drog
Fegyházbüntetésre ítéltek két pécsi drogkereskedőt
Jogerősen nyolc, illetve hat év fegyházbüntetéssel sújtott a Pécsi Ítélőtábla jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem és új pszichoaktív anyaggal való, bűnszövetségben elkövetett visszaélés miatt pénteken két pécsi férfit, akik "kábítószer-webáruházat" működtettek – közölte a bíróság az MTI-vel.Trump szerint Joe Biden drogozhatott az elnökjelölti vitái előtt
Joe Biden akár drogokat is fogyaszthatott a Bernie Sanders elleni elnökjelölti viták idején – erről beszélt Donald Trump a Fox News-nak adott, szombaton este sugárzott egy interjújában. Az amerikai elnök hozzátette: a helyzet tisztázása érdekében drogtesztet fognak kérni – írta a The Guardian.Kábítószert árusító üzletet zártak be a hatóságok a VII. kerületben
Házkutatást tartottak és kábítószert találtak egy VII. kerületi üzletben a rendőrök. A katasztrófavédelem az üzletet az egyéb szabálytalanságok miatt ideiglenesen bezárta – írta a rendőrség a honlapján pénteken.Vádat emeltek a szerb drogmaffia bérgyilkosának tartott Dér Csaba ellen
Vádat emelt az ügyészség a szerb drogmaffia bérgyilkosának tartott Dér Csaba ellen – derült ki a fővárosi főügyész portálunknak küldött közleményéből.Drogeső Tel-Avivban: kannabiszt szórtak le egy drónról
Kannabiszcsomagocskákat szórtak le egy drónról Tel-Avivra csütörtökön – jelentette a Jediót Ahronót című izraeli újság hírportálja, az Ynet csütörtökön.A vásárlóival együtt fogtak el egy zuglói drogterjesztőt a rendőrök
Elfogtak a rendőrök egy zuglói kábítószer-kereskedőt, valamint négy vásárlóját – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon hétfő reggel.Gigantikus kokainlaboron ütöttek rajta a holland rendőrök
Felszámolták Hollandia eddig ismert legnagyobb kokainlaboratóriumát, 17 embert őrizetbe vettek – közölte a holland rendőrség információira hivatkozva a helyi média kedden.Előkerült és neobolsi mozgalmat indít a nőverő, szélhámos, alvilággal cimboráló sorosista droghuszár: Juhász Péter
"Ha meglátsz egy propagandistát, mutasd meg neki, hogy te is egy vagy a millióból! Mutasd fel neki egyetlen ujjadat! A középsőt" – tanácsolja Juhász Péter, az örökké megbukó ember, aki ismét előmászott a kukából, hogy ritka gennyes múltja ellenére erkölcsi tanácsokat osztogasson. Nyilván abban reménykedik, hogy aki már kart emel, nem áll meg egy beintésnél. Kinek lenne kedve foglalkozni vele, de mégiscsak muszáj válaszolni, hiszen – Bayer Zsolt és Gajdics Ottó mellett – velem kezdené a leckéztetést. Muszáj szólni, mert ez a bolsikra mindig is jellemző ávós stílus nagyon elharapódzott az utóbbi időben: börtön, kifosztás, lámpavas és szélvédők betörése, ez minden, amire a nyomorult ellenzékünk igazán vágyik. Ráadásul végre azt is megtudtuk, hogy bolsiéknál mit jelent a "propagandista" kifejezés.Z világháború a belvárosban – #SocialJusticeEmília
A budapestiek és a turisták is otthon maradtak a járvány miatt, a kihalt belváros felett pedig átvették az uralmat a szétherbálozott zombihordák. Most, amikor az emberek újra munkába járnak, és szeretnék használni az utcát, kevésbé előnyös, hogy szétzuhant emberi roncsok fetrengenek kitekeredve a padokon és a földön. Ez így nem az a csodálatosan szabad, progresszív és élhető világváros, amit Karácsony Gergely és kollégái ígérgettek tavaly. Az ő ingerküszöbüket viszont még nem érte el a hetek óta fennálló helyzet.Ajánljuk még

















