csehország
Eleve bukásra ítélt, kormány elleni bizalmatlansági indítványt terjeszt a parlament elé a cseh ellenzék
Bizalmatlansági indítványt terjeszt a cseh ellenzék a prágai képviselőház elé az Andrej Babiš vezette kétpárti koalíciós kabinet ellen - közölte Petr Fiala, az ellenzéki Polgári Demokratikus Párt (ODS) elnöke kedden Prágában.Több, mint százezren követelték Andrej Babiš lemondását Prágában
Több, mint százezren tüntettek kedden Prágában Andrej Babiš kormányfő ellen, akit a rendőrség az uniós pénzekkel való visszaéléssel gyanúsít, és már javasolta a vádemelést is. A főügyész azonban, aki ezt a lépést megteheti, egyelőre nem nyilatkozott.Babiš újra visszautasította az Európai Bizottság jelentését
Csehország és a cseh érdekek elleni támadásnak, az állam destabilizációjára irányuló kísérletnek minősítette Andrej Babiš cseh kormányfő kedden az Európai Bizottság könyvvizsgálói jelentését, amely összeférhetetlenséget állapított meg politikai és gazdasági tevékenysége között.Cseh lap: A V4-csoport Maroš Šefčovičot fogja javasolni az Európai Bizottság elnökének
A visegrádi négyek a szlovák Maroš Šefčovičot fogják jelölni az Európai Bizottság elnökének - írja kedden a Hospodárské Noviny című cseh gazdasági és politikai napilap Andrej Babiš cseh kormányfő, valamint az Európai Bizottság környezetéből szerzett értesülésekre hivatkozva.Csehországban magasabb volt a részvétel, mint 2014-ben
Csehországban becslések szerint magasabb, 25 százalék körüli volt a részvétel az idei EP-választáson, mint 2014-ben, amikor az arra jogosultak 18,2 százaléka járult az urnákhoz.Csehországban és Írországban is megkezdődik ma az EP-választás
Pénteken adhatják le szavazataikat a választásra jogosultak Írországban arra, hogy kik képviseljék az országot 2024-ig a strasbourgi Európai Parlamentben, ezzel párhuzamosan pedig Csehországban is kinyitnak a szavazóhelyiségek, ahol két napig tart a választás.Tízezrek tüntettek az új igazságügyi miniszter és a kormányfő ellen Csehországban
Tízezrek tüntettek kedden Prágában és néhány további cseh nagyvárosban Marie Benešová új igazságügyi miniszter, valamint Andrej Babiš kormányfő ellen, akit a rendőrség az uniós pénzekkel való visszaéléssel gyanúsít, és már javasolta a vádemelést is. A főügyész azonban, aki ezt a lépést megteheti, egyelőre nem nyilatkozott.Nem törlik a Beneš-dekrétumokat a cseh jogrendből
Nem fogja érinteni a második világháború után kiadott Beneš-dekrétumokat a cseh belügyminisztérium arról szóló döntése, hogy törölni fogják a jogrendből azokat a jogszabályokat, amelyek már nem érvényesek. A negyvenkétezer jogszabályt tartalmazó cseh jogból az elöregedett, meghaladott és nem használt szabályokat fogják törölni – írta a Právo című cseh napilap pénteken. A cseh médiában korábban megjelent értesülések szerint a döntés az első körben körülbelül ezer passzus eltörlését jelentené.Ajánljuk még