diktatúra
Lukasenka, aki tsz-elnökként irányította az országát — Exkluzív anyag Európa utolsó, “feleslegessé vált” diktátoráról (1.)
Mi történik Fehéroroszországban? A Majdan folytatása? Vagy valami más. Szerzőnk, Erdélyi E. Péter orosz és ukrán elemzőket kérdezett a helyzetről. Egyben mindannyian egyetértenek: Lukasenka egy maradi diktátor, akinek mennie kell. Van, aki szerint egy tsz-elnök szellemi szintjén van, más azt emeli ki, hogy míg a Nyugatnak régóta célja a leváltása, és Fehéroroszország NATO-hoz csatolása, addigra most már Putyin is elfordult tőle. Lukasenka teljesen eltávolodott a valóságtól, és mivel hajlamos az erőszakra, akár véres végjáték is következhet.Szalay-Bobrovniczky Vince: Kötelességünk felfedni a jövő nemzedéke előtt a XX. század bűneit
Beszélnünk kell az üldöztetésekről, az internálásokról, a Gulágokról, a koncentrációs táborokról, a megbélyegzésről, a koncepciós perekről, a kínzásokról, az intézményesített terrorról, tudnunk kell arról, "mit tettünk a gonosz ellen", kik voltak azok, akik nem hódoltak be a zsarnokoknak, és emlékeznünk kell az elpusztítottakra – hangsúlyozta a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára a totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapja alkalmából rendezett ünnepségen, vasárnap, Budapesten, a Honvéd téren.Kocsis Máté Sorosnak: ez a Fidesz válasza a hazugságra
Miután Soros arról értekezett, hogy Orbán Viktor mennyiben hasonlít az Európa utolsó diktátoraként hivatkozott fehérorosz elnökre, Lukasenkára, a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője a Fidesz nevében reagált. Kocsis Máté a posztjában egy rendszerváltás előtt készült képpel emlékeztetett: ilyen Orbán Viktor és a diktatúra viszonya (a képen a miniszterelnököt éppen előállítja a pártállami rendőrség).Schuster Lóránt: Koncz Zsuzsáék legalább most fogják be a szájukat!
A magyar identitás zavarta őket, bugyuta szerelmes dalokkal akarták etetni a népet, mert az addig sem lázad – mondta Schuster Lóránt, a P. Mobil zenekar vezetője a kommunista diktatúra időszakáról a Magyar Nemzetnek adott interjújában, amelyben egyebek mellett arról is beszélt, hogy Trianon századik évfordulójára kiadták DVD-n a Honfoglalás-szvit négy változatát, amelyet még jóval az István, a király előtt írtak. Schuster kifejtette a véleményét a Kádár-nosztalgiáról, és emlékeztetett arra, hogy a jelenlegi kormánnyal kapcsolatban diktatúrát emlegető Koncz Zsuzsa a korszak államilag ünnepelt kegyeltje volt.Brenner Koloman: jellemzően balliberális politikusok nevezik diktatúrának a Fidesz–KDNP-féle kormányzást
Önálló lista állításával maximalizálhatná a szavazatait a Jobbik a 2022-es választáson Brenner Koloman, a párt parlamenti képviselője szerint, akit nemrég választottak meg az Országgyűlés alelnökének - írja a Magyar Nemzet.Egyre mélyebbre gyűrűzik az intolerancia a nyugati liberálkommunista véleménydiktatúrában
Az Egyesült Királyság egyre inkább intoleráns országgá válik. Így reagált egy keresztény jótékonysági szervezet vezetője, miután az LMTB-közösség nyomására a számlavezető bankjuk felmondta a szerződésüket. A megdöbbentő eset rávilágít arra, milyen erős a liberális befolyás minden szektorban, hogyan próbálják ellehetetleníteni a konzervatív értékek képviselőit akár ilyen módszerekkel, akár úgy, hogy egyszerűen kirúgják állásából azt, aki felvállalja jobboldali véleményét. Erre is számos példát láthattunk az elmúlt hetekben, hónapokban - írja a V4NA hírügynökség.Varga Judit a diktatúrázóknak: A hisztériakeltő szervezetek ezennel befejezhetik a lejárató kampányokat
A magyar demokráciáért és jogállamiságért aggódóknak szeretném jelezni, hogy 2020. június 18-án 00:00 órakor Magyarországon megszűnt a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet. Míg számos más uniós tagállamban továbbra is különleges jogrend van életben, Magyarországon a veszélyhelyzetnek hivatalosan is vége – írja az igazságügyi miniszter Facebook-posztjában.A DK-nál beragadt a diktatúra gomb
Gyurcsány pártja szerint nem is igaz, hogy Orbán Viktor visszaadta volna a rendkívüli felhatalmazárt, csak éppen átkeresztelték azt. Mindezt abból állapították meg, hogy a Magyar Közlönyben megjelent a rendelet az egészségügyi válsághelyzetről, az pedig, mint írják, egyenlő a második felhatalmazási törvénnyel. Orbán Viktor így egy napig sem maradt teljhatalom nélkül.Ajánljuk még

















