dk
Hollik: Ha kiderül, hogy az MSZP-t és a DK-t szolgálta Czeglédy Csaba bűnszervezete, akkor a két párt fizeti a csekket
A diákok mellett a nyugdíjasokat is kártalaníthatja a kormány a Czeglédy-ügyben - közölte Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője csütörtökön Budapesten az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának ülése után újságírókkal.MSZP: "A Jobbik egy tolvaj milliárdos pártja"
Elhatárolódott a Jobbiktól az MSZP Medgyessy Péter volt miniszterelnök azon kijelentése kapcsán, hogy csak egy nagy ellenzéki ellenfogásnak lenne esélye a Fidesszel szemben a tavaszi választásokon és abban matematikailag a Jobbik is beletartozik. A Magyar Szocialista Párt kedden kiadott közleményében azt írta, a Jobbikkal, amely egy tolvaj milliárdos pártja, soha nem fogna össze.Kovács László elszólta magát: Mégis összeállt a DK és az MSZP?
A 888.hu szerint megállapodott a választási szövetségről a Magyar Szocialista Párt és a Demokratikus Koalíció. A napokban is szóltak erről kósza hírek, viszont az ellenzéki politikusok eltérően, egymást meghazudtolva nyilatkoztak. Kovács László korábbi külügyminiszter viszont konkrét számokat mondott a Kossuth Rádióban ...Nemzetárulás és lopás: lenyúlta az MSZP videóját Gyurcsány, hogy a külhoniak ellen hergelhessen
Óriási vehemenciával vetette bele magát a határon túli magyarság elleni gyűlöletpropagandába Gyurcsány Ferenc, aki napok óta azzal uszít külhoni testvéreink ellen, hogy nekik nem szabadna szavazniuk, mivel nem Magyarországon élnek. A sokadik nemzetárulására egy olyan videóval tette föl a koronát a „Böszme”, amelyet még az MSZP készített a 2006-os kampányra: a Gyurcsány-párt fogta, leszedte a felvétel végéről a szocialisták logóját, és rárakta a DK-ét.Szembefordul a többi baloldali párttal a DK - Ezért ment neki a határon túli magyarok szavazati jogának Gyurcsány
Egészen elképesztő magyarázattal állt elő az Index Gyurcsány Ferenc aláírás gyűjtő kampányára, amelyben azt kezdeményezni, hogy ne legyen szavazati joga azoknak a magyaroknak, akik soha nem éltek Magyarországon. Simicska lapjának Gréczy Zsolt, a DK szóvivője azt mondta, azért kampányolnak most ezzel, mert a Gulyás Márton-féle Közös Ország Mozgalom kezdeményezésére az ellenzéki pártok - DK, MSZP, Együtt, Párbeszéd, LMP, Liberálisok, MoMa - közös választójogi törvénytervezetet nyújtottak be, amelynek egy pontjával nem értenek egyet, és fontosnak tartották, hogy ezt jelezzék.Elképesztő: Gyurcsány kampányt indított, hogy vonják meg a határon túli magyarok szavazati jogát
Gyurcsány Ferenc pártja, a Demokratikus Koalíció aláírásgyűjtésbe kezdett, hogy a kettős magyar állampolgárok ne szavazhassanak a magyarországi választásokon. A "DK kampányának új szakasza" ma délután indult egy kőbányai pártrendezvényen, a pártelnök beszédével.Gyurcsány Ferenc némán figyeli pártja szánalmas reakcióit a pécsi fórumon történt verekedésről
Három napja hiába várt bocsánatkérésre az a demonstráló fiatal, akit a Demokratikus Koalíció pécsi fórumán ütöttek meg. A molinóra írt üzenet miatt megütött Beke Zoltán bocsánatkérés helyett azonban a szemkilövető utódpárttól csak az erőszakot relativizáló Facebook-bejegyzésekre futotta - hívja fel a figyelmet közleményében a Fidelitas.Ajánljuk még

















