dobrev klára
Polgári Szilvia: Mementó
Gyurcsány Ferenc volt az egyetlen olyan miniszterelnök az 1989-es rendszerváltozást követően, aki rendhagyó módon foglalta el a miniszterelnöki széket, s hasonlóképp távozott belőle. Politikai tevékenységének csúcspontja, vagy inkább mélypontja 2006 ősze volt, amikor elhíresült őszödi beszéde szeptember 17-e napfényes vasárnapján nyilvánosságra került, majd október 23-án, a forradalom ötvenedik évfordulóján a demokrácia hajóját zátonyra futtatta, s évekre elsüllyesztette. Nem mondott le, nem tartotta be a politika hármas szabályát, amely szerint egy miniszterelnök ne hazudjon, ha hazudik, ne vallja be, s ha mégis bevallja, legalább mondjon le. Különös módon azonban társadalmunk közéleti jelenlétéhez hozzászokott, s bár szereplései némelyeket bosszantanak, másokat szórakoztatnak, megint mások számára hasznot hajtanak, végső soron mindannyian elfogadjuk azt az arcátlanságot, mellyel a bukott miniszterelnök nap nap után kilép a fényre, s a magyarság szemébe nevet. Pedig nem kellene így lennie. Vagy talán mégis? Polgári Szilvia: Mementó
Gyurcsány Ferenc volt az egyetlen olyan miniszterelnök az 1989-es rendszerváltozást követően, aki rendhagyó módon foglalta el a miniszterelnöki széket, s hasonlóképp távozott belőle. Politikai tevékenységének csúcspontja, vagy inkább mélypontja 2006 ősze volt, amikor elhíresült őszödi beszéde szeptember 17-e napfényes vasárnapján nyilvánosságra került, majd október 23-án, a forradalom ötvenedik évfordulóján a demokrácia hajóját zátonyra futtatta, s évekre elsüllyesztette. Nem mondott le, nem tartotta be a politika hármas szabályát, amely szerint egy miniszterelnök ne hazudjon, ha hazudik, ne vallja be, s ha mégis bevallja, legalább mondjon le. Különös módon azonban társadalmunk közéleti jelenlétéhez hozzászokott, s bár szereplései némelyeket bosszantanak, másokat szórakoztatnak, megint mások számára hasznot hajtanak, végső soron mindannyian elfogadjuk azt az arcátlanságot, mellyel a bukott miniszterelnök nap nap után kilép a fényre, s a magyarság szemébe nevet. Pedig nem kellene így lennie. Vagy talán mégis? Dobrev: A Fidesz csalni fog – Niedermüller: Orbán miatt drogoznak a fiatalok
A biztos kormányzás tuti receptje a kudarc – vontuk le a következtetést a Demokratikus Koalíció keddi kampányeseményén, ahol Dobrev Klára igyekezett meggyőzni a Marczibányi térre ellátogató néhány nyugdíjast, hogy a már ezerszer leszerepelt Bauer Tamás és Niedermüler Péter Magyarország megmenekülésének letéteményesei. A párt nemcsak kormány-, hanem rendszerváltásra is készül az áprilisi országgyűlési választások után, ezért olyan titkokat is megoszt szimpatizánsaival, mint például: Magyarországon a gazdag emberek többet keresnek mint a szegényebbek, aminek természetesen Orbán Viktor egyszemélyi diktatúrája az oka. Orbán nemcsak despota, hanem a fiatalok egészségének megrontója is: Niedermüller szerint a miniszterelnök miatt dizájnerdrogoznak a vidéki fiatalok, mert nem járhatnak számítástechnika oktatásra. A pártnak a jelek szerint mostanra kiforrott a médiastratégiája, az újságírói kérdésekre testületileg perekkel fenyegetőznek. Gyurcsány Ferenc alakulata megtalálta a megoldást a migráció kérdésére is: ha áprilisban győznek, másnap megszűnnek az ellenőrzések, a határvédelem, és az jön ide, aki csak akar.