dull szabolcs
Kamuszagú magyarázatot adott szerepéről az Index-ügyben Dobrev Klára
Megmosolyogtató magyarázattal állt elő Dobrev Klára az Index-ügyben betöltött szerepéről. A DK EP-képviselője a számára baráti ATV-ben azt mondta, egy európai sajtószabadságról szóló jelentéssel kapcsolatban beszélt független lapok újságíróival, független civil szervezetekkel és kutatókkal, így kerülhetett az Index volt főszerkesztőjének híváslistájába a telefonszáma. Gyurcsány felesége némileg ellentmondásosan azt is elárulta, hogy ő amúgy nem szokott újságírókkal egyeztetni, ez a pártja sajtósainak a feladata, az Index éléről eltávolított Dull Szabolccsal pedig másfél hónapja beszélt. Mindezt úgy, hogy azóta kiderült: Dull kirúgásának egyik oka az, hogy egy bizalmas vezetői értekezlet után azonnal Dobrevet hívta – ezt igazolja a volt főszerkesztő beismerése, és híváslistája is. A DK-ra egyre inkább kezd ráégni a baloldalról gerjesztett indexes műbalhé."Íme, a Népszabi-saga 2.0!" – A Polbeat, amiből az is kiderül, mit akart egy szakállas bácsi Ambrózytól és Huthtól (videó)
A megismételhetetlen Polbeat-adás, amelyből (a végén) kiderül, hogy miből élt Ambrózy Áron a földtörténeti őskorban, miért akarta Huth Gergelyt beléptetni egy szakállas bácsi az SZDSZ ifitagozatába, ki törte össze az ifjú Szarvas Szilveszter szívét, és hogyan érdemelte ki Stefka István már a rendszerváltáskor, hogy ráállítsanak egy Soros-luvnyát a rádióban? Emellett a PS-Polbeatben a hazug módon, hisztérikusan kimúló Indexről, a nagy sajtószabadság- és Index-siratásról, a Népszabadság-hisztit is felülmúlni akaró liberális tervekről, valamint a kettős mércéről volt szó, no meg arról, hogy az Index balos és belső szétverése előtt mit és miért egyeztetett Dull Szabolcs menesztett főszerkesztő Dobrev Klárával, Gyurcsány Ferenc feleségével. Hogyan próbálják az indexesek és pártpolitikai megrendelőik a kormányra és személyesen Orbán Viktorra tolni a felelősséget, miként próbálják hatalmi, diktatórikus beszántásnak eladni balos tulajdonosaik marakodásait a koncon? – ezekre a kérdésekre kereste a választ Ambrózy Áron, Huth Gergely, Stefka István és Szarvas Szilveszter a Polbeatben. Ahogy Kurtz ezredes találóan a Tutiblogra megírta: "Lehet, néhány nap, vagy hét, és okafogyott lesz ez az egész hisztéria, hiszen az összes kis oknyomozó gonzó megérkezik oda, ahová mindig vágyott. A HVG-be, vagy egyenesen Karácsony Gergely meleg ölébe. Már persze nem mintha eddig nem ott lettek volna. Ja, és továbbra se felejtsük el! Főállásként a CIA egyáltalán nem szűnt meg, senki megélhetése nem került igazi veszélybe, ha ezentúl is jól és odaadóan dolgozik a törvényesen választott magyar kormányra!"Pesty László beperli azokat, akik maffiázzák a székely lobbit és őket vádolják Dull kirúgása miatt
Amikor újraindították a kampányt, az egész sajtó melléjük állt, kivéve az Indexet. Dull Szabolcs pimasz, lekezelő üzenettel reagált Pesty László kampányfőnöknek. Most azzal vádolják egyesek az Írdalá.hu stábját, hogy miattuk távolították el a főszerkesztőt. Pesty ezt cáfolja, a maffiázásokra és a rágalmakra pedig perrel fog válaszolni.Megalakult a magyarellenes feljelentőszövetség Brüsszelben – Összeállt a román, a momentumos és Gyurcsány felesége
A Momentumot is magába foglaló szélsőbaloldali Renew Europe európai parlamenti frakció vezetője, a román Dacian Ciolos nyílt levélben fordult Ursula von der Leyen bizottsági elnökhöz és Michael Roth német Európa-ügyi miniszterhez, hogy közösen lépjenek fel Magyarországgal és Lengyelországgal szemben.Bodolai: A Fidesznek semmi köze nem volt az Index szétveréséhez
