drog
Kinek áll jobban az áldozatpóz, Karácsonynak vagy a pikachus tiszás képviselőnek? | Karanténvlog
Önmaga paródiája már egy ideje a Fővárosi Közgyűlés, ahol viccpártok tanulják a szakmát, de még az alapokig sem jutottak el, talán nem is akarnak, vagy nem is tudnak. A kutyapárt alapvetően trollkodni érkezett munka helyett, a Tisza Párt ugyan komolyan veszi magát, a többiek azonban nem így vannak velük szemben, hiszen láthatóan még mindig nem sikerült felfogni a közgyűlés működését, az okok és okozatok kemény világát, kevés ez a bő fél év erre. A tadzsik zászlót a magyarral folyamatosan összekeverő tiszás Ordas Eszter és brigádja havonta egyszer végigrettegi a szerdákat, hiszen a háttérben Magyar Péter csikorgatja a fogát és csap le a menetrendszerűen bekövetkező ostoba hibákra és önleégetésekre. Karácsony Gergely ebben a közegben szinte értelmes embernek tűnik, de csak szinte. A múlt szerdai szeánszon azért megadatott az is a főpolgármesternek, hogy jó alaposan leteremtse a tiszás Barna Juditot, aki megsértődött, hogy nem az lett, amit ők szerettek volna. Hiába, ilyen a demokrácia, mondta a főpolgármester és vélhetően igen furcsa lehetett neki az a szituáció, hogy a saját fegyverével, az áldozatpozícióval próbálják legyőzni. A Karanténvlogban azért nem hagytuk ki Suzy Dadát, azaz Döme Zsuzsannát sem, a Kutyapárt gandzsakirálynőjét, aki úgy harcol a drog ellen és oktat ki mindenkit a témában, hogy közben a füvet népszerűsíti, és még el sem mosolyodik az önellentmondáson. Végül Barabás Richárdot sem hagyhattuk ki, hiszen a nulla százalékos Párbeszéd politikusa ismét komplexusairól adott számot a nagyérdeműnek, sajnos nála a politika nem szól másról, csak az LMBTQ-jogokról.Szentkirályi Alexandra: a Józsefvárosban tarthatatlan a droghelyzet
Józsefvárosban fenntarthatatlanná vált a droghelyzet - mondta a Fidesz budapesti szervezetének elnöke a Facebookra csütörtökön feltöltött videónyilatkozatában, miután a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztossal bejárták a VIII. kerület droggal leginkább fertőzött részeit.Dübörög a rendőrség Delta programja! Gettódílert fogtak el Ózdon (videó)
Dübörög a rendőrség Delta-progamja. Ezúttal gettódílert kaptak el a nyomozók Ózdon, a férfi kristállyal üzletelt a mélyszegénységben élőkkel. Gyerekeknek is adott el a gyilkos szerből, ezért súlyosabb büntetésre számíthat.Elfogtak két dílert, akik egy budapesti társasház alagsorában termesztették a marihuánát
A VI. kerületi rendőrök két férfit vettek őrizetbe, akik egy társasház alagsorában termesztettek marihuánát - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság pénteken a police.hu oldalon.Szentkirályi Alexandra támogatja a dílerekkel szembeni legszigorúbb fellépést
A drogok hatalmas problémát okoznak a fővárosban is, amit a városvezetés drogpárti stratégiája csak tovább fokoz. A budapesti Fidesz bármikor készen áll a közös munkára - írja Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője a közösségi oldalán.Puzsér bicskanyitogató dolgokat mondott a drogozásról és a drogprevencióról (videó!)
Ismét erőseket sikerült mondania, vagy mondhatjuk úgy is, megint megcsillogtatta megfellebbezhetetlen erkölcsi erélyét Puzsér Róbert saját műsorában, az Önkényes Mérvadóban. Például most nemes egyszerűséggel kijelentette, hasznosabbnak tartaná, ha Curtis – akiről többször is azt sugalmazza, hogy még mindig függő – a jó minőségű kokaint reklámozná. Csak nehogy drogprevenciós előadásokat tartson, még ha le is szokott a szerről.Totális támadás a kábítószer-kereskedők ellen, jön a teljes vagyonelkobzás (videó)
Totális támadás indul a drogfronton. A kormány szigorú intézkedéseket tervez a kábítószer-kereskedelem visszaszorítására: alkotmánymódosítással és új jogszabályokkal lépnének fel a droghasználat és -terjesztés ellen. A tervek szerint közveszélyességi őrizetbe vehetik a kábítószer hatása alatt állókat, és a drogkereskedők teljes vagyonát elkobozhatják majd.Szentkirályi Alexandra: a Tisza Párt és Karácsony vezényletével a drogok győztek a Közgyűlésben
A dizájnerdrogok gyorsuló terjedésével egyre nagyobb veszély leselkedik a fiatalokra is. Létfontosságú az, hogy a rájuk leselkedő veszélyeket minden eszközzel elhárítsuk - írja közösségi oldalán Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője.Lassan a Starbucks is elengedi a woke kommunizmust, és a fizető vendégeire koncentrál inkább
Egy csodálatos woke éra ér véget – ennek lehetünk szemtanúi. Egy szép napon talán ködfátyolos romantikával fogunk visszaemlékezni több dologra, például az amerikai Starbucks kávézók mellékhelyiségeiben összeszart, bedrogozott hajléktalanokra, akik a cég „mindenki számára szabad WC” nevű program keretein belül tulajdonképpen hajléktalanszállót csináltak az üzleteiből. Tették ezt azért, mert nem mertek lépni, nehogy valaki kirekesztőnek, rasszistának bélyegezze őket. De ennek most vége: a kávézólánc bejelentette, hogy új viselkedési kódexet vezet be, amely szerint vásárlás nélkül nem lehet használni a kávézó mosdóit, és nem lehet a bolt területén tartózkodni.Ajánljuk még