csu
A német szociáldemokraták szerint tárgyalásra érdemes a CDU/CSU menekültügyi csomagja
Tárgyalásra érdemesnek tartja a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) a koalíciós társ Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) szövetségének belső vitáját lezáró menekültügyi javaslatcsomagot - jelezték kedden az SPD részéről.Merkel hatalmon marad, mert ez a legrosszabb megoldás
Úgy tűnik, hogy Angela Merkel kancellári pozíciója túléli a CDU és a CSU között kirobbant konfliktust és az abból következő politikai válságot. Az már egy másik kérdés, hogy Angela Merkel, mint befolyásos európai politikus, létezik-e még.Hoppál Hunor: Válófélben?
Egyre fogy a levegő Merkel körül. Hétfőn kéthetes ultimátumot kapott belügyminiszterétől, Horst Seehofertől, hogy európai szinten rendezze a menedékkérők egyes csoportjainak visszafordításával kapcsolatos ügyeket annak érdekében, hogy minden akadály elháruljon a tervezett menekültügyi reformok bevezetése elől. A konfliktus egyre inkább kiélesedni látszik. Továbbá érdekes új tényező a napról napra fokozódó helyzetben, hogy a kancellár a napokban meghívta Berlinbe Orbán Viktort. A végét érző kormányfő kapkodása ez, vagy tudatos stratégia? Lehet-e a jelenlegi folyamatok végkimenetele egy trendforduló, amellyel bekövetkezik végre a teljes irányváltás Németország migrációs politikájában?Seehofer kilátásba helyezte a német kormánykoalíció felbontását
Kilátásba helyezte a német szövetségi kormányt alkotó pártok koalíciójának felbontását a menekültügy körüli viták miatt Horst Seehofer belügyminiszter, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke egy pénteki lapinterjúban, a testvérpárt Kereszténydemokrata Unió (CDU) részéről mindjárt (szélső) jobboldali fordulattal vádolták meg Seehofer pártját.Orbán Viktor a bajor CSU vezetőivel találkozik Angela Merkel előtt
Háromnapos németországi útra készül Orbán Viktor. Az Angela Merkelhez készülő magyar miniszterelnök előbb azonban Münchenbe utazik, ahol a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) vezetőivel találkozik majd.Belviszály - Két hetet kapott Merkel a migránskérdés rendezésére
Július elejéig tárgyalásokat kell folytatni Németország európai partnereivel a menedékkérők visszafordításának kérdéséről - mondta Angela Merkel német kancellár, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke hétfőn Berlinben a párt vezető testületeinek ülése után. A CSU-s Horst Seehofer német belógyminiszter ugyanakkor azt hangsúlyozta, pártja álláspontja szerint ki kell terjeszteni a határigazgatási szigorításokat, ha a június 28-29-i EU-csúcs végéig nem sikerül kedvező eredményeket elérni az európai szinten.Ultimátumot kapott Seehoferéktől Merkel
Két hét haladékot ad Angela Merkel német kancellárnak a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) a menedékkérők visszafordítása körüli vita európai szintű megoldására - jelentette vasárnap a Bild című német lap CSU-forrásokra hivatkozva.Túl nagy Orbán Viktor hatalma, ezért lobbizik ellene a HRW
Orbán Viktortól rettegve lobbizik a Human Rights Watch a német konzervatívok körében, hogy az Európai Néppárt zárja ki sorai közül a Fideszt. A HVG gyorsan rittyentett is egy interjút a nemzetközi kampány igazgatójával, Wenzel Michalskival, aki komoly esélyeket lát a Fidesz kizárására, mivel szerinte sokak szemében kezd kellemetlenné válni a magyar kormánypárt (jelentsen ez bármit is).Horst Seehofer: Továbbra is feszült a biztonsági helyzet Németországban
Továbbra is feszült a biztonsági helyzet Németországban, bármikor történhet terrortámadás, de a veszély nem konkrét, hanem elméleti - mondta az új szövetségi belügyminiszter, Horst Seehofer csütörtökön Berlinben a szövetségi és tartományi biztonsági szervek közös terrorelhárító központjában (GTAZ) tett látogatása után.Ajánljuk még