ellenzék
Ráuszítanák-e a Betyársereget a balos tüntetőkre a Kossuth téren? 7+1 kérdés a Mi Hazánkhoz (Videó)
Ráuszítanák-e a Betyársereget a balos tüntetőkre a Kossuth téren? Vajon Dúró Dóra a legjobb nő a parlamentben? Kit tartanak a legnagyobb politikai ellenfelüknek, Gyurcsány Ferencet vagy Orbán Viktort? Fájlalja a Mi Hazánk, hogy bár a szívhangrendelet módosítása Dúró Dóra ötlete volt, a Fidesz szerintük mégis a saját eredményeként adta el az abortusztörvény megváltoztatását? A párt szerint jól mutatja a Jobbik színeváltozását, hogy ők jelentették fel Toroczkai Lászlót, ami miatt törölték az elnök Facebook-oldalát. A Mi Hazánkat régóta sokan a Fidesz szatellitpártjának tartják; többen is kíváncsiak, hogy vajon a parlament új ellenzéki ereje mennyire mer majd szembemenni a jelenlegi kormánnyal. A videóból kiderül, mint ahogy az is, hogy miért forszírozza a cigánybűnözés témáját a Mi Hazánk Mozgalom. A beszélgetésben érdekes utalás történik Csurka István egykori pártjára, a MIÉP-re is.Gyurcsány: Amelyik pártnak nincs mondanivalója, szűnjön meg, olvadjon be egy másik pártba – mondjuk a DK-ba?
Hosszúra nyúlhatott az este a Szemlőhegyen, Ferenc testvér pedig pontokba szedte az ezután megmaradt gondolatait, mind a tizennégyet. Az eredményt meg is osztotta közösségi oldalán, amelynek egyenkénti ismertetésétől eltekintenénk, ugyanakkor a negyedik pont mellett nehéz elmenni. Ebben ugyanis a baloldalt kisgömböcként felfaló DK elnöke arról elmélkedik, hogy amelyik pártnak nincs mondanivalója, annak meg kellene szűnnie, esetleg beolvadhat egy másik pártba. Világos üzenetnek hangzik ez a saját tagjaik szerint is kiüresedett MSZP-nek.Donáth Anna bejelentette a visszatérését – úgy tűnik, Gyurcsány kihívója is „készül”
"Visszatérek a politikába, mert fontos feladatunk van. Újjá kell szerveznünk a választási vereség óta széttöredezett és meggyengült ellenzéket"- írta közösségi oldalán Donáth Anna. A Momentum politikusa közölte, hogy napokon belül megszületik a gyermeke, ezért most minden ideje és energiája a családé. Egyben megüzente, hogy hamarosan visszatér, szavai arra utalnak, hogy komoly ambíciókat dédelget és hatalomátvételre készülhet.Gyurcsány újrarendezi az ellenzéki térfelet
Gyurcsány Ferenc a kedd esti Partizánban az egész ellenzéknek megüzente, kinek hol van a helye... Gulyás Mártonnak elárulta, hogy ezekben a napokban éppen arra tesznek kísérletet, hogy újrarendezzék az ellenzéki térfelet. Kiderült, hogy nemrég átvette a budapesti DK vezetését is; a korábbi elnököt, Trippon Norbertet visszaküldték Újpestre, ahol polgármesteri ambíciókat dédelget. Karácsony Gergelynek fájhat a feje: Gyurcsány Ferenc azt mondta, "nem alapértelmezett", hogy támogatják a jövőben a jelenlegi főpolgármestert. Márki-Zay Pétertől pedig már-már elhatárolódott.Komcsi-libsi Sasad, elkomcsisodó Hegyvidék, polgárosodó Újbuda és Zugló – avagy a hétvégi időközi választások demográfiai magyarázata
Csepel az új Rózsadomb. Az egykori „prolik” egyre inkább a Fideszre szavaznak. Erről egyszer már írtam egy cikket itt, a PestiSrácokon, de hogy ne kelljen keresgélni, kiposztoltam most a Facebook-oldalamra is. A dolog ugyanis semmit sem vesztett aktualitásából. Az elmúlt hétvége budapesti időközi önkormányzati választásainak eredményei pedig ismét csak alátámasztják mindezt.Ezekben a kerületekben győztek a kormánypártok jelöltjei Budapesten április óta
Kilenc választókerületet hódított el április harmadika óta a Fidesz-KDNP az ellenzéktől Budapesten, erről posztolt a nagyobbik kormánypárt közösségi oldalán. A bejegyzéshez azt írták, „a baloldal az árnyékból figyeli, ahogy a választók szép lassan kizavarják őket a fővárosból”.Időközi választás lesz Zuglóban is, ahol Hadházy ezúttal a „civilek” mögé bújva akar befolyást szerezni
Szeptember 18-án időközi választást tart Zugló. A verseny Szabó Rebeka párbeszédes országgyűlési képviselő megüresedett önkormányzati székéért folyik. A jelöltek között a Fidesz–KDNP „versenyzője” mellett feltűnik még az ellenzéki koalíció „reménysége” és két álcivil, elvileg független jelölt is, akik mögött elég feltűnően húzódik meg Hadházy és a szocialista szál. A baloldal tehát egyértelműen úgy látja, hogy az áprilisi nagy bukta után érdemes civil köntösbe bújtatniuk magukat, ám nem árt tudni, hogy valójában kik és milyen érdekek húzódnak meg a jelöltek mögött.Ajánljuk még

















