demokrata párt
New York Times: a kisebbségeknek igenis vannak ellenségeik a baloldalon is
Akut őszinteségi rohamot kaphatott a New York Times publicistája, Ross Douthat, aki a minap tett közzé egy írást a hírhedten demokratapárti és liberális lapban, hogy "a liberális beállítottságú embereknek újfent fel kell fedezniük azt, hogy a kisebbségeknek igenis vannak ellenségeik a baloldalon is". Douthat szerint ugyanis a baloldali vezetőknek a Trump-adminisztráció alatti tevékenysége inkább állt a kormányzat szabotálásából, semmint érdemi intézkedések meghozataláról. Tették ezt akár gyakran a "progresszívok" által állandóan hangoztatott kisebbségi jogok kárára is. A publicista szerint a liberalizmus elárulta az érdekeiket, kiüresítve azokat az intézményeket, amelyeket a kisebbségek védelmére és a szolgálatára hoztak létre. Csalódottsága ellenére Douthat persze igyekezett a Trump-adminisztrációt hibáztatni azért az általános igazságért, hogy a liberálisok proletárforradalma szépen lassan felfalja saját gyermekeit, a realitásérzék maradványait is felvonultató írást azonban így sem fogják az ablakba tenni a demokraták.Érzékenyítés szakirányú alapképzés: a bűntudat kultúrája
Terjed, mint a vírus Amerikában. A közigazgatásban, a bíróságokon, a rendvédelmi szerveknél. Az ebédszünetet is megkurtítva érkeznek sorra a fehér- és rózsaszíngalléros aktivisták munkavállalók (white- and pink-collar workers) az igazságszolgáltatás és a kormányzati intézmények épületeibe, hogy tantermi keretek között érzékenyítsenek az Egyesült Államokban. Donald Trump azonban megálljt parancsolt, mert egyértelművé vált, hogy az adófizetők pénzéből politikai szándékkal okítják a haladó szellemiségű aktivisták a fiatal köztisztviselőket. A workshopok során ugyanis nem csupán a kisebbségeket ért atrocitásokra hívják fel a figyelmet, hanem politikai értékeket is átadnak, nagyobb távlatokban pedig egyre tovább tágítják a bűntudat kultúráját, melyben az olyan politikusoknak, mint Trump, helye nincs.Egy demokrata szerint megnyerhetik a csatát, de elveszítik a "háborút" Trump ellen
Az asszimilált második generációs spanyol texasiak Bidennel szemben Donald Trumpot részesítik előnyben. Egy új felmérés megállapítja, hogy a texasi második generációs spanyolok sokkal inkább Trump elnökre szavaznának, mint Joe Biden demokratikus jelöltre – írja a Breitbart egy online felmérésre hivatkozva.Joe Biden hivatalosan is a Demokrata Párt elnökjelöltje lett
Joe Biden, az Obama-kormányzat alelnöke hivatalosan is a Demokrata Párt elnökjelöltje lett kedden, a demokraták elnökjelöltállító konvenciójának második napján.Jelentősen csökkent a demokraták elnökjelölt-állító konvenciójának nézettsége
Az amerikai Demokrata Párt konvenciójának nézettsége jelentősen csökkent a négy évvel ezelőttihez képest – közölte a Nielsen médiakutató intézet a felmérése alapján kedden.Trump üzent az egykori First Ladynek: Obama és Biden a történelem legkorruptabb kormányzatát vezették
Donald Trump amerikai elnök kedden a Twitteren válaszolt Michelle Obama volt First Lady őt bíráló, előző napi beszédére, és korruptnak minősítette Barack Obama kormányzatát.Michelle Obama elmondta: bár Biden rettenetes alelnök volt, elnöknek tuti jó lesz
Barack Obama felesége, az egykori First Lady, a demokraták négynapos elnökjelölt-állító konvenciójának első napján kritizálta a jelenleg regnáló elnököt. Hosszas beszédében többek közt elmondta: bezzeg mikor a férje volt az elnök, akkor mindenki jobban élt (mármint ugye Amerikában, a Közel-Kelet nem számít). Azt is elmondta, a férjével karöltve küzdöttek azért, hogy az ebola ne legyen világjárvány, emellett persze kijátszotta az afroamerikai nő-kártyát is, mondván, ha ő mond valamit, akkor az biztosan úgy is van.Ma válhat hivatalossá, hogy Biden a Demokrata Párt elnökjelöltje
Hétfőn kezdődik az amerikai Demokrata Párt elnökjelölt-állító konvenciója, amely minden korábbitól eltérő lesz, hiszen a koronavírus-járvány miatt virtuálisan rendezik meg, és az utolsó napon Joe Biden várható elnökjelölt is delaware-i otthonából mondja majd el a beszédét.Biden nem vesz részt személyesen a Demokrata Párt jelöltállító konvencióján
Joe Biden, a demokraták várható elnökjelöltje nem lesz jelen a párt augusztusban tartandó elnökjelölt-állító konvencióján, a Wisconsinban lévő Milwaukee-ban – jelentette be szerdán kiadott közleményében a Demokrata Párt szervezőbizottsága.Ajánljuk még

















