ceu
Saját hazáját ócsárolta a jobbikos Brenner a CEU és a genderoktatás mellett kardoskodva egy uniós jelentésben
Végképp különös irányt vett a Jobbik néppártosodása, helyesebben maga a Jobbik is, miután már az Európa Tanács nemzetközi közönsége előtt is hitet tesznek a genderoktatás és a CEU védelme mellett. A jobbikos Brenner Koloman pénteken elfogadott saját jelentésében ugyanis – az Európa Tanács gyakorlatától teljesen idegen módon – saját hazáját citálta elő negatív példaként. Brenner ezzel lényegében ugyan precedenst is teremtett, ugyanakkor vélhetően még az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének Etikai Kódexét is megsértette, amely elvileg tiltja az ilyesfajta nyilvános árulkodást...Tűzfalcsoport: nem kérnek a sorosistákból a felvidéki magyarok
A Tűzfalcsoport pár évvel ezelőtt már írt az Eötvös Csoport eltartott kisujjú álkonzervatívjairól, akik annyira jobboldaliak, hogy hivatalos médiapartnerük akkor az Index volt. A blog szerzői már akkor felhívták a figyelmet Fiala-Butora János nyilvánvaló elkötelezettségére a CEU iránt, és most pedig bemutatják Fiala-Butora János CEU-s alumni ténykedését.Kovács Zoltán szerint a CEU rektorának egyértelműen politikai motivációi vannak
Kovács Zoltán közösségi oldalán azt írja, a CEU rektora Michael Ignatieff egyértelműen felfedi valódi szándékait, amikor elszántan törekszik az Európai Unió Bírósága által múlt kedden a CEU-ról hozott végzés összekapcsolására azzal az uniós tervvel, amely a pénzügyi forrásokat a jogállamisági mechanizmushoz kötné.A CEU volt a magyarországi Soros-birodalom ékköve, ezért támad újra hazánkra a spekuláns
Nem meglepő, hogy a Soros-hálózat minden eszközt bevetett a felsőoktatási törvény 2017-es módosításával szemben, hiszen Soros György a közép-európai befolyásszerzésének egyik ékköveként tekintett a Közép-európai Egyetemre – mondta Deák Dániel legújabb videoelemzésében.Meglepődtünk: Soros fizetett bírái a Soros egyetem javára döntöttek...
A foci egy olyan játék, amelyet két csapat játszik kilencven percig, a végén pedig a németek nyernek. Az uniós bíróságok pedig olyan műintézmények, amelyekben Soros fizetett mamelukjai ülnek, s végül minden perben Sorosnak adnak igazat.Varga Judit a CEU-ügyről: a kettős mérce nem elfogadható
Mint ismert, az Európai Bíróság elmarasztaló ítéletet hozott Magyarországgal szemben a CEU-ügy kapcsán. Varga Judit igazságügyi miniszter közleményben nyilatkozott az ügy kapcsán, mint mondta: elfogadhatatlannak tartja azt a törvényalkotást, amely a Soros-egyetemet előnyösebb helyzetbe hozza a magyar egyetemeknél. Az ügy kapcsán a Közép-európai Egyetem (CEU) elnök-rektora is felszólalt.Az „elüldözött” Soros-egyetem jelenleg is Budapesten működik
Soros György egyetemének, a CEU-nak a saját hirdetése cáfolja az intézmény vezetésének arról szóló kijelentéseit, hogy a kormány elűzte volna őket Magyarországról – szúrta ki a Magyar Nemzet. Az egyetem rektora, Michael Igniatieff ugyan arról beszélt, hogy a felsőoktatási törvény módosítása miatt Bécsbe kényszerültek költöztetni az intézményt, ám jelenleg is tudományos munkatársat toboroznak Budapestre.Deportálással és kisemmizéssel fenyegették meg a jobber művészeket, mégis blokád alá vették a Színművészetit a felhergelt hallgatók
Hiába esküdöztek az SZFE farizeus vezetői az egyetem politikai semlegességéről, a felhergelt hallgatók közül többen is blokád alá vették az intézményt – írja az atv.hu. Emlékezetes: a CEU állítólagos üldöztetése miatt is hasonlóképpen kezdődött 2017 tavaszán egy tüntetéssorozat, a demonstrációk pedig szinte mindig kormánybuktatási próbálkozásba csaptak át. A mostani mizéria lehet a CEU2.0, avagy a neokommunista tanárok diákjaik által készülnek újraélni a '68-as diáklázadás nosztalgiáját. Akárhogy is, egy senki által meg nem választott törpe kisebbség újra totális ellenőrzése alá kívánja vonni mindazt, ahova eddig betette a lábát. A PestiSrácok.hu élőben jelentkezik hamarosan a helyszínről.A liberális sajtó már építgeti a hazai etnikai konfliktusokat is!
A 444.hu készített terjedelmes interjút Márton Jocival, aki magát radikális roma polgárjogi és LMBTQ -aktivistaként definiálja. A fiatalember impozáns eredményei közé tartozik többek között az a tény, hogy rózsaszín szoknyás képét maga Soros György osztotta meg Twitter-oldalán. Emellett olyan gondolatokkal örvendeztet meg minket a kisebbségi aktivista, ami szerint a cigányság, és minden „elnyomott” kisebbség számára a radikalizmus jelentené a megoldást vélt vagy valós sérelmeikre. Mi tagadás, a liberális sajtó már építgeti a hazai etnikai konfliktusokat is.Ajánljuk még