Pesti Srácok

Döntött az internacionalista zombisereg, Gyurcsányné kevés, csak az újjáélesztett Horn segíthet!

null

Sokan látjuk úgy, hogy mintha még mindig a régi, már százszor legyőzött, lejáratott társaság döntene arról, milyen legyen az ellenzék. Ennyi erővel Horn Gyulát is visszahozhatnák, akit (mondjuk Dobrev Klárához hasonlóan) szintén nagy demokratának hazudnak. Szerzőnk megálmodta a csak félig szürreális jelenetet, ahogyan a Szárszón összegyűlt internacionalista brancs megpróbálja feltámasztani a néhai pufajkásból, ügynökből, kommunista külügyminiszterből lett miniszterelnököt.

Álmodtam az éjjel. Én mostan nem színes tintákkal, hanem internacionalista zombikkal álmodom. Ez jutott. Azért leírom.

A Kádár-rendszerben elnyomott, szabadon utazgató Konrád György rendületlenül, jó sztahanovista módjára készítette a szendvicseket. A kezében Piros Arany, azzal írta a kenyerek tetejére a „Demokrácia” szót. Baloldalról a marxista Heller Ágnes bújt hozzá, szélsőbaloldalról pedig a pityókás Vágó Pista ölelte. A sarokban a maoista Demszky Gábor dünnyögött valamit, inkább oda sem mentek hozzá, időről-időre a kezébe nyomtak egy tál olajbogyót, ezzel vásárolták meg hallgatását. Lent, a szárszói nyaraló pincéjében közben titkos munka folyt, doktor Frankenstein tanítványa próbálta életre kelteni Horn Gyulát.

PestiSracok facebook image

– suttogta az elérzékenyült Gálvölgyi János, az illegalitást túlélő munkásőrök bólogattak, volt, aki szipogott, mintha a régi idők keresztényei Lázár feltámadását várnák.

– fordult Kálmán Olga Dobrev Klárához, akit sztálinista nagyapóval, kommunista főkáder anyukával, állambiztonsági nagybácsival, egy titokzatos hátterű bolgár apukával és egy milliárdos, nemzetvesztő férjjel vert meg a bolsevik törzsfejlődés. Persze, hogy haragudott Klára asszony, de nem mondta ki: a Párt így döntött, márpedig, ha valamit megtanult ebben a böszme életben az az: mindig a Párt dönt. Hívják akárhogy.

Maga Gyurcsány Ferenc persze nem fogadta el a helyzetet, az általa egyszer már legyőzött, felzabált Horn visszahozatalát, így tőle meg kellett szabadulni, mindez a régi idők hagyományainak megfelelően történt, volt hely a gödörnek a balatoni nyaraló kertjében.

„Leszel te még párttitkár, édes!”. „Miniszterelnök.” „Ja, az.”

Közben megérkeztek a szendvicsek, szegény Puzsér Róbert hozta őket, szokatlanul csendes volt, a szemei üresek, a Párt által megrendelt lobotómia jótékony hatással volt rá. Pár héttel korábban egy régi kommunista pszichiáter maga jelentkezett a beavatkozásra,

– magyarázta, majd eltávolította az egykori főpolgármester-jelölt homloklebenyét.

Most boldogan vicsorgott, vigyorgott az orvos, a kezében pezsgő, össze is mosolygott az egykori zöld ÁVH-s, társadalmi kapcsolat Paul Lendvaival, aki már előre megírta a cikkét Magyarország újjászületéséről a tekintélyes Der Standardnak. „Ha valaki, akkor a rendszerváltás hőse, Horn Gyula képes lesz szembeszállni az orosz befolyással – írta. – A Nyugat-Európában méltán körülrajongott egykori miniszterelnök megerősödve, korábbi hibáit kijavítva tér vissza, hogy visszavezesse Magyarországot a demokrácia fényes ösvényére.”

Amikor Puzsér Konrádhoz ért a tálcával, ő gyengéden megpaskolta az arcát, csak megjavult ez a fiú. A beavatkozás közben a hajrájához ért, a Nyugati Fény, a Mérce, a HVG és a Magyar Narancs szerkesztősége egyre szebben, hangosabban énekelte az Internacionálét, ha van dallam, amely visszahozza Gyuszi bácsit, akkor az ez.

Párás tekintettel nézte a mellette fekvő Horn Gyulát, „ezért megéri, ezért aztán igazán megéri”, gondolta, majd meglátta a pincelejáróban megjelent Schiffer Andrást. Hirtelen megfagyott a levegő.

Schiffer szokatlanul kövérnek tűnt, hamar rádöbbentek, hogy a testére erősített robbanóanyag miatt ilyen testes. „Nincs más megoldás” – mondta, „Nincs más megoldás”. „Andriskám, ennek nagyapádék nem hiszem, hogy …” – totyogott feléje a békéltető követnek szánt Farkasházy Tivadar, de Schiffer nem rá figyelt, hanem a könnyező, néma Puzsérra, aki egy szinte láthatatlan mozdulattal, egészen finoman bólintott.

Fotó: Fortepan.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.