csintalan sándor
Ki adta a diákok szájába, hogy akasztani kell? – Kosik vs. Csintalan a Politikai Pankrációban
"Ma még csak mi lógunk" – a múlt hétvégi tüntetésen ezt írta ki táblájára egy tucat mosolygós arcú középiskolás. Vajon ki adta a szájukba, hogy akasztani kell? – kérdezte Huth Gergely Csintalan Sándortól és Kosik Kristóftól a Politikai Pankráció legutóbbi adásában. Pankotai Lili, az obszcén szavakkal lázadó pécsi gimnazista mondatait filozófiai oldalról kielemezve Huth felvetette azt is: amúgy ki tiltja meg ezeknek a gyerekeknek, hogy szabadon gondolkodjanak és bárhol szabadon kifejtsék a véleményüket?Csintalan Sándor a szívhangrendeletről: "Elmegy mindenki az anyjába, aki ebben részt vesz!"
Csintalan Sándornak nem tetszik az új rendelet, amely az anyák számára a szívhang meghallgatásához köti az abortusz elvégzését. Az MSZP volt politikusa a szocialista párthoz közeli Klikk TV Mélyvíz című műsorában azt mondta: a kormány csak azért lép most fel a magzatok védelme érdekében, mert el akarja terelni a figyelmet az ország kifosztásáról, továbbá arról is, hogy az ukránok előrenyomulásával számára kedvezőtlen fordulat állt be a háborúban.A budapesti balliberális értelmiségiek nem képesek abbahagyni a "vidékizést"!
Az SZDSZ egykori országgyűlési képviselője, a Medgyessy- és Gyurcsány-kormányban államtitkári pozíciót is betöltő, jelenleg a balliberális Republikon Alapítvány kuratóriumi elnökeként tevékenykedő Horn Gábor a Magyar Hang Kötöttfogás című műsorának legújabb adásában ragadtatta magát a következő állításokra: a falun élő magyarokat egy ebéddel meg lehet venni, a Fidesz-szavazók pedig vidékiek, tájékozatlanok és idősek. A „vidékizésbe” Csintalan Sándor is beszállt, aki arról értekezett, hogy óriási a különbség Budapest és a vidék között – az utóbbihoz tartozó településeken szerinte még internet sincs.Horn Gyula kormányzása alatt adták el a stratégiai ágazatokat – Boomerlázadás (videó!)
A Boomerlázadás múlt heti részében Tisóczki Flóra műsorvezető az európai uniós intézményekről, a Magyarországot ért brüsszeli támadásokról, valamint a hatalomról is beszélgetett vendégeivel. Stefka István, a PestiSrácok.hu lapigazgatója felvetette: vajon mi lehet az oka annak, hogy az ellenzék hiába tölt be bizonyos pozíciókat, mégsem tesz semmit? Csintalan Sándor, az MSZP egykori ügyvezető alelnöke arról beszélt, hogy pályatévesztett embernek tartja magát, és inkább színésznek kellett volna mennie. A Boomerlázadásban izgalmas titokra is fény derült: Surján László, volt európai parlamenti képviselő (KDNP) ugyanis feltette azt a kérdést, amire már 1994 óta szeretett volna választ kapni Csintalantól.Szembesítés a kínos múlttal – Főhős címmel és Apáti Bencével indul ma új műsor a Hír TV-n
Apáti Bence vezetésével és Losonczi Kata szerkesztésével indul új műsor a Hír TV-n, Főhős címmel. A műsor lényege, hogy olyan politikusokat, megmondóembereket mutasson be, akik hajlamosak elfelejtkezni korábban tett nyilatkozataikról, a forgatások alkalmával viszont emlékeztetve lesznek múltbéli énjükre. Az első adás főhőse Csintalan Sándor lesz.Puzsér kitálalt: ennyire lehetett őszintén beszélni az ellenzék által megszállt Hír TV-n
Különlegesen ízes részletek derültek ki az ellenzék háza tájáról Csintalan Sándor és Puzsér Róbert cicaharca nyomán. Puzsér hosszú facebookos kifakadása keretében osztott meg olyan dolgokat a nyilvánossággal, amelyek nem is feltétlenül Csintalan Sándornak a legkellemetlenebbek."Nem vagyunk Simicska Stockholm-szindrómásai" - Itt a nagy Csintalan-Mráz Polbeat-vita!
"Hogy miért nem Simicskát hibáztatjuk a Lánchíd Rádió, a Magyar Nemzet és a Heti Válasz megszűnéséért? Kínos lehet azt hallgatni, hogy buktunk egy projektet, aminek volt egy projektvezetője, majd a bukás után nem okádunk rá. Nem vagyunk Simicska Lajos Stockholm-szindrómásai" - jelentette ki a PestiSrácok.hu Polbeat című élő vitaműsorában Csintalan Sándor, politikusból lett médiaszemélyiség és megmondóember. Csintalan, aki a Polbeatben Mráz Ágoston Sámuel politológussal, a Nézőpont Csoport vezetőjével vitázott, Huth Gergely és Szarvas Szilveszter kérdésére azt is elárulta, a G-nap után mindenki tudta Simicska médiabirodalmában, hogy ennek vége lesz. "Egy kérdés volt, hogy mikor és hogyan" - mondta Csintalan, aki Mráz Ágoston Sámuel viszontválaszára azt elismerte, hogy volt, aki csalódott Simicskában.Orbán-fóbia, "bőröndhegyek", elveszített véleménymonopólium - Csintalan-Mráz-vita a Polbeatben! (Élő 19 órakor!)
Az LMP-s Ungár Péter ellenzéket szíven szúró nyilatkozatát, a nagy médiaátalakulásokat és a legújabb ellenzéki mesét, az "Orbán miatt kiürül az ország" című, állítólag másfél millió magyar kivándorlását vizionáló kutatást vitatja meg a mai PS-Polbeatben Mráz Ágoston Sámuel politológus és Csintalan Sándor politikusból lett médiaszemélyiség, megmondóember az R56 Sörözőben. A Polbeatet és a beszélgetést Huth Gergely és Szarvas Szilveszter vezeti. Élő közvetítés 19 órakor ITT, a megszokott módon a budai Revolution 56 Szabadságharcos Sörözőből. Várjuk kérdéseiket, hozzászólásaikat a poszt alatt!Ráth Orsolya: Felkapaszkodni az uborkafára, avagy imázsépítés ellenzéki módra
Úgy tűnik, különféle csapat-, illetve hálózatépítési kísérletekbe fogtak egyes balliberális értékrendű magánszemélyek, és persze a politikai pártok képviselői is a nyári uborkaszezonban. A közösségformálás szándéka részükről azonban többnyire csak álca, hiszen ordít róluk, hogy tulajdonképpen önmagukat szeretnék akár többedik nekifutásra is felépíteni. Mindenesetre egyre inkább valamiféle önjelölt motivációs trénereknek kezdik érezni magukat a hatalmas kormányutálatuk közepette, ennek nyomán pedig csak úgy repkednek az interneten a hatásvadász szóvirágok, a felkínált harmincezer forintok, Sziget-belépők, vagy éppen szatyrok feketében, logóval.Ajánljuk még

















