echo tv
Leépítések kezdődtek a HírTV-nél
Külső gyártásba kerülhet a Hír TV Riasztás című bűnügyi műsora – írta a Magyar Idők. A lap belső információi szerint a kiszervezésre a költségek csökkentése miatt van szükség. A kényszerű lépés már az új vezérigazgató, Faragó Csaba, korábbi ÁPV Rt. elnök, munkába állását jelzi. A kiszervezés azt is jelentheti, hogy a műsorkészítők elveszítik belsős munkavállalói státuszukat, a külsős cégtől pedig kevesebb fizetést kaphatnak, a tervezett racionalizálás több munkatársat is gondolkodóba ejtett a jövőt illetően.Apáti Bence: Így működik a haladó nyilvánosság
Van egy műsor, amit talán sokan, és reményeink szerint egyre többen követnek figyelemmel. A neve Keménymag. Keddenként, este 9-kor kezdődik az Echo TV-n. Talán azt is sokan tudják, én is egyik állandó résztvevője vagyok. De rajtam kívül hétről hétre szót szokott kapni még Jeszenszky Zsolt, Megadja Gábor, Vésey Kovács László, és a végére a hagytam dolgozatunk főhősét, Ambrózy Áront. (PolgárPortál-publicisztika)Troll az allahozásról: Vona Gáborból Törökországban előjött az örök porszívóügynök
Vona Gábor allahozása is téma volt az Echo TV Troll című tegnapi műsorában, de Dobos Marianne műsorvezetése mellett Pindroch Tamás, a Figyelő főmunkatársa, Boros Bánk Levente, a Médianéző ügyvezetője és Szarvas Szilveszter, a PestiSrácok.hu főszerkesztő-helyettese arról is beszélt, hogy a Jobbik erős emberei a gimnáziumba küldenék vissza azokat, akiknek nem tetszenek Vona Gábor szavai.Csak szigorítás jöhet szóba a Stop Sorosnál, a visszakozás nem
Az illegális migráció támogatása mindennél veszélyesebb, ami ellen a lehető leghatározottabban fel kell lépni, és a mostani törvénycsomag erre ad lehetőséget - jelentette ki Tuzson Bence az Acho Tv Napi aktuális című műsorának keddi adásában. A kormányzati kommunikációért felelős államtitkár arról is ebszélt, hogy a civil szervezetek titkosszolgálati eszközöket is alkalmaznak, például megpróbálják a kormánypártok fogékony embereit is megkörnyékezni.Sajtóklub: A tűz és a víz összejött Simicskánál, a közös nevező a bosszú és a pénz (videó!)
A hétfő esti Sajtóklubban szó volt Hadházy Ákos titkos találkozójáról Simicska Lajos kulcsembereivel és Vona Gáborral. Bencsik András szerint Simicska Lajost a személyes bosszú motiválja, ártani szeretne mindenáron. A Magyar Demokrata főszerkesztője furcsának tartja, hogy egy nemzeti radikális párt, amely még a Fidesznél is magyarabbaknak mondja magát, összeáll azzal a párttal, amelyet sokan az SZDSZ örökösének tartanak. "Vagyis a tűz és a víz összejött Simicska Lajosnál, a közös nevező pedig a bosszú és a pénz" – tette hozzá.Az egyik pap politizálhat, a másik nem? – Beer kontra Márfi az Echo TV Informátorában!
Egyre több egyházi vezető szólal meg a migráció ügyében, és az ellentét is egyre nyilvánvalóbb, ahogy a liberálisok kettős mércéje is. Ha Beer Miklós püspök politizál és szólít fel a menekültek befogadására, az a liberálisok számára teljesen elfogadható; ha Márfi Gyula érsek, vagy Németh László esperes figyelmeztet a migrációs válság veszélyeire, a kereszténység üldöztetésére, akkor felháborodnak és azt mondják, a politika nem a templomba való, pap ne politizáljon. Az Echo TV Informátor című műsora körbejárta a témát, meglátogatták a migráció ügyében véleményüket nyíltan vállaló egyházi vezetőket, és ütköztették az érveiket. Ki értelmezi jól a bibliai tanítást? Meddig tart egy egyházi vagy lelki vezető hatásköre és mi a felelőssége – többek között ezekre a kérdésekre kereste a választ Losonczi Kata és portálunk főszerkesztő-helyettese, Szarvas Szilveszter."Vérlázító, hogy közpénzen film készül a HVG románpárti újságírójáról" – Kifakadtak a Troll vendégei az Echo TV-ben
Ismét az ellenzéki és balliberális médiabirodalom hazugságai, szándékos ferdítései, acsarkodásai kerültek terítékre az Echo TV tegnapi Troll című műsorában. Boros Bánk Levente, a Médianéző ügyvezetője, Kacsoh Dániel, a Magyar Hírlap főmunkatársa és Szarvas Szilveszter, portálunk főszerkesztő-helyettese az adásban kifejtette, az ellenzéki újságírók még mindig azt hiszik, hogy csak nekik lehet igazuk, csak ők mondhatják meg a frankót, miközben egyre agresszívabban nyomják a saját propagandájukat.Ellenzéki elemzők az Echo TV-ben: "Szél Bernadett és Karácsony Gergely is lehet miniszterelnök"
Az ellenzéknek lövése sincs arról, mi lenne másnap, ha ne adj' Isten április 8-án megnyeri a választásokat - osztotta meg véleményét az Echo TV Angardcímű vitaműsorában Gajdics Ottó, a Magyar Idők főszerkesztője. Gajdics álláspontját a műsorban azzal egészítette ki G. Fodor Gábor, a 888.hu főszerkesztője, hogy "ha lenne másnap, akkor kizárt, hogy az ellenzék akár egy napig is egyet tudjon érteni és közösen kormányozni". Tóth Csaba, a Republikon Intézet stratégiai igazgatója ugyanakkor azzal lepte meg vitapartnereit, hogy szerinte az LMP-s Szél Bernadettből, vagy a párbeszédes Karácsony Gergelyből is még lehet egyszer miniszterelnök, ők a politikai pályán lesznek majd egy jó darabig.Ajánljuk még

















