czeglédy-per
Védők sora cincálta, de rendíthetetlenül kitart terhelő vallomásai mellett a Czeglédy-ügy koronatanúja
Négy hónap szünet után folytatódott kedden a Czeglédy Csaba és társai ellen bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás vádjával zajló büntetőper a Kecskeméti Törvényszéken. A reggeltől késő délutánig tartó tárgyaláson a vádlott és védőik kérdezhették azt a koronatanút, aki korábban maga is az ügy terheltje volt, a vádhatósággal egyezséget kötött, beismerő vallomást tett és már le is ülte a rá kirótt büntetést – ezért van most már csak tanú státusza az ügyben. A tanú komoly, feltáró, terhelő vallomást tett Czeglédyre a Kecskeméti Törvényszék előtt is, többek közt arról, hogyan épült fel az iskolaszövetkezet-hálózat, hogyan pakolgatták át a diákokat egyik szövetkezetből a másikba, de beszélt arról, hogy baloldali kampányokat finanszíroztak az ügyleteken nyert pénzből, és kitért arra is, hogyan biztosította Czeglédy, hogy mindenki okosan beszéljen a nyomozókkal, ügyészekkel: ki lettek oktatva, be kellett tanulniuk előre, mi lesz a vallomásuk. A keddi tárgyaláson a védők és vádlottak, köztük maga Czeglédy is próbálták összezavarni, kiforgatni a szavait, de nem jártak sikerrel – tudtuk meg a tárgyalásról helyből tudósító kecskeméti kollégánktól, Molnár H. Boglárkától.A Czeglédy-ügy koronatanúja: "baloldali kampányokat segítettünk"
Czeglédy iskolaszövetkezet-hálózata, illetve vád szerinti bűnszervezete baloldali politikai kampányokat finanszíroztak – konkrétan baloldali politikusoknak adtak, vittek pénzeket. Erről vallott korábban, az ügy nyomozati szakában a most folytatólagosan kihallgatott tanú. Most azzal pontosított a tárgyalóteremben, hogy Kész Zoltán kampányában személyesen nem vett részt. Mindazt, amit erről korábban mondott, Czeglédytől hallott információkból rakta össze – tudtuk meg Molnár H. Boglárka kecskeméti kollégától, aki személyesen hallgatta végig a szerdai tárgyalást is. A Czeglédy Csaba és társai ellen 6,3 milliárd forintos költségvetési csalás vádjával folyamatban lévő büntetőperben a Kecskeméti Törvényszék most egy olyan tanút hallgat meg éppen, több napon keresztül, aki eredetileg Czeglédy vád szerinti bűntársa, vádlott-társa volt, de ő bűnösnek vallotta magát és elfogadta a több évi börtönbüntetést, amit azóta le is ült – ezért van jelenleg már csak tanústátusza az ügyben. A volt vádlott-társ korábbi vallomásaiban és most a bíróság előtt is részletesen beszélt többek közt arról, hogyan vették rá a beismerés előtt a hamis vallomásokra. Gyakorlatilag előre megírt vallomásokat kellett betanulnia és azokhoz tartani magát. A kérdésekre válaszolva részletesen kifejtette azt is, mennyire nem volt semmibe beleszólása a saját generál-alvállalkozó cégében.Czeglédy vélt strómanja nem érti, hogy miképp keveredhetett büntetőügybe
M. Zoltán vallomásával folytatódott csütörtökön a Czeglédy Csaba és társai elleni büntetőper a hat és fél milliárdos költségvetési csalás ügyében a Kecskeméti Törvényszéken. Czeglédy a vád szerinti egyik strómanja, a bűnszervezet aktív szereplője ártatlannak vallotta magát; hosszasan taglalta, milyen szerény anyagi körülmények között élnek, ami szerinte bizonyítja, hogy nem csaltak el több milliárd forintot. A. Zoltánhoz hasonlóan M. is előhúzta a „fenyegették a nyomozók, ügyészek” kártyát. A bíróságon azt állította, hogy külső nyomásra tett csak korábban beismerő vallomást és kötött egyezséget az ügyészséggel. A csütörtöki tárgyaláson vallomást tett Czeglédy sógornője, P. Anita is, aki a Human Operator pénzügyese is volt. P. Anita is azzal állt elő, hogy ez egy politikai indíttatású ügy, aminek sógora a célpontja.Újabb vádlottak vallanak a Czeglédy-ügyben, folytatódik a büntetőper
A szerdai és a csütörtöki napon, kétnapos tárgyalással folytatódik Czeglédy Csaba és társai büntetőpere a 6 és fél milliárdos költségvetési csalás ügyében a Kecskeméti Törvényszéken. Korábban a másodrendű és a kilencedrendű vádlott is jelezte, hogy bár eddig nem tett vallomást, most beszélne. A másodrendű vádlott, azaz a könyvelő szerdán mégis kimentette magát és nem jelent meg a törvényszék előtt. A csütörtöki nap izgalmasnak ígérkezik: ekkor teszi meg vallomását M. Zoltán, Czeglédy egyik vád szerinti főstrómanja, aki korábban beismerő és terhelő vallomásokat is tett, egyezséget kötött az ügyészséggel, majd mindent visszavont – akárcsak a másik stróman, a makói iskolaszövetkezeteket vezető A. Zoltán. M. Zoltán a Czeglédy-ügy egyik kulcsfigurája, aki már Gyurcsány ügyvédjének pelyhes ifikorában létrehozott első iskolaszövetkezetében, a Rébuszban is aktívan dolgozott. Mint ismert, a Rébusz is megbukott azzal, hogy fiktív számlákkal csalták el az adót. Akkor, abban az ügyben Czeglédyt 1 év 4 hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték 8 milliós adócsalás és több rendbeli magánokirat-hamisítás miatt.Folytatódik a Czeglédy-per: Gyurcsányék ügyvédje a vádlottak padján darálta a nagy semmit
