dull szabolcs
Lesz másik? - Bodolai kipakol az Index-ügyről: nincs kormányzati kötődés (videó!)
Szombathy Pál még szerepel az Index impresszumában, arról, hogy már nem vezérigazgató, csak Bodolai László, az Indexet tulajdonló alapítvány vezetője beszélt az ATV-nek adott hétfői interjújában. Bodolai kihangsúlyozta az adásban, hogy nem volt és nincs kormányzati kötődés az Indexnél.Lesz másik? Már el is kezdték újratoborozni az Indexet
Gyorsan megtörténik a gárdaváltás máris új szerkesztőségi stábot építenek fel az Indexben, hogy fenn tudják tartani a működést - értesült a Média1. A portálnak arról nincs információja, hogy a mostanival azonos létszámmal működtetnék-e a lapot, vagy kevesebb embert vesznek-e fel. Egyelőre a toborzási fázis kezdődött meg.Bodolai: Szándékosan robbantotta szét a szerkesztőséget Dull Szabolcs
Nagyon súlyos dolgokat közölt az Index kirúgott főszerkesztőjéről, Dull Szabolcsról egy zárt internetes fórumon Bodolai László, a lapot tulajdonló alapítvány kuratóriumának elnöke. Bodolai szerint Dull üzleti titkokat szivárogtatott ki a konkurenciának, amiért Németországban szíjon vezették volna el a rendőrök, majd vezető baloldali politikusokkal egyeztetve szándékosan szétrobbantotta az Indexet. Bodolai szerint "a konkurencia röhög a markában" - ez utóbbit megerősíti, hogy a 24 főszerkesztője, Pető Péter egy pénteki vezércikkben már bejelentkezett az Index "hagyományainak" folytatására- számolt be az Origo.Úgy múlik ki az Index, ahogyan élt: hazug módon, hisztérikusan
Az Index jelenlegi formájában kimúlt. S kimúlása olyan volt, amilyen a működése (különösen az elmúlt tíz évben): hazug, uszító, hisztérikus, valóságot nyomokban is alig tartalmazó. Fake news. Ám felesleges elsiratni az önként távozó nyolcvan-kilencven kollégát. Többségük nem repül messzire, puhára esik. Csak átülnek valamelyik hasonszőrű szerkesztőségbe (van belőlük legalább harminc), és folytatják ugyanazt, amit eddig. A diktatúrázást, az ipari méretű hazudozást, a bezzegnyugatozást, a bezzegromániázást, a külhoni magyarok sértegetését. Csupán rövid időre lélegezhetünk föl.Bodolai: Nem volt politikai nyomás, az Indexet a szerkesztőség verte szét
Bodolai László, az Indexet tulajdonló alapítvány kuratóriumi elnöke a pénteki tömeges felmondásról az Azonnalinak azt nyilatkozta: lehetetlen feltétellel zsarolták, amikor azt követelték tőle, hogy vegye vissza a menesztett főszerkesztőt, akivel hiába próbált többször egyeztetni, annyira elfajultak köztük a dolgok, hogy kénytelen volt felmondani neki. Bodolai azt is hangsúlyozta a portál érdeklődésére, hogy nem volt politikai szándék Dull kirúgása és vissza nem helyezése mögött.Távozik az Index szerkesztőségének vezetése és hatvannál több munkatárs
Pénteken kezdeményezte munkaviszonya megszüntetését az Index szerkesztőségének három vezetője, Tóth-Szenesi Attila vezető szerkesztő, illetve Munk Veronika és Haász János főszerkesztő-helyettesek. Távozásukkal egyidejűleg a szerkesztőség több, mint hatvan munkatársa szintén kezdeményezte a felmondását. Döntésüket azután hozták meg, hogy Bodolai László, az Index Zrt. igazgatóságának elnöke elbocsátotta Dull Szabolcs főszerkesztőt, majd nemet mondott a szerkesztőségnek arra a kérésére, hogy a szakmai függetlenség és az Index jövőjének megőrzése érdekében helyezze őt vissza a pozíciójába. A lap szerkesztősége szerdán egyhangú nyilatkozatban állt ki a menesztett főszerkesztő mellett, elfogadhatatlannak nevezve Bodolai döntését.Patthelyzetig zsarolta egymást az Index szerkesztősége és a tulajdonos alapítvány – Több újságíró távozik a laptól
Tegnap a balliberális Indexet birtokló balliberális alapítvány balliberális vezetése kirúgta a balliberális Dull Szabolcsot, emiatt az Index balliberális szerkesztősége élénk tiltakozásba kezdett. Azt követelik, hogy helyezzék vissza a főszerkesztőt a pozíciójába, mert ellenkező esetben – amellett, hogy mindenfélével megvádolják Orbánt – többen felmondanak. A balliberális alapítvány balliberális kuratóriumi elnöke ettől úgy megijedt, hogy kilátásba helyezte a saját távozását.Balavány is tüntetne az Indexért, de nem a Momentummal
Menne tüntetni az Indexért, de csak akkor, ha a demonstrációt nem egy politikai párt, a Momentum szervezné – írta csütörtöki Facebook-bejegyzésében Balavány György, a 24.hu újságírója, aki ugyanakkor nem fejtette ki, hogy kitől és miért kellene megmenteni azt az Indexet, amelynek főszerkesztőjét menesztették ugyan, de ennél több nem történt. Bár Balavány is igyekszik azt a látszatot kelteni, mintha Dull Szabolcs elbocsátása mögött a kormány ármánykodása állna, helyére teszi a Momentummal együtt az ellenzéket is: mint írta, a valóban független sajtó nemcsak az aktuális kormányzattól, hanem annak ellenzékétől is független.Gyurcsány, a dadaista filozófus szerint persze, hogy a tudjukki menesztette az Index főszerkesztőjét
Igen, azaz nem – leegyszerűsítve így is lehetne összegezni azt a zagyvaságot, amelyet Gyurcsány Ferenc tett közzé csütörtökön reggel a Facebookon. A Demokratikus Koalíció elnöke a közelebbről meg nem nevezett, az élet embereinek sorsán keresztül mutatta be azt a balliberális körökben futótűzként terjedő nézetet, amely szerint nem az Index igazgatótanácsa zavarta el a portál főszerkesztőjét, hanem személyesen a Zorbán puccsolta meg Dull Szabolcsot. Mivel immár bizonyos, hogy a hülyeségfaktornak nincs felső limitje a DK-nál, hamarosan talán megtudhatjuk azt is, hogy a dinoszauruszokat elpusztító aszteroidát is a Zorbán lőtte ki a parittyájából. Meg nem erősített hírek szerint a Teréz körúti boszorkánykonyhában már kaphatók a Je Suis Dínó és a Je Suis Dull feliratú kitűzők, sapkák, bögrék.Ajánljuk még
















