cser-palkovics andrás
Cser-Palkovics András lett az év polgármestere
Székesfehérvár első embere, Cser-Palkovics András kapta idén a Szféra Kft. által alapított Év polgármestere díjat, amelyet a Fidesz–KDNP-s politikus pénteken, a Fejér megyei Velencén vehetett át. Az év alpolgármestere ezúttal Kis Andrea, az év jegyzője pedig Bacsa Vendel lett – írja a Magyar Nemzet.A Fidesz-KDNP szerint be kell tiltani a külföldi szennyvíziszap behozatalát
Itthon a korábbi Wallis-vezér, Winkler Gyula járhatott jól azzal, hogy több tízezer tonnányi szennyvíziszapot importáltak magyar cégek Horvátországból - derítette ki az Origo. A Fidesz-KDNP most arra kéri a kormányt, hogy tiltsa be ezt a fajta tevékenységet. Nacsa Lőrinc, a kisebbik kormánypárt frakciószóvivője szerint azt is érdemes lehet behatóan kivizsgálni, hogy pontosan milyen baloldali üzletkörök érdekeltek ebben az üzletben.Palkovics: Hat év alatt hatezer buszt cserélnek modernre a közösségi közlekedésben
A nemzeti autóbusz-stratégiának köszönhetően hat év alatt hatezer buszt cserélnek modern járművekre a közösségi közlekedésben – jelentette be az innovációs és technológiai miniszter pénteken, az Ikarus székesfehérvári gyárában tett látogatását követően. Palkovics László elmondta, hogy több, mint nyolcezer busz fut ma Magyarországon; ennek jelentős része, több, mint hatezer a közösségi közlekedésben, városokban vagy városközi forgalomban. A következő időszakban szeretnék ezeket az autóbuszokat modern járművekre cserélni, ezért a kormány intenzív egyeztetéseket folytat a magyar buszgyártókkal, és ezeken kiderült, hogy sem a gyártókapacitás, sem az autóbusz-technológia nem akadálya a hazai igények kielégítésének.Először rendezik meg Székesfehérváron a Zsidó Napokat
Első alkalommal rendezik meg csütörtöktől vasárnapig a Székesfehérvári Zsidó Napokat, ahol a zsidó kultúra és gasztronómia lesz előtérben. Az eseményt felvezető keddi sajtótájékoztatón Cser-Palkovics András polgármester hangsúlyozta, hogy fontos napok elé néz Székesfehérvár, hiszen a kultúrájára, történelmére méltán büszke városban a kulturális élet gazdagítása alapvető cél, s ebbe kiválóan illik a zsidó fesztivál.Hatalmas érdeklődés övezi a Fidesz pénteki székesfehérvári kampányzáróját
Orbán Viktor miniszterelnök mond beszédet a Fidesz pénteki, székesfehérvári kampányzáróján - közölte szerdai sajtótájékoztatóján a város fideszes polgármestere. Cser-Palkovics András elmondta, nagyon komoly érdeklődés mutatkozik az esemény iránt: a városból, a megyéből, az egész országból és országhatáron túlról is jelezték, hogy részt kívánnak venni a rendezvényen.Cser-Palkovics: A nyugalmat, a biztonságot szeretnék megőrizni a polgármesterek
Cser-Palkovics András (Fidesz), Székesfehérvár polgármestere szerint a nyugalmat, a biztonságot szeretnék megőrizni a magyar települések vezetői, ezért utasítja el a Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ), hogy Magyarország bevándorlóország legyen és a településeken bevándorlásszervező irodák működjenek.Ajánljuk még