ellenzék
Hangulat-kép: Szemelvények az összellenzéki tüntetésről (PS-videó)
Ahogy már többször beszámoltunk róla, kínszenvedés és dögunalom jellemezte az ellenzék március 15-én tartott rendezvényét, ahol mintegy két-háromezer ember gyűlt össze. A DK-s és MSZP-s szimpatizánsoktól kezdve a Párbeszédeseken át részt vett a teljes felelős ellenzék, hiszen momentumos és jobbikos zászlókat is lengetett a szél. Ehhez képest egyáltalán nem voltak sokan; lehet, hogy a húsz felszólaló sokakat elriasztott, vagy egyszerűen csak ennyi embert tudott megszólítani a véres kardot körbehordozó ellenzéki összefogás. Találkoztunk jobbikosokkal, Gyurcsányék híveivel, és az emberek általában örültek annak, hogy ennyi párt részt vett a közös ellenzéki "ünneplésen"; most boldogan megfért egymás mellett DK-s és jobbikos, ám csupán gyalázkodást és aktuálpolitikai üzengetést hallhattunk, 1848-49 üzenete teljesen háttérbe szorult. A PestiSrácok.hu stábja többekkel is beszélt: a tüntetést leginkább jellemző véleményeket és hangulatot gyűjtöttük ki egy rövid videóban.Nagy Ervin: Ünneprontók
Mennyi méreg marja létünket! Mennyi léhűtő mérgezi életünket! Talán jóval több a lelkünket, mint amennyi a testünket. Mert aki a nemzeti közösségünk normáit támadja, az az önértékelésünket is roncsolja. Az önbecsülés hiánya pedig lassan ölő méreg. Bár a bölcsesség (no meg persze az egészség) próbája a sztoikus nyugalom rendíthetetlen volta, mégis nehéz most egy helyben ülni és kussolva nézni, ahogy Gyurcsány Ferenc pártja, a szociknak nevezett utódpárt és a sok-sok liberális viccpárt, a pávatáncot járó Jobbikkal együtt "ünnepre" készül, pestiesen szólva: tüncizni megy. És persze ne feledkezzünk meg az objektív-független, vagy a független-objektív „civilekről” sem, kik most együtt, közösen fogják elrontani a magyarok ünnepét. Sose látott szivárványkoalícióban közösen köpik le március 15-ét, mérgezik megemlékezésünk méltóságát. Ők, a „nagy összefogók”, az ünneprontók.A kormány szerint kudarcba fulladt ellenzéki akció a köztisztviselői sztrájk
Az ország több pontján is sztrájkoltak a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének szervezésében. A kormányszóvivő szerint a megmozdulás egy kudarcba fulladt ellenzéki politikai akció volt.Gyurcsányék és a szocialisták is megszavazták a migrációs alap háromszorosára növelését
Gyurcsányék és a szocialisták is megszavazták a migrációs alap háromszorosára növelését az Európai Parlamentben (EP) - mondta Nacsa Lőrinc, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakciószóvivője újságíróknak csütörtökön, Budapesten.Nincs hová hátrálni
Hagyomány a családunkban, hogy a kokárdát nem csak 15-én, hanem már március elején feltűzzük a kabátunkra. Afféle forradalmi adventként készítjük a szívünket az ünnepre. E várakozás azonban az elmúlt években midig nagyobb örömet jelentett, mint maga az ünnep. Ezt a néhány napot legalább nem zavarta meg semmi.Saját csapdájába lépett, de még mindig Orbánra mutogat az ellenzék
Legnemesebb honi hagyományaihoz hűen ismét teljes gőzzel nekilátott a haladó sajtó a politikacsinálásnak. Az Index az országgyűlési sípoláson és az utca összefestékezésén kívül mindenre alkalmatlan ellenzéket próbálja kikotorni abból a gödörből, amit köré röhögött a közvélemény. Mi más lehetne a módszer, mint a sajnáltatás, az áldozatpóz? A sugalmazás szerint nem fogalmatlan, garázda kreténekből áll az ellenzék, csupán csapdahelyzetbe kényszerítette őket Orbán Viktor. A miniszterelnöknek pedig olyan, elképesztő gazemberségeket ró fel, mint a nép igényeivel találkozó, a közvélemény tetszését elnyerő intézkedések, ráadásul Orbán nem átall egy politikai párt vezetőjeként a választópolgárok szavazataira hajtani. Ez megdöbbentő!Az ellenzéki képviselőnők szerint a kormány férfitagjai nem egészségesek és rosszul bánnak a nőkkel (PS Videó+galéria)
Összeálltak az ellenzéki képviselőnők, akik egy közös sajtótájékoztatón tudatták az országgal 9 pontban összeszedett követeléseiket. Egy, a feminista kiáltványra erősen hajazó listában olyan tételek szerepelnek, mint a Zrínyi Ilona Nemzeti Nőprogram, a szexuális felvilágosítás, az, hogy a nők ne szavazzanak a Fideszre, de fontosnak tartják a nőkkel kapcsolatos tudományos kutatások támogatását is. Szabó Tímea kifejtette: a Fidesz miatt nem mennek el a nők rákszűrésre, ez pedig évente 2000 nő halálát okozza, de több beszédből is kiderült, hogy a magyar kormány véleményük szerint gyűlöl mindenkit, aki nem férfi. Úgy gondolják, a kormányban ülő férfiak nem egészségesek, ezért bánnak rosszul a nőkkel.Elsöprő a magyar kormány családpolitikájának társadalmi támogatottsága
Elsöprő a magyar kormány családpolitikájának támogatottsága, hiszen a felnőtt népesség csaknem négyötöde (79 százaléka) helyesli azt. A Nézőpont Intézet kutatása szerint az ellenzéki szavazók legalább fele szintén egyetért az intézkedéssel.Ajánljuk még

















