deutsch tamás
Megkérdeztük Szili Katalintól: Miért nem buktatták meg Gyurcsányt 2006-ban? - Deutsch Tamás: Az EU szemet hunyt a jogtiprások és az emberek megnyomorítása fölött
Szokatlanul kemény érveket hallhattunk Szili Katalintól, az országgyűlés akkori szocialista elnökétől és Deutsch Tamástól, a Fidesz egyik alapítójától a Pesti riporter szerda esti adásában az őszödi beszéd előzményeiről és következményeiről. Szili Katalin szerint ez a rettenetesen mély történés 2004-2006-között megtörte az ország gerincét és lejtőre állította a magyar baloldalt, s a balliberális oldal addig nem tud tisztességgel a társadalom elé állni, amíg nem néz szembe azokkal a machinációkkal, amik Gyurcsány kormányzása alatt megtörténtek. Deutsch Tamás pedig úgy véli: az őszödi beszéd és ami azután történt, az a mi belső Trianonunk, amit muszáj józanul, feketén-fehéren értékelni. Miként 1956-ban, úgy 2006-ban is a barikádnak csak két oldala volt: a hazafiaké és a diktatórikus erőké – nyomatékosította a fideszes politikus."Épp autóban ültem, meg is kellett álljak" – Orbán Viktor elmondta, mit csinált, amikor kiszivárgott az őszödi beszéd
Orbán Viktor bejegyzése alatt egész sor politikus jelent meg, hogy helyretegye az ellenzék vezérét, miután Gyurcsány trollkodni próbált a miniszterelnökkel szemben. Legutóbb a kormányfő is válaszolt a kommentek között.Harc az igazság kimondását megtiltó brüsszeli elittel – Bemutatták G. Fodor Gábor könyvét, Az Orbán-szabályt
A XXI. Század Intézet által szervezett online könyvbemutató keretében ismertették G. Fodor Gábor Az Orbán-szabály című kötetét. A rendezvényen Stumpf István, Barthel-Rúzsa Zsolt, Békés Márton, Lánczi András, Schmidt Mária és a szerző beszélt a kötetről. Az eseményen részt vett Bayer Zsolt és Deutsch Tamás is.Deutsch: egy virtigli baloldali politikai aktivistát nevezett ki az Európai Bizottság a jogállamisági jelentés kapcsolattartójának
A Fidesz európai parlamenti képviselői levéllel fordultak az Európai Bizottsághoz, mert álláspontjuk szerint a bizottság Magyar Gábor személyében egy virtigli baloldali politikai aktivistát nevezett ki a Magyarországgal foglalkozó idei jogállamisági jelentést előkészítő delegáció kapcsolattartójának – közölte Deutsch Tamás, a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációjának vezetője szerdán. Magyar Gáborral nem az a probléma, hogy Magyar György ismert baloldali ügyvéd-politikus fiáról van szó. A kinevezés attól botrányos, hogy a Magyar Gábor nem egy független uniós tisztviselő, hanem a valóságban egy izgága baloldali politikai aktivista – értékelte a helyzetet a Fidesz EP-képviselője.Deutsch: a baloldal nemzetközi oltásellenes propagandát folytat
A baloldal nemzetközi oltásellenes propagandát folytat – jelentette ki a Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP) delegációvezetője szombati közleményében.Deutsch válaszolt Gyurcsány börtönös fenyegetésére: huszonhétezerrel több halott volt az MSZP–SZDSZ-kormányok idején
Deutsch Tamás volt az egyik vendége az ATV Csatt című műsorának, amelyben az EP-képviselő elmondta: összehasonlított hét évet az MSZP–SZDSZ-kormányok alatt, illetve hét évet a Fidesz-kormány alatt, és azt látta, hogy a baloldali kormány regnálásakor több mint huszonhétezerrel több ember halt meg, mint a Fidesz-kormányok alatt. A politikus úgy fogalmazott: ehhez képest feláll Gyurcsány Ferenc és azt mondja, hogy a többlethalálozásért majd börtönbe kell menni.Háromszázmillió forintos kormányzati támogatást kap a DVTK
Háromszázmillió forint kormányzati támogatást kap a DVTK – jelentette be a Sportegyesületek Országos Szövetségének (SOSZ) elnöke. Deutsch Tamás hétfőn Sántha Gergellyel, a DVTK elnökével írta alá a támogatási szerződést annak keretében, hogy a kormány több mint 2,1 milliárd forint rendkívüli támogatást biztosít ötvenöt kiemelt vidéki sportegyesületnek a koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásainak kompenzálására.Donald Tusk nem bírja ki, hogy ne a magyarokkal foglalkozzon: ismét bírálja a hazai járványügyi védekezést
Magyarország és Lengyelország tragikus rekordokat döntenek a halálozások és az új esetek számában. Ilyen, amikor az illiberális demokrácia működésben van. Azt ígérték, hogy a kisebb szabadság árán a polgárok védelmet és biztonságot kapnak. Betartották az ígéretet, de csak az első felét – írta a Twitteren Donald Tusk, az Európai Néppárt elnöke.Megszorongatta volna Deutsch Tamást a Telex, de ez a Fábián-Biró álompárnak sem sikerült
Fábián Tamás, a független-objektív újságírás etalonja és Biró Marianna, Telex-celeb faggatta Deutsch Tamás EP-képviselőt Néppártról, NER-ről, Orbánról, és az állítólagos jobboldali túlsúlyról a média minden szögletében. A megagiga hosszúságú interjú izgalmasnak ígérkezett, azonban a független kollégák olyan hosszan fasíroztak-trancsíroztak egy-egy témát, hogy mélyinterjú helyett egy gyötrelmes faggatózást kaptunk az egyébként érdekes témákkal kapcsolatban.Ajánljuk még

















