ceu
Az értelmiség nem érti, mi szükség van az átláthatóságra (Videóval!)
Más pénzén igazán jó tudományosan szabadnak lenni, és ezt az MTA kutatói is jól tudják. Ezért is szerveztek vasárnap délutánra egy újabb világrengető vonulással egybekötött tüntetést, mely a Budapesti Corvinus Fővám téri épületétől indult, és a magyar genderlobbi fellegvárának érintésével, az MTA székháza előtti felsorakozással ért véget. Az újabb kormánybuktató tüntetéstől most sem változott semmi; hiába sorakozott fel az ellenzéki szivárvány majdnem minden színe a demonstráción, a vonuló tömeg csupán azt érte el, hogy totálisan felborították a belvárosi közlekedési rendjét. Ha ez nem lenne elég, a műsor szolid báját tovább fokozta a Gyurcsány-éra iránti romantikus nosztalgia, melyet Zsoldos Attila, az MTA Történettudományi Intézet osztályvezetője idézett meg beszédében, mikor "emlékeztette" fiatalabb kollégáit, hogy volt idő, mikor az állam abszolút nem foglalkozott az Akadémiával. A vigasságot pedig közös népdalénekléssel zárták Juhász Katalin, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Néprajztudományi Intézet kutatójának fővezérletével, aki rögtönözött átköltésében megosztotta velünk titkos fétisét is: bemenni Palkovics László szobájába. Hogy ott mihez szeretne kezdeni, azt már olvasóink fantáziájára bízzuk.Most már biztos: a CEU-n Orbán-fóbiás gyűlöletzombikat tenyésztenek
Már a módszerváltás utáni első években felbugyogott, és azóta – az újabb választási vereségek miatt – egyre elfojthatatlanabbá vált a gyűlölet liberális honfitársainkban. Hol lámpavasra akasztanák a jobboldaliakat, hol IFÁ-ra dobálnák a hulláikat, újabban pedig a miniszterelnök repülőgépének lezuhanásáról álmodozik a Soros-egyetem egyik tanára. Miért gyűlölnek ezek a liberálisok ilyen gyilkos indulattal minket?Orbán Viktor halálát kívánja a CEU történelemprofesszora
Orbán Viktor halálára utaló bejegyzést tett közzé Kovács M. Mária, a Soros-egyetem történészprofesszora a magyar miniszterelnök washingtoni látogatása kapcsán - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség a nő közösségi oldalának a tartalmára hivatkozva.A 168 Óra nem tud mit kezdeni azzal, hogy egy amerikai diplomata az igazat mondja
A The Atlantic nevű amerikai folyóirat júniusi számához készített interjút a lap egyik szerzője, Franklin Foer többek között David Cornsteinnel, az Egyesült Államok magyarországi nagykövetével is, aki azt találta mondani: a magyar-amerikai kapcsolatokat nem igazán fogja befolyásolni a CEU ügye. Az esetet leközlő 168 Óra pedig teljesen megdöbbent ezen a nyilvánvaló kijelentésen.A Momentumnak haknizott, de a CEU-n is járt az illegális abortuszklinikát üzemeltető olasz ultraliberális
Bár óriási botrány közepette bukott le az ALDE, a liberálisok európai tömörülése, hogy olyan multicégek emlőjén híznak, mint a Bayer-Monsanto, ez az olimpiagyilkos Momentum brigádját nem akadályozta meg abban, hogy május 1-jén, küldöttségükkel ne haknizzanak egyet követőik, valamint a CEU rektora előtt. Rendezvényük fénypontjaként pedig azt az olasz szélliberális Emma Boninót állították a színpadjukra, akinek nemrégiben alakult pártját márciusban tömte ki 200 ezer euróval Soros György, hogy az Európai Parlamentbe jutva a bevándoroltatást népszerűsíthessék.Weber nyíltan a baloldali Timmermanst védi, és inkább Orbán Viktort támadja
Eltiltaná a politizálástól Orbán Viktort Manfred Weber, amennyiben a Fidesz elnöke, Magyarország miniszterelnöke az Európai Uniót, Jean-Claude Junckert, vagy Frans Timmermanst kritizáló kampányt folytat – az Európai Néppárt (EPP) vezetője ezt a Népszava kérdéseire ismerte be. Az Európai Bizottság élére aspiráló Weber ferdített egy alaposat, amikor arról beszélt, hogy a néppárton belüli nézeteltérések miatt a pártcsalád függesztette fel a Fidesz tagságát, ami valójában épp fordítva történt. Manfred Weber azt nem fejtette ki – és erre valamiért a Népszava sem volt kíváncsi –, hogy miért lett szívügye Timmermans egyértelmű támogatásával az európai baloldal felemelése; beszélt ugyanakkor arról a nagyon fontos haditervről, hogy miként kellene megmenteni a CEU-t.Soros befolyása alatt az Európa Tanács
Manapság, ha európai szintű konfliktusokról van szó, általában azok az Európai Unión belüli viták, ezért nem csoda, ha mindenki inkább erre a szupranacionális intézményre fókuszál. Talán éppen ez könnyíti meg időnként az Európa Tanács dolgát, amelynek tevékenységét a Tűzfalcsoport mutatta be kedden megjelent írásában. A cikk a Soros Györgyhöz köthető szervezet mellett a nemzetállamok jogrendszereinek felülbírálására törekvő Emberi Jogok Európai Bíróságának tevékenységére is kitért.A CEU rektorhelyettese szerint Schmidt Mária nem része az európai civilizációnak
Óceánokat lehetne megtölteni az önmagukat üldözött és kivert kutyának sajnáltató CEU-sok krokodilkönnyeivel, akik számára a demokrácia és az egyenlőség csak akkor kerül terítékre harsány módon, ha valamit el akarnak érni. Valódi arcukat többek között akkor mutatják meg, amikor a mosoly mögül előbújik a farkasvicsor, ahogy Enyedi Zsolt, Soros magyarországi egyetemének rektorhelyettese tette a Klub Rádió csütörtök esti műsorában. Enyedi az interjúban azt mondta, hogy Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója nem része az európai civilizációnak. Schmidt “bűne” Enyedi szerint az volt, hogy aznapi blogbejegyzésében nem rejtette véka alá gondolatait Manfred Weberről, és a CDU/CSU által megcsúfolt és cserben hagyott keresztény-konzervatív attitűd hiányáról. Egy Enyedi és főnöke, Soros által elképzelt Európában a kereszténység védelme azonban úgy látszik, nem része a civilizációnak. Vélhetően közép-európai egyetemükön is hasonló keresztényellenes, liberális maszlagot sulykolnak a hallgatók agyába, miközben az emberi jogokról és egyenlőségről papolnak. De nézzük és hallgassuk meg, hogy milyen az Enyedi Zsolt-féle európai civilizáció.Elindult a tavaszi tüntetés-szezon, rögtön kiöntött a szánalomtenger (Képgalériával)
Kevés megnyugtatóbb állandóság van az életünkben, mint az önmagát mindig egyre mélyebbre ásó utcai ellenzék. A március 15-én előadott, végtelen számú szónokkal megerősített akciójuk csak egy kisiklás volt a Monty Python legendáját életben tartó ellenzéki produkció-sorozat tengerében; ma visszatértünk a klasszikus nevettetős, önlejáratós megoldásokhoz.Ajánljuk még

















