egészségügy
Egészségügyi közgazdász: amíg alulfinanszírozott az ellátórendszer, nem várható változás
Borítékolni lehetett, hogy a tavaly áprilisi konszolidációt egy újabb követi majd – nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász. Azt mondja, teljesen logikus, hogy így alakult, miután a kormány hosszú éveken keresztül nem emelte meg a kórházi beavatkozások finanszírozását. Gyakorlatilag 2007 óta egészen idén szeptemberig nem változott a HBCS (homogén betegcsoportok), az elszámolható szolgáltatások ellentételezése. Ősszel emelték meg az alapdíjat a korábbi 150 ezerről 180 ezer forintra. Azt persze nem szabad elfelejteni, hogy a szocialista kormányzás alatt 2-300 milliárddal csökkent az egészségbiztosítási alap összege, illetve a második Gyurcsány-kormány idején az egészségügy költségeit állandóan a központi költségvetésből kellett kipótolni.A házi gyermekorvosok átlagéletkora 59 év
Növekedett idén a tartósan betöltetlen háziorvosi körzetek száma, amelyek közül 223 érinti a gyermekellátást - írta pénteken a Magyar Nemzet. A 281 tartósan betöltetlen háziorvosi körzetekből 57 gyermek- és 166 vegyes praxis. Utóbbi ott jött létre, ahol nem volt külön házi gyermekorvosi ellátás.Rétvári: 2017-ben folytatódnak a béremelések az egészségügyben
2017 a béremelés folytatásának éve lesz az egészségügyben - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára. Rétvári Bence közölte, jelentős béremelés indult az egészségügyben, amely mind az orvosoknál, mind a szakdolgozóknál folytatódni fog a következő években is. Emlékeztetett arra, a béremelés az orvosoknál idén szeptembertől 107 ezer, jövőre pedig 100 ezer forint lesz.A parlamentben is szóba került a tizenkét évvel ezelőtti népszavazás
Egyetlen „gyűlölködő, antiszemita, cigányellenes vagy éppen a katolikus pápát ócsároló" embert sem lehet a nemzet nevében közös kitüntetésre terjeszteni, „akkor sem, ha a maga haverja" – támadt az MSZP-s Harangozó Tamás Semjén Zsoltra az Országgyűlés mai ülésén, amelyre a miniszerelnökhelyettes úgy reagált, az MSZP inkább húzza meg magát a Gulág 60. évfordulóján. A szocialista Tóth Bertalan az elsüllyedt Titanichoz hasonlította hazánk gazdaságát, Tóth Bertalan pedig arról érdeklődött, miért nem tűnt fel egy több napos holttest egy budapesti kórházban.Ajánljuk még

















