budapest
Karácsony tévedésből harangozta be, hogy Budapest villamosok gyártásába kezd
A főpolgármester jó eséllyel tévedésből jelentette be egy nemzetközi konferencián, hogy Budapest villamosok gyártásába kezd – írja a Világgazdaság. A VG információi szerint a főváros és a BKV is értetlenül fogadta, hogy Karácsony Gergely a napokban bejelentette: Budapest villamosgyártásba kezd.Méhlegelők után most saját villamosokat akar építeni a hiperpasszív főpolgármester
Budapest főpolgármestere egy nemzetközi konferencián – hiperpasszív angoltudása miatt tolmácson keresztül – említette meg, hogy a főváros azt tervezi, saját villamosokat fog gyártani. Indoklása szerint olyan mérnökeik vannak, akik az idős villamosokat életben tudják tartani, így újakat is tudnak építeni – idézte fel a főpolgármester irreális bejelentését a budapesti Fidesz a közösségi oldalán.Döbbenetes videó Budapest fejlődéséről az elmúlt évtizedben (videó!)
Valósággal sokkolók a videó, amelyben egyes budapesti helyszínek 2010-es és 2021-es utcaképein keresztül kapunk betekintést a főváros kormánypárti vezetés alatt végbement fejlődésén. Az egykorvolt nemzeti szégyenfolt, Demszky szemétdombja egy évtized alatt valódi európai nagyvárossá nőtte ki magát a mérete mellett immár a stílusával, megjelenésével is."Sokan azt hitték, megvan ez nélkülük is!" – Politikai Hobbista Tarlós Istvánnal
Tarlós Istvánt, Budapest korábbi főpolgármesterét látta vendégül a Hobbista! Bár alacsonyan lógó gyümölcs lett volna 22 percet "Karácsonyozni", a beszélgetés inkább azokról az értékekről szólt, amelyeket Tarlós István városvezetőként, az ország sorsát szívén viselő politikusként és emberként is fontosnak tart. Ettől még van persze véleménye a jelenlegi városvezetésről, de nincs benne kényszeres indíttatás arra, hogy folyton minősítse a nyilvánosság előtt. Arra a kérdésre, hogy a fővárossal kapcsolatos vízióiból mennyi valósult meg, illetve van-e, amit nagyon szeretett volna, de nem sikerült, nagyon gyakorlatias választ adott: 250 milliárdos adóssággal vették át a fővárost 2010-ben, összeomlás szélén álló tömegközlekedéssel, széteső infrastruktúrával; ennek a konszolidálása, a város működésének folyamatos biztosítása volt a legfontosabb, minden mást háttérbe szorító feladat. Ez megtörtént, nincs hiányérzete. De most arra koncentrál, azt tartja a legfontosabbnak, hogy a nyugat felől minket is ostromló, a normalitást felszámolni akaró ideológiákat idén tavasszal is sikerüljön visszavernünk.Karácsony Gergely inkább dobozol, de nem tesz rendet Városházán – Egyszerűen nem bír igazat mondani
A főpolgármester papírcsomagolással, dobozhajtogatással és cipekedéssel töltötte a napját, pedig a Városházán is akad bőven tennivaló. Nem lett tisztázva a mindent behálózó ingatlanmutyi, ahogy a Városháza épületének eladási szándéka sem; ezernyi kuka tűnt el az utcákról, piszok és szemét lepi el a várost; a kerékpársávok továbbra is dugókat okoznak; a közműholding vezetője Floridában építkezik; Gyurcsány kijáróemberei sohasem látott fejetlenséget okoznak. Szóval rendet kellene tenni. De ez valahogy nem sikerül... csak a figyelemelterelés megy. Karácsony Gergely alkalmatlan, és most már méltatlan is választott tisztségéhez: megszegte ígéreteit, élhetetlenné tette a várost, elárulta a budapestieket, botrányosan viselkedett, hazudott reggel éjjel meg este.Összeütközött két metró Budapesten
A 3-as vonal Kőbánya-Kispest „kihúzó” szakaszán, utasok által nem használt területen ütközött össze két metrószerelvény, de egy harmadik szerelvény is érintett volt: benn ragadt az említett területen – írta meg az MTI. Utasok nem voltak a szerelvényen, személyi sérülés nem történt – közölte a BKV.Február 17-én jön Budapestre Jair Bolsonaro brazil elnök
Sajtóinformációk szerint megvan a pontos dátum: február 17-én látogat Budapestre a brazil elnök.Tessék, csak tessék, eladó a Városháza! – Orosz, amerikai és olasz befektetőknek is eladásra kínálták a főváros legdrágább épületét
Orosz, olasz és amerikai befektetőknek is eladták volna a budapesti Városházát Karácsonyék, azonban a szóba került üzleti körök végül elálltak a vásárlástól. Sajtóinformációk szerint azért hiúsult meg az üzlet, mert a közvetítő túl sok jutalékot kért. A befektetők szerint Berki Zsolt kétmilliárd forintnyi jutalékot kért, amelyet az amerikai befektetők sokalltak, ezért visszaléptek.Tucker Carlson jövő héten újra hazánkba látogat, és a Magyarország kontra Soros: harc a civilizációért című filmjét mutatja be (Videó!)
A világ egyik legismertebb televíziós személyisége augusztusban már járt Magyarországon és interjúzott Orbán Viktorral is. A Fox News műsorvezetője a Twitteren jelentette be, hogy újra meglátogat minket.Ajánljuk még

















