dzsihadisták
33 dzsihadistával végzett a francia haderő Maliban
A francia katonák harminchárom "terroristát semlegesítettek" szombat reggel Maliban, Mopti térségében – közölte Abidjanban Emmanuel Macron francia elnök.Több francia katona meghalt Maliban a dzsihadisták elleni hadművelet során történt helikopter-balesetben
Tizenhárom francia katona halt meg Maliban, mert összeütközött két helikopterük a dzsihadisták elleni hadműveletben – közölte kedden a francia elnöki hivatal Párizsban. Az Élysée-palota közleménye szerint a baleset hétfő este történt. Emmanuel Macron francia államfő közölte, hogy a legnagyobb tisztelettel adózik az áldozatok emlékének, akik a terrorizmus ellen harcoltak a Száhel-övezetben.Németország és Hollandia visszafogadja minden egyes, Törökországból kitoloncolt dzsihadista állampolgárát
Süleyman Soylu török belügyminiszter szerdán azt mondta, hogy Németország és Hollandia vissza fogja fogadni azokat a dzsihadista állampolgárait, illetve családtagjaikat, akiket Törökország kitoloncol – írta az Anadolu török állami hírügynökség.A „megbízható”, „régi” dzsihádistákat nem ismerik a titkosszolgálatok
Izgalmas tanulmányt tett közzé a Migrációkutató Intézet az Iszlám Államhoz csatlakozó harcosokról. Az átfogó elemzésben Dezső Tamás egyebek mellett arra kereste a választ, hogy milyen problémákkal kell szembenézni az Iszlám Állam bukását követően. A kutatási vázlatból azt is megtudhatjuk, hogy a dzsihadisták az egyes országokban milyen számban jelentek meg az elmúlt években.Franciaország bejelentette egy fontos dzsihadista vezető megölését
Francia erők megölték Maliban a dzsihadisták egyik fontos vezetőjét – közölte kedd este Florence Parly francia védelmi miniszter. A marokkói születésű Abu Abdel-Rahmán al-Magrebivel október elején végeztek egy, a mali hadsereggel összehangolt és az Egyesült Államok által támogatott bevetésben – mondta el Florence Parly annak a kormánygépnek a fedélzetén, amely Maliból vitte őt haza a Száhel-övezet több országát érintő körútjáról.Furcsa új világ: Törökország 20 terroristát akar kitoloncolni Németországba
Törökország az Iszlám Állam terrorszervezet 20 német állampolgárságú dzsihadistáját akarja kitoloncolni Németországba – jelentette be Fahrettin Altun, a török elnöki hivatal kommunikációs igazgatója a Stuttgarter Nachrichten című német lapnak nyilatkozva.Bosznia-Hercegovina visszafogad és bíróság elé állít kilenc dzsihadistát
A korábbi bejelentésekkel ellentétben Bosznia-Hercegovina mégis visszafogadja, és bíróság elé állítja azokat a korábban az Iszlám Államhoz (IÁ) csatlakozó és a terrorszervezet oldalán harcoló állampolgárait, akiket szíriai és iraki táborokban tartanak fogva – közölte értesülését szerdán a Zurnal.ba oknyomozó újságírói portál.Ausztria hazatelepíti dzsihadista családok két osztrák árváját
Ausztria hazatelepíti az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezethez tartozó dzsihadista családok két osztrák árváját, akik jelenleg a szíriai el-Holban lévő, belső menekültek számára kialakított táborban laknak – jelentette be az osztrák külügyminisztérium hétfőn.Ajánljuk még