demokrata előválasztás
Elizabeth Warren is visszalép az amerikai elnökjelöltségért folyó harcból
Elizabeth Warren massachusettsi szenátor is visszalép az elnökjelöltségért folyó harcból – jelentette több amerikai médium, elsőként a The New York Times című lap. A politikus várhatóan csütörtökön be is jelenti döntését.Biden lehet a befutó a demokratáknál?
Amennyiben a Demokrata Párt nyári elnökaspiráns-jelölő kongresszusára marad a döntés, Joe Biden az esélyes arra, hogy megmérkőzzön a republikánus jelölttel az elnöki posztért – jelentette ki a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense csütörtökön, a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.Míg Sanders kettő, Biden öt államot vihetett el a szuperkedden a demokrata előválasztásokon
Texasban és Kaliforniában Bernie Sanders győzelmét jelzik a demokrata párti elnökjelölt-aspiránsok közül a szuperkeddi amerikai előválasztási eredmények, Joe Biden viszont öt déli államban tarolt.A demokrata előválasztás legvéresebb szuronyrohama jön ma Amerikában
Március 3-ára esik idén az úgynevezett „szuperkedd”, vagyis amikor egyszerre tartják nagyon sok amerikai államban a demokrata előválasztást. Ez már most eldöntheti, hogy ki lesz Donald Trump kihívója az őszi elnökválasztáson, bár a hétvégi események fényében nagyon úgy néz ki, hogy lehetnek meglepetések. A két nagy esélyes Joe Biden, Obama volt alelnöke, és a szinte nyíltan kommunista Bernie Sanders.Nevadában folytatódik a Demokrata Párt elnökjelöltségéért a versenyfutás
Az amerikai választási folyamatban - Iowa és New Hampshire után - sorrendben Nevada a harmadik tagállam, ahol az elnökjelöltségre pályázó politikusok összemérik erejüket, illetve támogatottságukat. A jelölőgyűlések abban térnek el az előválasztásoktól, hogy a választók nem urnákban, tikos szavazással helyezik el voksaikat, hanem különböző helyiségekben - iskolákban, kaszinókban, klubokban vagy akár templomok közösségi termeiben is - összegyűlnek és nyilvános vita után, nyilvánosan szavaznak arról, hogy ki legyen a küldöttjük. Ez a küldött képviseli majd az általuk kedvelt elnökjelölt-aspiránst a párt nyári elnökjelölt-állító konvencióján, amelyet Wisconsinban tartanak.Bloomberg össztűz alá került a demokraták nevadai országos tévévitáján
A New York-i milliárdos Michael Bloomberget össztűz alá vették vetélytársai a demokrata párti elnökjelölt-aspiránsok szerda esti országos tévévitáján, amelyet az NBC televízió szervezésében a nevadai Las Vegasban rendeztek meg.Nevadában is Bernie Sanders a legnépszerűbb, őt támogatja New York polgármestere is
Nevadában is Bernie Sanders a legnépszerűbb demokrata párti elnökjelölt-aspiráns, és pénteken Bill de Blasio, New York polgármestere is bejelentette, hogy őt támogatja.A Demokrata Párt épp kinyírja magát, káosz a demokraták iowai előválasztásának szavazatszámlálásán
Az amerikai baloldal, a liberálisok, akik manapság a Demokrata Párt körül tömörülnek, egyre jobban hasonlítanak a mi helyi liberális ámokfutóinkra. Amerikában persze a baloldali, szocialista, liberális teljesen mást jelent, mint Európában, de a pszichiátriai okok és legyünk jóindulatúak, a gazdaságiak és az ideológiaiak azért hasonlóak, mint nálunk. Amerika most találkozik az ultrabalos ideológiákkal először a mainstreamben és nem viseli jól. A hagyományos demokraták és az összes „rendszerkritikus” irányvonal összemixelése már Clintonnál sem sikerült, pedig ő tényleg integratív jelölt volt, mert el lehet adni centrum politikusnak, miközben a feminizmus, a genderőrület és a szocialisztikus elvek képviseletét is bele lehetett látni a személyébe. Aztán most nem tudnak eredményt hirdetni Iowában, az első nagy figyelmet kapó előválasztáson, mert valami nem stimmel. És persze senki nem tudja, hogy mi.Érdekes hely lesz a világ, ha véletlenül valamelyik demokrata elnökjelölt nyer novemberben
Ki kicsoda az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltségéért versenyző politikusai közül? – ezt a kérdést még sok amerikai is felteszi, hiszen a jelöltaspiránsok között vannak viszonylag ismeretlen személyiségek is. Az egyre jobban balra tolódó demokratapárt régi elitje elkeseredetten küzd azért, hogy olyan elnökjelöltet "castingoljanak" a demokrata szavazók, akinek van esélye nyerni Trump ellen. A jelöltek ugyanis az előválasztáson kénytelenek balra és liberális irányba húzni, hogy a leghangosabb és legaktívabb támogató csoportokat is elérjék. Ez azonban elidegenít tőlük sok centrista, független szavazót. A legesélyesebb jelöltek ráadásul 70 év felettiek, akik nem könnyen szólítják meg a demokraták újabban fiatal aktivisták által dominált kampányainak radikálisabb célcsoportjait.Ajánljuk még