donáth anna
Donáth Anna, a Momentum elnöke elismerte, hogy a Demokratikus Koalíció akadályozza az ellenzéki közös lista összeállítását
Ha Márki-Zay Péter ámokfutásától eltekintünk – ami jelentőségével kitakarja az ellenzék többi, egyébként nagyon komoly problémáját –, akkor a második helyen a közös lista helyeinek elosztását találhatjuk. A saját ütemtervükhöz képest két és fél hónapos csúszásban van ebben a tekintetben az ellenzék. Ez egyébként nem is csoda: a közös lista garantálja a jelenleg valószínűsíthető vereség esetén a hat párt elitjének politikai és némelyek anyagi túlélését is.Kunhalmi Ágnes akarva vagy akaratlanul, de a kormánynak hálálkodott (Videó!)
Sajtótájékoztatót tartottak szerdán az ellenzéki politikusok a Fudan Egyetem elleni népszavazással kapcsolatban, ahol csak a témában lehetett kérdezni, de mi azért faggattuk másról is a politikusokat. Jakab Péter ugyanis a napokban tulajdonképpen lehülyézte Márki-Zay Pétert, de párttársa, Z.Kárpát Dániel – aki Jakab Péter pártelnök helyett képviselte a pártot – először nagyon kerülgette a forró kását és nem akart nyilatkozni, majd diplomatikusan annyit mondott, hogy ő még az ellenfeleit sem hülyézi le. Az MSZP politikusa, Kunhalmi Ágnes pedig úgy tűnik, megbékélt vele, hogy nekik Márki-Zay Péter jutott, az pedig nem probléma, hogy Karácsony Gergely munkaidejében országos kampányt folytat, majd a kormányt méltatta, amiért a fővárosnak átutalta a BKV hiányzó forrását és megkapták az egészségügyi támogatást is. Tordai Bence – miután kimentette Donáth Annát kérdéseink elől – arra sem tudott választ adni, hogy miért támadták a miniszterelnök-jelöltjük azon gondolatát, miszerint kellene egy hetedik frakció, de a kormányfő-jelöléssel kapcsolatban sem teljesen tiszta nála a kép, Márki-Zay Pétert pedig hevesen menekítette új sajtófőnöke, az ATV-től leigazolt Péterfi Judit.Nemcsak ateista-katolikus, de unortodox megoldásokkal teli is Emzépé (videó és fotógaléria!)
A Fudan elleni népszavazással kapcsolatban tartott sajtótájékoztatót ma az ellenzéki összefogás, ahol csak a témában lehetett kérdezni, de természetesen a PestiSrácok.hu másról is érdeklődött. Az eredmény: Kunhalmi Ágnes szerint nem probléma, hogy Karácsony Gergely munkaidejében kampányol, Márki-Zay Péter pedig egy "unortodox megoldásokkal teli" miniszterelnök-jelölt. A jobbikos Z. Kárpát Dánieltől megtudtuk, hogy a párt elnökével ellentétben nem csupán az ellenzéki előválasztás nyertesét, de másokat sem hülyézne le. A Pesti Riporter mai adásában részletes beszámolót láthatnak az ellenzéki rendezvényről. Az igazi csemegének ígérkező műsort 19 órától követhetik figyelemmel a Pesti TV-ben és a Facebookon. Tartsanak velünk, érdemes!Donáth Anna megint hazudott: ezúttal meghamisított Orbán-idézettel házalt
Úgy tűnik, Fekete-Győr András után egy újabb politikai zsenit sikerült a Momentum élére ügyeskednie a pártnak Donáth Anna személyében. A még szinte friss pártelnök elődjét megszégyenítő gyorsasággal máris botrányba keveredett. Donáth Anna meghamisított egy Orbán Viktor-idézetet, majd azt igyekezett cáfolni – írja a drot.info.Hidvéghi Balázs: a baloldal egyszerűen elhazudja a valóságot
A baloldal egyszerűen elhazudja a valóságot! – írta Hidvéghi Balázs, a Fidesz EP-képviselője kedden a Facebook-oldalán. A kormánypárti politikus bejegyzésében kifejtette: Nicolas Bay francia és Jorge Buxadé spanyol európai parlamenti képviselők kedden újra bátran kiálltak Magyarország mellett. Élesen elhatárolták magukat a néhány héttel ezelőtti magyarországi LIBE misszió következtetéseitől.Mit tett Donáth Anna a magyarokért?
Donáth Annát választotta meg a Momentum küldöttsége a hazafias pártnak nehezen nevezhető szervezet legújabb elnökének a múlt héten. A baloldali szavazók annyiban fellélegezhetnek, hogy Fekete-Győr Andrásnál életlenebb kést vélhetően nem találtak volna a soraikban, így az új vezető talán nem fog olyan fizikai böszmeségeket feszegetni, mint atomerőmű- és elektromosroller-szakértő elődje, és jobboldali újságírók foglalkozástól való eltiltását sem fogja (nyilvánosan!) vizionálni.Hazatérés – Új vezetőjével végleg a helyére került, és immár nyíltan lehet magyarellenes a Momentum
Vezető hírként futott végig a médiában a hétvégén, hogy Donáth Anna lett a Momentum új elnöke. Az új vezető személye csak azoknak szolgálhat meglepetéssel, akiket esetleg eddig megtévesztett a pártlogóhoz köthető „lila köd” és tapasztalatlanságukban elhitték azt a sok elterelő maszlagot, amellyel a Momentum a közéletet mérgezte. Aki az elejétől figyelmesebben követte a párt ténykedését, alighanem egyetért: Donáth Anna megválasztásával a párt a valódi arcának és céljainak megfelelő jelöltet helyezte az elnöki székbe.Donáth Anna egy migrációt segítő egyesületnél is dolgozott korábban
Mint portálunk is beszámolt róla, Donáth Anna lett a Momentum Mozgalom új elnöke, ugyanis októberben a párt küldöttgyűlése megvonta a bizalmat Fekete-Győr Andrástól. A Magyar Nemzet utánajárt, milyen munkahelyei voltak az új elnöknek, és mint kiderült, egy olyan egyesületnél is dolgozott, amely tanácsokkal látta el a bevándorlókat, miként lehet kijátszani a jogszabályokat Európában.Ajánljuk még

















