budai gyula
Valami nagyon nincs rendben az Altus-kölcsönökkel, Budai Gyula nem is hagyja annyiban
Jogellenes kölcsönök... I. rész címmel posztolt hivatalos Facebook-oldalán Budai Gyula országgyűlési képviselő, aki a kezdetektől kiemelt figyelemmel kíséri Czeglédy Csaba és társai hatmilliárdos költségvetési csalás vádjával zajló büntetőügyét. A politikus ezúttal az Altus Portfólió Kft. által Czeglédy cégének nyújtott kölcsönöket vette górcső alá. Tavaly a jegybank azután büntette meg zughitelezésért a céget, hogy Budai a Magyar Nemzeti Bank pénzügyi felügyeletéhez fordult, kérve, vizsgálják meg, Gyurcsányék családi vállalkozásának egyáltalán van-e jogosulatsága bármilyen pénzügyi tevékenységre. Nos, nem volt... Budai Gyula mostani posztja arra utal, hogy a politikus újabb jogsértésekre jöhetett rá a kölcsönök ügyeiben.Budai Gyula a PS-nek: Trükkök százait veti be a gyurcsányista Czeglédy és védői
Budai Gyula szerint az, amit Czeglédy Csaba és a védői művelnek, a Gyurcsány-féle őszödi beszédet idézi. Szerinte trükkök százait vetik be, hogy Czeglédy valahogy szabaduljon a büntetőjogi felelősségre vonás alól, vagy legalább minél tovább húzzák az eljárást. A Fidesz országgyűlési képviselője annak kapcsán beszélt erről a PestiSrácoknak.hu-nak, hogy megírtuk, most éppen Strasbourgi Emberi Jogi Bíróságot emlegetnek és alkotmányellenességet kiáltanak, amiért a büntetőeljárási törvény 2018-as módosítása miatt kizárták a büntetőügyből Czeglédy fő védőjét, Hankó Faragó Miklóst. Az új Be. szerint ugyanis nem lehet védő egy büntetőügyben az, aki korábban az eljárás más érintettjét, akár tanút képviselt, márpedig Hankó Faragó esetében ez történt, a Kecskeméti Törvényszék pedig kizárta a védőt, amit a Szegedi Ítélőtábla a minap helyben hagyott. Budai a PestiSrácok.hu-nak azt mondta, három évtizedes védői, illetve ügyészi múlttal a háta mögött, olyan védői visszaéléseket, etikai szabálysértéseket, mint amik a Czeglédy-ügyben szerinte tetten érhetők, még nem tapasztalt.Fegyelmi biztos elé állítják a Czeglédy-ügyet megakasztó DK-s ügyvédet
A Szegedi Ügyvédi Kamara Etikai Bizottsága fegyelmi biztos elé állítja Binszki József ügyvédet, aki mellesleg a szegedi önkormányzati képviselő-testületben a DK frakcióvezetője, mivel egymással érdekellentétben álló terheltek képviseletét vállalta el a Czeglédy-ügyben. Az alapvető összeférhetetlenség a Kecskeméti Törvényszéknek tűnt fel, ahol októberben folytatódott volna a Czeglédy Csaba és társai ügyében hatmilliárdos költségvetési csalás vádjával folyamatban lévő büntetőper. Így azonban a védőt kizárták, ami megakasztotta az eljárást. Esély van arra, hogy az idén már egyáltalán nem is tudnak tárgyalni. A történtek miatt Budai Gyula élt panasszal a területileg illetékes ügyvédi kamaránál, akik a panaszt jogosnak találták.Nem hagyja annyiban Budai Gyula Czeglédy önkormányzati szerződéseit
DK-s vezetésű önkormányzatokhoz fordult Budai Gyula, Czeglédy Csaba ügyvédi kamarai tagságának felfüggesztése miatt. A Fidesz országgyűlési képviselője arra volt kíváncsi a már ismerteken túl, mely önkormányzatok szerződtek még különböző jogi feladatokra a hatmilliárdos költségvetési csalással vádolt politikus és párja ügyvédi irodájával. Továbbá Budai Gyula megkereste az erzsébetvárosi polgármestert, Niedermüller Pétert és az újbudai polgármestert, László Imrét is. Azt kérdezte, Czeglédy kamarai tagságának felfüggesztése után mi lesz a korábban hosszútávra kötött milliós szerződésekkel, és ha az iroda Czeglédy nélkül nem fogja tudni teljesíteni a megbízásokat, ki fogja visszafizetni a kerület kasszájába a már kifizetett milliókat.Az igazságügyi miniszterhez fordult Czeglédyék szerződései miatt Budai Gyula
