dánia
Életbe lépett Dániában a "burkatörvény"
Szerdán életbe lépett Dániában a "burkatörvényként" emlegetett, az arcot eltakaró ruhadarabok viseletét tiltó jogszabály, mely heves vitát váltott ki támogatói és ellenzői között.A dániai migránsok sem agysebészek – hihetetlen mértékben növekedett a nemi erőszakok száma
Drámai mértékben növekedett Dániában a nemi erőszakok száma, a sokkoló adatokat egy tanulmány is alátámasztja. A tanulmányt a dán integrációért és bevándorlásért felelős minisztérium rendelte meg. A nyilvánosságra hozott adatok sokkolták a dán közvéleményt.Játékból gyenge, lelkierőből jeles – Eszméletlen tizenegyesdrámában negyeddöntősök a horvátok
Éppen, hogy leírta kollégám, hogy az utóbbi idők talán legjobb világbajnokságát van szerencsénk látni, rögtön utána jött egy nagyon élvezetes horvát–dán összecsapás. A franciák elleni nézhetetlen, kilencven percnyi naplopásból érkező dánok a jobbik arcukat mutatták, igaz a világbajnokságokon láttunk már tőlük látványos meccseket, ha az ellenfél rákényszerítette őket éles helyzetben a játékra. A horvátokra pedig ilyen téren (sem) lehet panasz. A meccs drámaian indult két gyors góllal, aztán kicsit leült, hogy a hosszabbítás végén ismét óriási drámába forduljon, és a tizenegyespárbajban teljesedjen ki. Mintha Quentin Tarantino írta volna a mai estét.Különleges spanyol–horvát negyeddöntő jöhet össze a vébén, ha ma nem botlanak az esélyesek
Utolsó dobására készül a házigazda, vagy több szufla van benne, mint hinnénk? Rejtőzik még egy nagy eredmény a 2010 körüli nagy spanyol válogatott maradékában? Be tudja-e bizonyítani a horvát válogatott, hogy tényleg esélyesként kell vele számolnunk? Ezek a nap fő kérdései a foci világbajnokságon.Biztosra mentek: együtt, dögunalomban, gól nélkül jutottak tovább a franciák és a dánok
Megvan a világbajnokság első gól nélküli meccse, a franciák és a dánok kéz a kézben léptek tovább a csoport első két helyéről, miután kilencven percre az NB I legrosszabb hagyományait elevenítették fel a moszkvai gyepen. Nem lehetne állítani, hogy eseménytelen meccs volt, hiszen mindkét csapat próbálkozott a színészkedéssel, de végül nem változtattak a csoport állásán. Az viszont egyelőre rejtély, hogy a franciák jól jártak-e a csoportelsőséggel – ezt még akkor is nehéz lenne eldönteni, ha tudnánk, hogy Argentína továbbszuszakolja magát a D csoport második helyén.Dániából kipaterolnak több Iszlám Állam-szimpatizánst
Dániában megfosztották állampolgárságától az Iszlám Állam két szimpatizánsát kedden, akik csatlakozni akartak a dzsihadista szervezethez. Börtönbüntetést is kiszabtak rájuk, valamint ugyanilyen okból két nőre is.Köszi Jusszuf! – a dánok támadója a pontot szerző Ausztráliának is összehozott egy tizenegyest
Élvezhető, de azért jellegzetesen délutáni csoportmeccset játszott egymással Ausztrália és Dánia (1–1). A dánok gyönyörű góllal szereztek vezetést, Ausztrália egy videobírós tizenegyessel egyenlített, és akár a győzelmet is megszerezhette volna.Peru szállította a játékot és a helyzeteket, Dánia a gólt
Nem tudott élni sem a jobb játékával, sem a tizenegyes által megkapott eséllyel Peru válogatottja, amely végül hiába nőtt mezőnyben a dánok fölé, hiába diktált őrült iramot, vereséggel jött le a pályáról a C csoport második meccsén. A dánok viszont sokkal kevesebb helyzetből is begyűjtötték a három pontot, felzárkózva a pontversenyben a franciákhoz az igen kiegyenlítettnek ígérkező kvartettben.Dánia egy nem túl vonzó (?) európai célországban hozna létre központot az elutasított menedékkérőknek
Dánia több európai országgal - köztük Ausztriával - tárgyal egy központ létrehozásáról az elutasított menedékkérők számára - mondta Lars Lokke Rasmussen dán kormányfő kedden a DR helyi rádióadónak, utalva arra, hogy egy nem túl vonzó európai célországról lenne szó.Ajánljuk még