budapesti regionális nyomozó Ügyészség
A rendőrség is nyomoz Tordai Bence villabotrányával kapcsolatban
Portálunk is beszámolt a Tordai Bence építkezése körül kialakult botrányról, az eset azóta tovább eszkalálódott: az ellenzéki politikus építkezésével kapcsolatban tett feljelentést a Központi Nyomozó Főügyészség alá tartozó Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség vizsgálta, majd onnan átkerült az ügy a Budapesti Rendőr-főkapitánysághoz.Vádat emeltek a vértesszőlősi katonai mentés ügyében
A Központi Nyomozó Főügyészség hétfőn jelentette be, hogy vádat emeltek a vértesszőlősi katonai mentés ügyében. A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség légi közlekedés halált okozó gondatlan veszélyeztetésének vétségével vádolja az állami légi jármű parancsnokát, egyben pilótáját.Nem történt jogosulatlan megfigyelés a Pegasus-ügyben az ügyészség szerint
Bűncselekmény hiányában megszüntette a jogosulatlan titkos információgyűjtés vagy leplezett eszköz jogosulatlan alkalmazása miatt a Pegasus-ügyben elrendelt nyomozást a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség – tudatta a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) közleményben, szerdán.Hamis magánokirat felhasználása miatt nyomoznak Csárdi Antal ügyében
Mint portálunk pár napja beszámolt róla, közüzemi és közösköltség-tartozást is felhalmozhatott Csárdi Antal abban az ingatlanban, amelyet a képviselői költségtérítés keretében bérel neki az adófizetők pénzén az Országgyűlés Hivatala. Az ingatlan tulajdonosa feljelentést is tett a baloldali képviselő ellen, ma pedig a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség hamis magánokirat felhasználása miatt megkezdte a nyomozást.Az ügyészség nyomozást rendelt el a Pegasus-ügyben
Nyomozást rendelt el a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség több feljelentés nyomán jogosulatlan titkos információgyűjtés bűntettének gyanúja miatt a Pegasus-ügyben. Az ügyészség rövid közleményében azt is hozzátette, hogy a nyomozás feladata a tényállás, illetve annak megállapítása, hogy történt-e, és ha igen, milyen bűncselekmény.Korrupció gyanújával letartóztatták a Pest Megyei Kormányhivatal több munkatársát
Letartóztatásba helyezték a Pest Megyei Kormányhivatal építésügyi és örökségvédelmi osztályának több munkatársát is – értesült a Népszava. Portálunk úgy tudja, az ügyészségi nyomozást a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) felderítése alapján rendelték el.Vádat emeltek Nagy János volt helyettes államtitkár ellen korrupció miatt
Vádat emeltek Nagy János és társai ellen. Nagy tavaly még az agrártárca helyettes államtitkára volt, most házi őrizetben tölti a mindennapokat. A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség két rendbeli – egy esetben társtettesként megvalósított –, az előnyért hivatali helyzetével visszaélve elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettével és hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntettével vádolja az egykori hivatalos személyt – írta a Központi Nyomozó Főügyészség. Érdemes megjegyezni, hogy egy nyomozás egyszer már megszűnt Nagy János ügyében, de maradt egy másik, ami miatt bilincsben vitték el tavaly a munkahelyéről, az Agrárminisztériumból.Felfüggesztették a bántalmazó rendőrök szolgálati jogviszonyát
Mint ismert, június 3-án a rendőrök egy férfit garázdaság gyanúja miatt vittek az egyik budapesti rendőrkapitányságra, ahol az előállítás közben olyan súlyosan bántalmazták, hogy többszörös bordatörést szenvedett és életveszélyes állapotba került. Budapest rendőrfőkapitánya elfogadhatatlannak tartja az előállított férfi bántalmazását, a bűncselekménnyel gyanúsított rendőrök szolgálati jogviszonyát azonnali hatállyal felfüggesztették – számolt be a police.hu.Korrupt adóellenőrt vett őrizetbe a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség
Korrupciós bűncselekmények elkövetésének gyanújával eljárást indított, ennek során pedig egy adóellenőrt őrizetbe vett a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség – közölte a hatóság csütörtökön. Azt írták: előnyért hivatali helyzetével visszaélve elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmény miatt folytatnak nyomozást.Ajánljuk még