donald trump
Trump komoly bajba kerülhet a kiszivárgott vesztegetési ügy miatt: ha elítélik, nem kaphat elnöki kegyelmet
Bűnügyi nyomozás indul Donald Trump ellen Georgia államban, mert állítólag megpróbálta megváltoztatni a 2020 novemberi elnökválasztás eredményét a volt elnök – írjaa 24.hu a New York Timesra hivatkozva. A vizsgálat tárgya egy januári telefonhívás, amikor Trump az elnökválasztás eredményének megváltoztatását követelte egy főtisztviselőtől. Ha és amennyiben a volt amerikai elnököt valamelyik ügyben elítélik, nem kaphat elnöki kegyelmet – mert azt csak szövetségi törvények alapján elkövetett bűncselekmény esetében lehet adni.Trump gyengének találta ügyvédeinek teljesítményét az impeachment vitájában
Donald Trump korábbi amerikai elnök floridai klubjában nézte végig kedden a szenátusi vitát arról, hogy indulhat-e ellene alkotmányos felelősségre vonási eljárás (impeachment) azt követően, hogy már nincs hivatalában, és dühös lett ügyvédeire, gyengének találta teljesítményüket. Az AP hírügynökséggel egy névtelenségbe burkolódzó forrás közölte, hogy Trumpot nem hagyta közömbösen demokrata párti vádlóinak drámai videoösszeállítása, amely a Capitolium január 6-i ostromáról készült, saját védőinek szereplését viszont gyengének találta.Megszavazták a szenátusban, hogy nem alkotmányellenes Donald Trump alkotmányos felelősségre vonása
Az Egyesült Államok kongresszusának szenátusa kedden este 56:44 arányban megszavazta, hogy Donald Trump korábbi elnök alkotmányos felelősségre vonása (impeachment) nem alkotmányellenes. A szavazásra azért volt szükség, mert Trump ügyvédei azzal álltak elő, hogy hivatalban már nem lévő elnök ellen az alkotmány nem teszi lehetővé az impeachment-eljárást. A voksolást órákon át tartó vita előzte meg az alkotmányos kérdésről.Megkezdődött Donald Trump alkotmányos felelősségre vonási tárgyalása – Összeesküvéssel buktathatta meg a volt elnököt a baloldal
Helyi idő szerint kedden délután megkezdődött Washingtonban Donald Trump volt amerikai elnök második alkotmányos felelősségre vonási –impeachment – tárgyalása a Szenátusban. Az egykori államfő ellen a demokrata párti képviselők lázadás szítása címén emeltek vádat, a Capitolium január eleji megtámadása előtt tartott nagygyűlésen mondott gyújtó hangú beszéde miatt, amely után a demokraták által a Trump híveinek tartott tömeg megrohamozta a törvényhozás épületét. A Time Magazin egyik keddi cikkében arról írt, hogy Trump megbuktatására összeesküvést szőttek a tavalyi voksoláskor, a Time azonban ezt üdvözlendőnek tartja, mondván, az amúgy törvényellenes támadás a baloldalról érkezett. A lap szerint a demokratáknak a demokrácia mindegyik írott, és íratlan szabályát meg kellett szegni, a nyakatekert érvelés szerint ezzel mentették meg az amerikai demokráciát. Helyi sajtóhírek szerint az összeesküvést bőkezűen támogatták a Soros Györgyhöz köthető szervezetek, és jelentős összeggel támogatta „az ügyet” Mark Zuckerberg Facebook-alapító is – számolt be a fejleményekről kedd esti Híradójában az M1.Lázadás szítása miatt vonnák felelősségre Trumpot a demokraták
Kedden kezdődik Donald Trump volt amerikai elnök második alkotmányos felelősségre vonási tárgyalása (impeachment) a szenátusban. Donald Trump ellen a demokraták lázadás szítása miatt emeltek vádat, a Capitolium január eleji megtámadása előtt tartott nagygyűlésen mondott, gyújtó hangú beszéde miatt, amely után hívei megrohamozták a törvényhozás épületét, ahol a szenátus éppen a Trump által elveszített, novemberi elnökválasztás eredményét készült hitelesíteni. A támadásban öten életüket vesztették, köztük egy rendőr is. Donald Trump ügyvédei hétfőn közleményükben alkotmányellenesek nevezték a volt elnök felelősségre vonási eljárását, és a kedden kezdődő tárgyalást "politikai színháznak" nyilvánították."Kiszámíthatatlan viselkedése" miatt Biden megtagadná Trumptól a hírszerzési tájékoztatókat
Joe Biden új amerikai elnök egy péntek esti interjúban kijelentette: nem szeretné, ha elődjét, Donald Trumpot a továbbiakban is hírszerzési tájékoztatókban részesítenék, ahogy az egyébként szokás a volt elnökök esetében.Donald Trump kilépett a hollywoodi színészcéhből
Donald Trump lemondott tagságáról a hollywoodi színészcéhben (SAG-AFTRA), miután a szervezet kilátásba helyezte az előző amerikai elnök kizárását a Capitolium több halálos áldozatot követelő január 6-i ostromában játszott szerepe miatt.A demokrata bosszúkommandó arra kérte Trumpot, hogy tanúskodjon maga ellen
Tanúvallomásra kérték csütörtökön Donald Trump volt amerikai elnököt az ellene indított alkotmányos felelősségre vonási eljárás – impeachment – demokrata párti felelősei. Trump ellen lázadás szítása miatt emeltek vádat, a Capitolium január eleji megtámadása előtt tartott nagygyűlésen mondott, gyújtó hangú beszéde miatt, amely után – a demokraták szerint a hívei – megrohamozták a törvényhozás épületét. A múlt héten a republikánus szenátorok elsöprő többsége világossá tette, hogy ellenzi a volt elnök elleni alkotmányos vádeljárást. Ezt bizonyította az a január 26-i szavazás, amelyen az ötven felsőházi republikánus képviselőből negyvenöten arra szavaztak, hogy a felelősségre vonási eljárás alkotmányellenes.Donald Trump öt ügyvédjétől is megvált
Donald Trump volt amerikai elnök öt ügyvédjétől is megvált alig több mint egy héttel szenátusi tárgyalása előtt – erősítette meg vasárnap a Fox amerikai televíziónak név nélkül nyilatkozó forrás.Trump szenátusi tárgyalása február 9-én kezdődik, és ha a szenátus elítéli, akkor elveszítheti a volt elnökként neki járó juttatásokat, és soha többet nem indulhat elnökválasztáson.Ajánljuk még
















