ellenzéki összefogás
Még a baloldali szavazók is a Fidesz győzelmében bíznak
Tízből hét (hetven százalék) aktív szavazó szerint a Fidesz-KDNP az áprilisi választásokon újra győzni fog – derül ki a Nézőpont Intézet friss kutatásából. Sokatmondó, hogy az ellenzéki szavazók mindössze alig több mint egyharmada (harminchét százalékuk) bízik a kormányváltásban, s közülük ugyanennyien hisznek a Fidesz újraválasztásában.Videón, ahogy a jobbikos Z. Kárpát Dániel náci módon kart lendít, majd kedélyesen mosolyog
Videofelvétel buktatta le Kárpát Dánielt, a Jobbik politikusát, amint éppen náci módra kart lendít. A felvételeket a Jewish Voice című amerikai zsidó lap online felületén osztották meg.Márki-Zay Péterrel olyan tárgyalni, mintha egy vezérigazgatóval beszélgetne az ember – mondja a bakizó házi kommunista (videó)
Komjáthi Imre, Márki-Zay szakszervezeti embere szerdán csatlakozott a főnök bakiparádéjához – csak másodjára tudta kimondani, hogyan zárkóztatnák fel az alacsony fizetéseket. Szegény nem szokott az ilyen parádéhoz. Ő más műfajban jó, például abban, hogyan kell tárgyalni egy vezérigazgatóval. Igen, ezt ő maga mondta el egy rádióműsorban. És nem fogják kitalálni, ki az ő vezérigazgatója: maga MZP.Legális füvezéssel a füvezés visszaszorításáért! – Bősz Anett, az összefogás érdi jelöltje biztos nem feledkezett meg kedvenc témájáról, a drogliberalizációról
Az ellenzéki összefogás programjáról vajmi kevés konkrétumot lehet tudni, hacsak azt nem, hogy mindent ugyanúgy csinálnának, mint a polgári kormány, csak jobban, és csak még több pénzt adnának az embereknek, ha cserébe kevesebbet fürödnek – de egy pillanatig se gondoljuk, hogy a drogliberalizációs lobbi nem kapott helyet a soraik között. Bár a marihuánafogyasztás legalizálásában élen járó, és ezzel az üzenettel a belpesti fiatalokat és a '68-as generáció értelmiségét maga köré édesgető egykori SZDSZ-es Liberálisok mintha véglegesen megszűntek volna létezni, egyik tagjuk, a DK-s rinocéroszbőrt magára öltő Bősz Anett viszont helyet kapott az ellenzéki jelöltlistán, az érdi választókerületben...Szabálytalan vagyonnyilatkozatot adott le a baloldal székesfehérvári jelöltje
Márton Roland, a székesfehérvári választókerület baloldali jelöltje vagyonnyilatkozatában megpróbálta elsumákolni azt a tényt, hogy egy agrárcégben 25 százalékos részesedése van. A helyi Fidesz frakcióvezetője egy Facebook-videóban reagált az ellenzéki politikus tettére.Eltartott kisujjal elítélni Oroszországot – Csúfos kudarccal zárult az ellenzék kisérlete, hogy politikai hasznot húzzon Ukrajna orosz megszállásából
A mélyrepülésnek indult ellenzéki összefogás pártjai minden igyekezetükkel azon vannak, hogy valahogy politikai tőkét kovácsoljanak Ukrajna orosz megszállásáról, kommunikációjuk lényege pedig annyiban merül ki, hogy a kormány még mindig Putyin szekerét tolja, és semmit nem tesz a menekültekért. Ennek bizonyítására hívtak össze rendkívüli parlamenti ülést, amelynek célja az orosz agresszió elítélése és a szolidaritás kifejezése volt. A kormány azonban kihúzta a szőnyeget az ellenzéki képviselők lába alól, hiszen Novák Katalin köztársasági elnökké választása után a Parlament elfogadta a külügyi bizottság Oroszországot elítélő politikai nyilatkozatát, amelyet az ellenzék eltartott kisujjal bár, de megszavazott, ráadásul annak tudatában, hogy ezzel teljesen okafogyottá vált az estére meghirdetett rendkívüli ülésük. Így fordulhatott elő, hogy este kilenckor még mindig a sikerüket visszhangozta az üres Országház...Brutális rezsiemelést hoznának a magyarok nyakára Márki-Zayék
A Fidesz szerint a baloldal veszélyezteti Magyarország biztonságát, gazdaságát és a családok megélhetését. A nagyobbik kormánypárt szerint a baloldal az elmúlt időszakban már bemutatta valódi programját: magyar katonákat és fegyvereket küldenének Ukrajnába, ezzel háborúba sodornák az országot és a magyar emberekkel fizettetnék meg a háború árát.Ajánljuk még

