Czeglédy Csaba vádlotti vallomásával folytatódik a hat és fél milliárdos költségvetési család vádjával folyamatban lévő büntetőper a Kecskeméti Törvényszéken. Megelőzően Czeglédy már több mint 3 órán keresztül beszélt, érdemi vallomás nélkül. Most ezt folytatja. Második kihallgatási napját is a szerinte elkövetett eljárási szabálysértések sorolásával folytatja.Az Ügy: Gyurcsány ügyvédje és dőzsölő Szeviép-vezérek a vádlottak padján (Videó)
Két kiemelt büntetőügy is fontos szakaszba lépett a héten. Czeglédy kitálaló strómanja visszatáncolt és kikényszerített vallomásokról beszél. Czeglédy a nyomozókat és az ügyészséget sározza, és pökhendin odaveti, hogy úgyis felmentik őket. A sajtó kérdései elől, a valódi kérdések elől persze gyáván menekül. Nem sokkal távolabb családok százait megnyomorító milliárdosok furikáznak 50 milliós luxusverdákkal, de csak a bíróságig. Megkezdődött a Szeviép-vezérek megismételt másodfokú büntetőpere is. A vád: csődbűncselekmény.Budai Gyula szerint hamis lehallgatási jegyzőkönyvvel próbáltak trükközni Czeglédyék
Hamis lehallgatási jegyzőkönyvet juttattak el Czeglédyék Budai Gyulához, a Fidesz országgyűlési képviselőjéhez Czeglédy büntetőügyével kapcsolatban. Azt akarhatták elérni, hogy a kormánypárt hozza nyilvánosságra a kamu dokumentumot és ezzel erősítsék azt az általuk keltett látszatot, hogy Gyurcsány ügyvédje koncepciós per áldozata – állítja Budai Gyula. A Fidesz országgyűlési képviselője Facebook-oldalán írt a jegyzőkönyv-hamisításról. Megjegyezte: Czeglédy mártírt szeretne csinálni magából. "A dokumentumról egy hozzáértő ember azonnal látja, hogy hamisított, viszont ha valaki felhasználta volna, Czeglédy azonnal koncepciós, csalásokkal operáló ügyet kiálthatott volna. Szép próbálkozás, csak nem jött be..." Budai Gyula szerint a jegyzőkönyv-hamisításhoz Czeglédy egyik volt védőjének is köze lehet. A politikus feljelentést tesz.Budai Gyula: szorul a hurok a baloldal maffiaügyvédje, Czeglédy Csaba nyaka körül (Videó!)
Szorul a hurok a baloldal maffiaügyvédje, Czeglédy Csaba nyaka körül – mondta Budai Gyula a DK politikusának tárgyalása idején tartott sajtótájékoztatón. A Fidesz országgyűlési képviselője elmondta: a vádlott-társak egymás után vonják vissza a vallomásaikat, sőt, a koronatanú már azt állítja, hogy az ügyészség és a nyomozóhatóság nyomására született meg az a terhelő vallomás, amit Czeglédy ellen tett. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a koronatanú azután változtatta meg vallomását, hogy a Szegedi Csillagbörtönben súlyosan bántalmazták – emlékeztetett Budai.Czeglédy-per: Czeglédy köreitől féltette családját a főstróman – Gyurcsány ügyvédje tagad és koncepciós perről beszél, az ügyészség hamis vád miatt tesz feljelentést
A. Zoltán hatodrendű vádlott korábbi vallomásainak ismertetésével folytatódott a Czeglédy Csaba és társai elleni büntetőper a Kecskeméti Törvényszéken. Mivel szerdai vallomásában az ügy kulcsfigurája homlokegyenest ellentétesen vallott, mint korábban, az összes eddigi vallomást felolvassa a tanácsvezető bíró. Ezekből kiderült, hogy A. Zoltán rettegett Czeglédy Csabától, féltette a családját, védelmet kért, mert attól tartott: ha feltáró vallomása kikerül, arról Czeglédy tudomást szerez, gyerekeinek baja eshet. A vád szerint A. Zoltán, a makói iskolaszövetkezetek vezetője a bűnszervezetben szervező és Czeglédy utasításait továbbító szerepet töltött be, ő szervezte be azokat a további strómanokat, akiknek a nevére fiktív, valódi munkát nem végző iskolaszövetkezeteket jegyezték be, hozott-vitt pénzeket, illetve közvetített Czeglédy és a strómanok között. A. Zoltán szerdán korábban tett terhelő vallomásait visszavonta és valótlan vallomások kikényszerítésével vádolta meg az ügyészséget, korábbi védőjét pedig azzal, hogy a vádhatóság szócsöve volt. 13 órától állt a bíróság elé Czeglédy Csaba elsőrendű vádlottként, aki vallomást tett. Állítása szerint sem ő, sem a Human Operator munkatársai nem követtek el bűncselekményt, a költségvetést szándékosan nem károsították meg; felelősséget vállalni a Human Operator munkatársai, azaz kollégái tekintetében tud. Az ügyészség bejelentette, hogy hamis vád miatt büntetőfeljelentést fognak tenni.Ajánljuk még