Döntött az internacionalista zombisereg, Gyurcsányné kevés, csak az újjáélesztett Horn segíthet!
Sokan látjuk úgy, hogy mintha még mindig a régi, már százszor legyőzött, lejáratott társaság döntene arról, milyen legyen az ellenzék. Ennyi erővel Horn Gyulát is visszahozhatnák, akit (mondjuk Dobrev Klárához hasonlóan) szintén nagy demokratának hazudnak. Szerzőnk megálmodta a csak félig szürreális jelenetet, ahogyan a Szárszón összegyűlt internacionalista brancs megpróbálja feltámasztani a néhai pufajkásból, ügynökből, kommunista külügyminiszterből lett miniszterelnököt.
Álmodtam az éjjel. Én mostan nem színes tintákkal, hanem internacionalista zombikkal álmodom. Ez jutott. Azért leírom.
A Kádár-rendszerben elnyomott, szabadon utazgató Konrád György rendületlenül, jó sztahanovista módjára készítette a szendvicseket. A kezében Piros Arany, azzal írta a kenyerek tetejére a „Demokrácia” szót. Baloldalról a marxista Heller Ágnes bújt hozzá, szélsőbaloldalról pedig a pityókás Vágó Pista ölelte. A sarokban a maoista Demszky Gábor dünnyögött valamit, inkább oda sem mentek hozzá, időről-időre a kezébe nyomtak egy tál olajbogyót, ezzel vásárolták meg hallgatását. Lent, a szárszói nyaraló pincéjében közben titkos munka folyt, doktor Frankenstein tanítványa próbálta életre kelteni Horn Gyulát.
„Gyuszi bácsi, csak te segíthetsz!”
– suttogta az elérzékenyült Gálvölgyi János, az illegalitást túlélő munkásőrök bólogattak, volt, aki szipogott, mintha a régi idők keresztényei Lázár feltámadását várnák.
„Ugye nem haragszol, Gyurcsányné asszony? Vagyis...”
– fordult Kálmán Olga Dobrev Klárához, akit sztálinista nagyapóval, kommunista főkáder anyukával, állambiztonsági nagybácsival, egy titokzatos hátterű bolgár apukával és egy milliárdos, nemzetvesztő férjjel vert meg a bolsevik törzsfejlődés. Persze, hogy haragudott Klára asszony, de nem mondta ki: a Párt így döntött, márpedig, ha valamit megtanult ebben a böszme életben az az: mindig a Párt dönt. Hívják akárhogy.
Maga Gyurcsány Ferenc persze nem fogadta el a helyzetet, az általa egyszer már legyőzött, felzabált Horn visszahozatalát, így tőle meg kellett szabadulni, mindez a régi idők hagyományainak megfelelően történt, volt hely a gödörnek a balatoni nyaraló kertjében.
Klára asszony új férje, Fegyőr elvtárs nem akart hasonló sorsra jutni, ezért erősen szorította a klánban végig a háttérben lévő, végre a fényre vágyó felesége kezét, hogy maradjon nyugton, várja ki a pillanatot, amikor a régi szokások szerint megmérgezhetik, megölhetik vagy a Párt elé vihetik az újjászületett Horn Gyulát.
„Leszel te még párttitkár, édes!”. „Miniszterelnök.” „Ja, az.”
Közben megérkeztek a szendvicsek, szegény Puzsér Róbert hozta őket, szokatlanul csendes volt, a szemei üresek, a Párt által megrendelt lobotómia jótékony hatással volt rá. Pár héttel korábban egy régi kommunista pszichiáter maga jelentkezett a beavatkozásra,
„De régen csináltam ilyet! Na, gyere, te rohadt ellenséges-ellenzéki!”
– magyarázta, majd eltávolította az egykori főpolgármester-jelölt homloklebenyét.
Most boldogan vicsorgott, vigyorgott az orvos, a kezében pezsgő, össze is mosolygott az egykori zöld ÁVH-s, társadalmi kapcsolat Paul Lendvaival, aki már előre megírta a cikkét Magyarország újjászületéséről a tekintélyes Der Standardnak. „Ha valaki, akkor a rendszerváltás hőse, Horn Gyula képes lesz szembeszállni az orosz befolyással – írta. – A Nyugat-Európában méltán körülrajongott egykori miniszterelnök megerősödve, korábbi hibáit kijavítva tér vissza, hogy visszavezesse Magyarországot a demokrácia fényes ösvényére.”
Amikor Puzsér Konrádhoz ért a tálcával, ő gyengéden megpaskolta az arcát, csak megjavult ez a fiú. A beavatkozás közben a hajrájához ért, a Nyugati Fény, a Mérce, a HVG és a Magyar Narancs szerkesztősége egyre szebben, hangosabban énekelte az Internacionálét, ha van dallam, amely visszahozza Gyuszi bácsit, akkor az ez.
„Föl, föl, ti rabjai a földnek, Föl, föl, te éhes proletár!”, harsogta Karácsony Gergely a műtőasztalon feküdve, lelkesen, de egyre gyengülve, hiszen ő volt a donor.
Párás tekintettel nézte a mellette fekvő Horn Gyulát, „ezért megéri, ezért aztán igazán megéri”, gondolta, majd meglátta a pincelejáróban megjelent Schiffer Andrást. Hirtelen megfagyott a levegő.
Schiffer szokatlanul kövérnek tűnt, hamar rádöbbentek, hogy a testére erősített robbanóanyag miatt ilyen testes. „Nincs más megoldás” – mondta, „Nincs más megoldás”. „Andriskám, ennek nagyapádék nem hiszem, hogy …” – totyogott feléje a békéltető követnek szánt Farkasházy Tivadar, de Schiffer nem rá figyelt, hanem a könnyező, néma Puzsérra, aki egy szinte láthatatlan mozdulattal, egészen finoman bólintott.
Fotó: Fortepan.hu
