demokrácia
Íme a válasz az uszításra: Kárpátalja akkor is lesz, amikor Ukrajna már nem
Az ukrán agytrösztök csak azt felejtik el, hogy mi több mint ezer éve tekintjük a sajátunknak Kárpátalját, ők meg alig harminc éve léteznek, mint nemzet, és ahogy most a front áll, sokáig már nem is fognak. Szóval ha valaha elfelejtik, hogy volt itt egy Ukrajna nevű ország, mi még akkor is emlékezni fogunk a munkácsi turulra.Gyerekkatonák és nyomorékok – Íme az ukrán hadsereg jövője
Kezek nélküli mozgássérült, és krónikus beteg. Nők, és gyerekkatonák, velük akarják feltölteni azt a hiányt, amit semmilyen nyugati segítség nem képes pótolni Ukrajna számára: az emberanyagot. De mi lesz az országgal, ami feláldozza a jövőjét?Megkaptuk a következő ukrán ukázt: embereket küldjetek!
Az ukránok folyamatosan házalnak a fegyverekért, de ez így nem lesz elég, emberek kellenek.Odaát még mindig nem értik mi az a demokrácia, ki is találták mit fog tenni jövőre a “Tiszától rettegő” Fidesz a választásokon
A nyugat.hu oldalon már tényként tárják elénk: “Orbán Viktor és a Fidesz három forgatókönyvben gondolkodik, mindháromban náluk marad a hatalom. Ősszel döntik el, melyiket válasszák”. A cikkből persze nem tudjuk meg, hogy mindezt miből sikerült kiderítenie a lelkes újságírónak, az viszont egyre biztosabb, hogy odaát a demokrácia fogalmát nagyjából az 1920-as évek óta nem értik…A Demokratikus Koalíció nem hisz a demokráciában
A Demokratikus Koalíció (DK) bejelentette, hogy nem vesznek részt a Fidesz által jelölt alkotmánybírókról, Polt Péterről és Hende Csabáról való szavazáson a parlamentben. A hír hallatán senki sem fog eret vágni, de azért továbbra is kellőképpen érzékelteti a DK hozzáállását a demokráciához, amelyen úgy tűnik, hogy a Dobrev Klára által bejelentett nagy változás sem változtatott semmit.Ha támogatod Ukrajnát, nem kell demokráciával foglalkoznod
Az olyan apróságok, mint a népakarat nem állhatnak útjába egy mintademokráciának. Mert kit érdekel, ha az EU egyik tagállamában eltörlik a törvényesen megtartott választások eredményét, kit érdekel, ha vegzálják a kisebbségeket és minden nemzetközi jogot áthágnak az ország kormányzásában. Ha Románia támogatja Ukrajnát, akkor ilyen apróságokkal nem kell foglalkozni.Meloni kijelentette, hogy Ukrajna nem kap olasz katonákat, erre Sorosék gyorsan kimutatták, hogy veszélyben a demokrácia
Olaszország kormánya az igazságszolgáltatást érintő változtatásokkal mélyen aláásta a jogállamiságot, és „súlyos intoleranciát tanúsított a médiakritikával szemben”, ami emblematikus példája Európa mélyülő „demokratikus recessziójának” – állítja egy Soros-birodalomhoz kötődő szervezet a Guardian szerint.Ajánljuk még