bulinegyed
Bajkai István: Ha érvénytelen lesz a népszavazás, akkor is rendet teszünk a „bulinegyedben” (PS-interjú)
Szenvedélyesen adakozik, segít a rászorulókon Bajkai István, Erzsébetváros alpolgármestere, aki várhatóan a Fidesz egyéni képviselőjelöltje lesz tavasszal a főváros VI–VII. kerületében. Nem kis meglepetésre Bajkait a napokban éppen a jótékonykodása miatt támadta meg a balliberális ellenzék és sajtója. A PestiSrácok.hu-nak adott interjúban a politikus beszélt Hunvald György bukott MSZP-s polgármester nehéz örökségéről, a „bulinegyedről” is, amelynek ügyében szerinte februárban lehet majd népszavazás arról, korábban zárjanak-e a szórakozóhelyek. Kiemelte, ha netán érvénytelen lenne a referendum, a kerületvezetésnek akkor is erkölcsi kötelessége figyelembe venni, mire szavazott a többség. Az alpolgármester rendteremtést ígért, és hangsúlyozta, az áldatlan állapotok ellen tiltakozó lakók pártján áll. Sváby: Nem volt elfogult a bulinegyedes riportunk, de a hányást takarítsák föl a falatozóm elől
Színes-szagos riportot sugárzott a fővárosi „bulinegyedről” az ATV-n a Sváby András-féle Heti napló. Ami önmagában nem baj. Sőt. Ám az elfogulatlanság látszatát sajnos nem sikerült fenntartani, és a műsor inkább a vendéglátósok pártjára állt a hányásszagban sínylődő, emberszart kerülgető erzsébetvárosi lakókkal szemben, de méginkább az egyrészt-másrészt pártjára, ahol tulajdonképpen mind a két fél ártatlan és jót akar, csak hát a körülmények. Persze, a hangsúlyok érthetőek, a műsorvezetőnek magának csinos kis falatozója van a térségben (Paneer néven), ami nappal klasszikus street food helyiség, míg éjszaka tulajdonképpen etetőként funkcionál két itató között a részeg hordák számára. Egyrészt-másrészt.