bulgária
Szabadon engedték Bojko Boriszovot – De Márki-Zay szerint már/még börtönben van, és reszkessen Orbán
Portálunk is beszámolt arról, hogy csütörtökön őrizetbe vették a volt bolgár miniszterelnököt, azonban sajtóértesülések szerint Bojko Boriszovot rövid időn belül, vádemelés nélkül szabadon engedték. A baloldal mindig kicsit késő kapitánya viszont éppen a hír megjelenését követően fejtette ki véleményét hangzatos élő bejelentkezésében – valahonnan az útszélről. Tehát már előre beígérte, hogy Boriszov, aki szerinte természetesen Orbán kebelbarátja, már börtönben van és legalább 12 évet ül az elmúlt 12 évért. Tudják: korrupció, lopás, nyomor stb.Letartóztatták a volt bolgár miniszterelnököt
A bolgár belügyminisztérium sajtóközleménye szerint őrizetbe vették Bojko Boriszov volt bolgár miniszterelnököt, a jobboldali Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért (GERB) párt vezetőjét uniós forrásokkal kapcsolatos pénzügyi visszaélések gyanújával.A franciák átrajzolták a térképet – Gőzük sincs arról, ki hol él errefelé
Nézzék meg ezt a két képernyőképet, és mindent megértenek, miért olyan a fényes a Nyugat, amilyen. És mit gondolhatnak rólunk.A nyomok szerint a sofőr hibájából történt a tavalyi bulgáriai buszbaleset, amelyben negyvenöt ember halt meg
A sofőr hibájából történt a tavaly novemberi, negyvenöt emberéletet követelő bulgáriai buszbaleset – közölték vasárnap a vizsgálatot vezető bolgár nyomozók. A buszsofőrt terheli a felelősség, aki legalább két szabálytalanságot is elkövetett, bizonyítani tudjuk, hogy 108 kilométer óránkénti sebességgel haladt kilencven kilométer óránkénti sebességhatár mellett és elvesztette irányítását a jármű felett – ismertették Marin Marinov és Sztanimir Karapetkov a Nova hírtelevíziónak adott interjúban.Súlyos balesetet szenvedett egy turistabusz Bulgáriában, sok a halott
Súlyos balesetet szenvedett és lángra kapott egy észak-macedóniai turistabusz keddre virradóra Bulgáriában - jelentette a BGNES bolgár hírügynökség.Horn Gyula „italos állapotában” bukott le „Harcosként” – A szovjet hátterű pufajkásnak már Szófiában is az alkohol volt a gyengesége
A bolgár hálózat leginkább Dobrev Klára néhai apjának, Apró Piroska férjének, Petar Dobrevnek köszönhetően került be a köztudatba. De a bulgáriai évek mások pályafutására is „serkentőleg” hatottak. Említsük csak a miniszterhelyettes fiát, Juszt Lászlót vagy éppen Horn Gyulát. A fiatal Horn a szovjet tanulóévek után pufajkásként vett részt a forradalmat és szabadságharcot követő megtorlásban, majd a megszállók tolmácsaként dolgozott a Külügyminisztérium szovjet főosztályán. Ezután került Szófiába, ahol párttitkárként és besúgóként is dolgozott. Bár dossziéit feltételezhetően eltüntették, a szintén az állambiztonságnak dolgozó konzul munkadossziéjából kiderül, hogy Horn „Harcos” fedőnéven szolgálta a hálózatot. A jelentés szerint Horn már akkor is „becsülettel” alkoholizált, a jelentés szerint „italos állapotában” bukott le az állambiztonság egy másik ügynöke előtt.„Harcosék” kalandjai Bulgáriában – Apró Piroska, Horn Gyula, avagy az el nem tüntetett, időzített bombaként ketyegő iratok
A bolgár hálózat leginkább Dobrev Klára néhai apjának, Apró Piroska férjének, Petar Dobrevnek köszönhetően került be a köztudatba. De a bulgáriai évek mások pályafutására is "serkentőleg" hatottak. Említsük csak a miniszterhelyettes fiát, Juszt Lászlót vagy éppen Horn Gyulát. A fiatal Horn a szovjet tanulóévek után pufajkásként vett részt a forradalmat és szabadságharcot követő megtorlásban, majd a megszállók tolmácsaként dolgozott a Külügyminisztérium szovjet főosztályán. Ezután került Szófiába, ahol párttitkárként és besúgóként is dolgozott. Bár dossziéit feltételezhetően eltüntették, a szintén az állambiztonságnak dolgozó konzul munkadossziéjából kiderül, hogy Horn „Harcos” fedőnéven szolgálta a hálózatot. A szófiai nagykövetségen egyébként hemzsegtek az állambiztonsági tisztek, későbbi szt-tisztek és a Hornhoz hasonló törtetők. Ez azért is érdekes, mert évekkel Horn után Apró Piroska is megérkezett a bolgár fővárosba. A Bulgáriában feltűnt káderek közül ő is azok közé tartozott, akik a Szovjetunióban tanultak. Miután ő már egyetemistaként is besegített az állambiztonságnak, erősen feltételezhető, hogy ezzel a hetvenes évek elején sem hagyott fel.Bulgáriában a jobbközép kormánypárt áll az első helyen a választáson
Bulgáriában a szavazatukat leadók kikérdezésén alapuló jelentések szerint az eddigi vezető kormánypárt, a középjobb irányzatú Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért (GERB) áll az első helyen a vasárnapi parlamenti választáson, de a korábbinál gyengébb eredménnyel. Az exit poll szerint a párt mintegy huszonöt százaléknyi szavazatot kapott, ami jóval kevesebb, mint a négy éve elért 33,5 százalékos eredménye.Bojko Boriszov: Oroszország ne kémkedjen Bulgáriában!
Bojko Boriszov bolgár miniszterelnök szombaton felszólította Oroszországot, hogy ne kémkedjen Bulgáriában, miután őrizetbe vették a szófiai védelmi minisztérium hat munkatársát, mert bizalmas információkat adtak át Moszkvának. A csoportot európai uniós országok és az Egyesült Államok szakszolgálatainak segítségével leplezték le.Ajánljuk még

















