cia
GEOrgPOLITIKA – UFO-felvételt adott ki a Pentagon – Vége a Ramadánnak
Ma kezdődik a muszlimok egyik legfontosabb ünnepe, az Íd al-Fitr, azaz a böjt megtörésének napja, amelyet a törökök cukorünnepnek (şeker bayrami) hívnak, mivel ilyenkor családtagoknak, barátoknak édességeket adnak ajándékba. Az iszlám holdnaptár szerint akkor végződik a ramadán, amikor a Hold teljesen eltűnik. Amikor ez megtörténik, elkezdődik a böjt megtörésének ünnepe, amelynek jellegzetessége az ünnepi khutba (szentbeszéd), az ima előtt hét takbir (Allahu akbar kiáltás), és a közös étkezések – gyakran a mecsetekben tálalják fel az ételt. Ez az ünnep az áldozati ünneppel (Íd el-Adha, amikor azt ünneplik, hogy Ábrahám hajlandó lett volna feláldozni fiát Izsákot) együtt a muszlimok számára olyan jelentőségű, mint a keresztényeknek a húsvét és a karácsony.GEOrgPOLITIKA – Teherán és Baku közt nő a feszültség, Irán új drónokat tesztelt
Iráni lapok szerint egyre nő a feszültség az Iszlám Köztársaság és szomszédja, Azerbajdzsán között. Az azeri médiumok – feltehetően a kormány utasítására – napi szinten kritizálják az iráni kormányt és ez a feszültség már érezhető a diplomáciában is. Az azeri külügy már négy iráni diplomatát minősített persona non gratának és kiutasította őket az országból.Az ukrán tisztviselők "mélységesen csalódottak", amiért az USA kémkedett Zelenszkij után
Bár a kémkedés elkerülhetetlen része annak, ahogyan az amerikai hírszerző szolgálat világszerte információkat gyűjt, az említett országok némelyikének diplomatái a CNN-nek azt mondták, hogy frusztráló – és az Egyesült Államok hírnevére nézve káros –, hogy ezek az információk nyilvánosságra kerültek – olvasható az Index témában megjelent összefoglaló írásában.Egy japán állampolgárt és egy amerikai cég öt alkalmazottját is őrizetbe vették Kínában
Pekingben közölték hétfőn, hogy egy japán gyógyszeripari vállalat alkalmazottját kémkedés gyanúja miatt őrizetbe vették. Ezzel párhuzamosan a külügyi szóvivő azt is bejelentette, hogy az amerikai Mintz Group tevékenységét törvénysértésre hivatkozással felfüggesztették.A CIA legyártotta az Északi Áramlat felrobbantásának alternatív történetét
Seymour Hersh veterán amerikai oknyomozó újságíró néhány hete az Egyesült Államokat nevezte meg az Északi Áramlat-robbantás felelőseként. Most azt állítja: a CIA fedősztorija terelné el a figyelmet. A Biden-adminisztráció továbbra sem ismeri el, hogy ő robbantatta fel az Északi Áramlatot – írja újabb cikkében Seymour Hersh, Pulitzer-díjas amerikai oknyomozó újságíró. Hersh még február közepén vázolta fel elméletét arról, állítása szerint hírszerzési, ámde névtelen forrásokra hivatkozva, hogy az USA robbantotta fel az Északi Áramlat-gázvezetéket, ami a Balti-tenger alatt köti össze Oroszországot és Németországot. A cikkben kifejti, hogy szerinte az Egyesült Államok kormánya a CIA-vel karöltve miként tervezte meg a vezetékek felrobbantását, hogyan robbantották fel azokat, valamint hogyan próbálták meg kezelni a robbantás utóhatását.Lengyelországban tárgyal a CIA vezetője
Az Unian ukrán portál arról ír, hogy a lengyel vezetés a CIA vezetőjével tárgyalt a térség biztonságáról Lengyelországban. Hozzátették: Andrzej Duda lengyel elnök találkozott William Burns, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség igazgatójával. Erről a lengyel elnöki hivatal számolt be – írják.GEOrgPOLITIKA – Titkos energiafegyver vagy amerikai hisztéria?
Az Egyesült Államok kormánya nem talál magyarázatot a titokzatos „Havanna-szindróma” nevű betegségre, amelyben világszerte, 96 országban már 1500 amerikai diplomata és családtagjaik érintettek. A jelenségre először 2016-ban, Kubában lettek figyelmesek, onnan is a névadás. A nagykövetség dolgozóit fejfájás, szédülés és hányinger kezdte gyötörni. Néhányuknál kisebb agyi sérülést is kimutattak. A külügyminisztérium kiadta a parancsot, hogy a minimumra redukálják a követség alkalmazottainak a számát. Egy idő múlva azonban más országokban is hasonló esetekre lettek figyelmesek az amerikai külképviseleteken.GEOrgPOLITIKA – Migránsok fosztogattak az árvíz után Németországban
A Szövetségi Nyomozóhivatal (Bundeskriminalamt) közzétette azoknak a gyanúsítottaknak és elítélteknek az állampolgárságát, akik házakat fosztottak ki a 2021-es Ahr folyó okozta árvíz után. A természeti katasztrófában 180 ember vesztette életét. A fosztogatók adatait az egyik AfD-s képviselő adta át a sajtónak. A 275 elkövetőből 196 nem rendelkezett német állampolgársággal, 92 román állampolgárt vettek őrizetbe, ezen felül 13 törököt, 12 bolgárt és 8 szírt. Összesen 670 ingatlant fosztottak ki, két elkövető a hírhedt libanoni maffiához köthető.Ajánljuk még