cseh katalin
A demokráciaexport kudarca
Barack Obama 8 éves elnöksége alatt egyetlen olyan nap sem volt, amikor ne állt volna valakivel fegyveres konfliktusban az Egyesült Államok. Obama most Nobel-békedíjasként tengetheti 11,75 millió dolláros kúriájában nyugdíjas éveit. Ennek egyetlen oka pedig az, hogy a volt elnök nevével forrt egybe a demokráciaexport fogalma, amelynek részeként a magát mintademokráciának tekintő USA (szigorúan saját geopolitikai érdekei mentén) igyekezett "elhozni a demokráciát" a világ erre kulturálisan és szociológiailag is felkészületlen részeire. Nem sikerült, helyette azonban destabilizálta a Közel-Kelet és Észak-Afrika számos kormányát, amelyeknek összeomlása nyomán csak káosz, zűrzavar és migráció maradt Európa perifériáján. Azóta kiderült, hogy az egész jóemberkedésbe csomagolt demokráciaexportra alapuló külpolitika éppen csak azoknak nem segített, akiket elvileg "felszabadítani" lett volna hivatott. Realitásérzék híján azonban a jóemberkedésnek – főleg, ha nagyhatalmi érdekek mentén valósul meg – csak káosz lesz a vége. Ez a fajta káoszteremtés pedig sokaknak idehaza sem ismeretlen.