A parlamentben is téma volt Czeglédy Csaba ügyvédi kamarai tagságának felfüggesztése. Budai Gyula kormánypárti képviselő az azonnali kérdések órájában kérdezte az igazságügyi miniszter távolléte miatt Völner Pál államtitkárt arról, lehetséges-e, hogy egy felfüggesztett ügyvéd önkormányzatok képviseletét lássa el. Mint ismert, a 2019-es önkormányzati választások után Erzsébetváros és Újbuda DK-s polgármestere is milliós szerződéseket kötött a Czeglédy és Társa Ügyvédi Irodával. Czeglédy pedig a felfüggesztése után tudatta, hogy a tudását nem lehet felfüggeszteni, és megbízásaikat ezután is ellátják, csak majd ő személy szerint nem állhat ott a perekben a bíróságokon. Völner Pál igazságügyi államtitkár, felelevenítve Czeglédy rovott múltját, azt mondta: az ügyvéd-politikus nem kispályás, korábban is elítélték már adócsalás, okirathamisítás és más bűncselekmények miatt. A mostani büntetőeljárás hatálya alól a most már Bitcoin Pártnak is nevezhető Demokratikus Koalíció próbálta kivonni, a polgármesterek pedig busás szerződésekkel vásárolják meg a hallgatását. A kamara bölcsen döntött, ezzel átmenetileg megakadályozzák, hogy folytassa a tevékenységét.Felfüggesztette az ügyvédi kamara Czeglédy tagságát
Felfüggesztette a hatmilliárdos költségvetési csalással vádolt Czeglédy Csaba ügyvédi kamarai tagságát a Vas Megyei Ügyvédi Kamara – értesült a PestiSrácok.hu. A Magyar Ügyvédi Kamara Etikai Bizottságánál Budai Gyula már 2018 márciusában kezdeményezte a lépést, miután az ügyvéd politikust olyan köztörvényes bűncselekményekkel vádolják, amelyek sok évi börtönnel fenyegetettek, és amelyek mellett szerinte abszurd, hogy Czeglédy Csaba ügyvédi munkát lát el, önkormányzatokat képvisel és költségvetési iratanyagokhoz fér hozzá, miközben költségvetési csalás ellene a vád. Czeglédy a közösségi oldalán kelt ki magából: nekiesett az országos kamarai elnöknek, Bánáti Jánosnak, aki szerinte állampárti megrendelést teljesített. Azt is megüzente, hogy megtámadja a határozatot, és párjával közös irodája addig is folytatja a munkát, továbbra is teljesítik a megbízásaikat, csak majd ő személyesen nem állhat ott védenceik, ügyfeleik mellett a bírósági tárgyalásokon.Budai Gyula a PS-nek: Czeglédynek falaz az ügyvédi kamara!
A Szegedi Ügyvédi Kamara Etikai Bizottsága fegyelmi és etikai vizsgálatot indíthat a Czeglédy-ügyet megakasztó ügyvéddel, Binszki Józseffel szemben. A PestiSrácok.hu cikke nyomán Budai Gyula tett bejelentést az országos Magyar Ügyvédi Kamaránál, valamint a területi Szegedi Ügyvédi Kamaránál. A Fidesz országgyűlési képviselője szerint Binszki József súlyos etikai vétséget követett el azzal, hogy érdekellentétben álló felek védelmét vállalta el ugyanabban az ügyben, talán éppen azért, hogy ezzel akadályozza az eljárás folytatását. Budai portálunknak arról is beszélt, hogy a Magyar Ügyvédi Kamarának szerinte nemcsak a DK-s Binszki Józseffel szemben kellene eljárnia, hanem Czeglédy kamarai tagságát is fel kellene függesztenie; ehhez törvényi lehetősége és módja is van, mégsem tesznek semmit. Egy alsó hangon 10-15 év börtönbüntetéssel fenyegetett vádlott önkormányzatokat képviselhet, bizalmas információkhoz és adatokhoz juthat, ami nonszensz. "Még 2018 márciusában fordultam Czeglédy miatt az ügyvédi kamarához, de azóta sem történt semmi. Szerintem nem véletlenül. Czeglédy a Vas Megyei Ügyvédi Kamarát is kilóra megvette" – mondta portálunknak a képviselő.Fegyelmi eljárást kezdeményez Budai Gyula a Czeglédy-ügyet megakasztó DK-s ügyvéd ellen (Videó)
A Magyar Ügyvédi Kamarához fordult Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője, aki etikai, valamint fegyelmi eljárás indítását követeli Binszki József szegedi ügyvéd ellen. Álláspontja szerint ugyanis Binszki József azt követően vállalta el a Czeglédy-ügy három vádlottjának védelmét, hogy azt megelőzően egy olyan beismerő vallomást tett, mellyel elismerte, hogy az ügyészséggel egyezséget kötött vádlottat képviselt. Ez pedig az eljárási törvény szerint összeférhetetlen. A történtek miatt a Kecskeméti Törvényszék kénytelen volt elhalasztani az október elsejére kitűzött tárgyalást. Budai messzemenően etikátlan tartja, hogy a védő a törvénybe ütköző módon tagadó és beismerő terhelt védelmét is vállalta, a politikus szerint az etikai vétségen túl az ügyvédi titok elve is sérülhetett.Budai Gyula a "freeSZFE"-ről: óriási káosz van a színész palánták fejében
A Fidesz országgyűlési képviselője Facebook-posztban fejtette ki véleményét a színműs hallgatók hisztijéről, mondván: nekik konkrétan fogalmuk sincs arról, hogy akkor, amikor a Gyurcsány Ferenc féle KISZ-komisszárok mondták meg a “tutit” az egyetemeken, milyen világ volt! Nem ilyen, mint most!Ajánljuk még

