Bármit tett volna, a mostani helyzet alakult volna ki – közölte Bodolai László, az Indexet tulajdonló alapítvány kuratóriumának elnöke a Media1 műsorában. Bodolai kijelentette továbbá: a Fidesznek ehhez most semmi köze nem volt, az Index úgy esett szét, hogy nem kellett belenyúlniuk. Ha bebizonyosodik, hogy a portál körüli botrány csupán színjáték volt, az elnök bocsánatkérést vár minden érintettől.A TASZ jogi fejtágítókat tartott a felmondásba hajszolt indexes újságírók számára
A PestiSrácok.hu indexes körökből származó információi szerint már bő egy hónapja lehetett sejteni, hogy a baloldal a legolvasottabb internetes lap szétverésére készül. Az Index sorsát a kezdetektől nyomon követő bennfentes portálunknak elmondta: a botrány kitörésének idején informális megbeszélést folytatott egy ismert baloldali médiaszemélyiséggel, aki tényként közölte vele, hogy az Indexet most baloldalról fogják szétverni, és arról tájékoztatta, hogy a DK már elindította az offenzívát. A TASZ a botrányt megelőző hetekben több ízben tartott jogi fejtágítást az Index szerkesztőségében dolgozók számára; feltételezhetően felkészítették őket a felmondásokra. A képzésekről a munkáltatót nem értesítették, csak utólag szerzett erről tudomást. De nem a TASZ az egyetlen olyan Soros-szervezet, amely feltűnik az Index-ügyben. A Majtényi László elnöksége alatt működő – a Soros Alapítvány által létrehozott – Eötvös Károly Közpolitikai Intézet friss véleménycikkében többek között az is olvasható, hogy "demokráciaesélyt" látnak az elvileg még nem is létező, újjászervezett Indexben, ami nagyobb hatásfokkal bírna, mint az unalmas önkormányzati lapok.Nem tagadta Dull Szabolcs, hogy Gyurcsánynét hívogatta
Nem cáfolta Dull Szabolcs, az Index kirúgott főszerkesztője, hogy Gyurcsány Ferencnét hívogatta az elmúlt hetekben – számolt be róla az Origo. Dull az ATV Egyenes Beszéd című műsorában szerepelt, és továbbra is azt állította, hogy politikai újságíróként beszélt emberekkel. Bodolai László, az Indexet tulajdonló alapítvány kuratóriumának elnöke hétfőn világossá tette: nem a főszerkesztő feladata, hogy politikusokkal beszéljen, hanem a politikai újságíróké.A góbé és a lúzer
Egyértelmű, és teljes DK-s befolyásra utal az, ahogy Dull Szabolcs visszautasította Pesty Lászlót a székely autonómiáért indított aláírásgyűjtés ügyében, amely mögött korábban Gyurcsányék kivételével az összes magyarországi politikai erő pártállástól függetlenül felsorakozott. Egyetlen politikai alakulat van ma itthon, amely permanensen a határon túli magyarok ellen uszít, iparági értesülések szerint pedig Dullnak épp azért kellett távoznia az Index éléről, mert Dobrev Klárával egyeztetett rendszeresen a portál belső ügyeiről. A DK befolyásának másik bizonyítéka, hogy Pestyéket le is székelymaffiázták, ami félreérthetetlenül Gyurcsány-tempó. Amúgy az a Dull Szabolcs farolt ki a nemzeti összefogás ügyéből, aki korábban stábjával együtt – egyedüli balliberális hírportálként – rendszeresen tudósított Tusványosról, és olyannak tűnt Székelyföldön, mint akit érdekel a székelyek ügye. Másik megoldás, hogy már oda is küldte valaki.Üzleti titok megsértése miatt jelentették fel az Index volt főszerkesztőjét
Üzleti titkok megsértésének gyanúja miatt jelentette fel az Index nemrég menesztett főszerkesztőjét az ügyészségen Tényi István – értesült a PestiSrácok.hu. Tényi feljelentését arra alapozza, hogy Bodolai László, az Index.hu Zrt. elnöke egy nyilvánosság előtt is ismertté vált Facebook-bejegyzésében azzal vádolta meg Dull Szabolcsot, hogy üzleti titkokat szivárogtatott ki a 444-nek és a 24.hu-nak, ami miatt szerinte a volt főszerkesztőt Németországban a rendőrök szíjon vezették volna el.Ajánljuk még

















