetén hagyhatjuk el, erre viszont láthatóan fittyet hánytak azok, akik Szentendrén korzóztak vagy éppen arra használták a hétvégét, hogy elmenjenek a nyaralójukba.Bukta: Gyurcsányék most a Kúrián kaptak egy sallert Budai Gyulától
Nem bírta földolgozni az Altus Zrt. korábbi jogerős pervesztességét Gyurcsány Ferenc és Gyurcsányné Dobrev Klára, ezért a Kúriához szaladtak jogorvoslatért, ám ott is Budai Gyulának adtak igazat. Nem elég a bukás: Gyurcsányéknak még százezer forint felülvizsgálati illetéket is meg kell fizetniük. Szemkilövetőéket ki más képviselte volna a perben, mint a korábban több bűncselekmény miatt elítélt, jelenleg maffiaszervezet vezetésével vádolt Czeglédy Csaba...Budai Gyula: Ismét kiderült, hogy a baloldal a bűnözők és a Soros-hálózat oldalán áll
A "börtönbizniszről" szóló keddi parlamenti szavazáson kiderült, hogy a baloldal ismét a bűnözők és a "Soros-hálózat" oldalán áll – mondta Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője budapesti sajtótájékoztatóján.A bűnözőknek megítélt 8,6 milliárd forint 61 százaléka ügyvédi számlákra érkezett
Milliárdokat kaptak közpénzből az elítéltek; a kártalanításra kifizetett összeg több, mint fele ügyvédi számlákra érkezett – közölte az Igazságügyi Minisztérium (IM) szombaton az MTI-vel.Budai Gyula a börtönbizniszről: Üzletággá fejlesztették az elítéltek kártérítését a balliberális ügyvédek
Rátelepedtek és üzletággá fejlesztették a fogvatartottak és elítéltek kártérítési rendszerét a balliberális körökhöz és a Soros-hálózat által finanszírozott ügyvédi irodák – mondta Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában. Ez egy haszonszerzésre irányuló üzletág, amelyben az ügyvéd és a fogvatartott egymásra talált – hangsúlyozta a politikus.Ajánljuk még
















