elnökválasztás
Michelle Obama elmondta: bár Biden rettenetes alelnök volt, elnöknek tuti jó lesz
Barack Obama felesége, az egykori First Lady, a demokraták négynapos elnökjelölt-állító konvenciójának első napján kritizálta a jelenleg regnáló elnököt. Hosszas beszédében többek közt elmondta: bezzeg mikor a férje volt az elnök, akkor mindenki jobban élt (mármint ugye Amerikában, a Közel-Kelet nem számít). Azt is elmondta, a férjével karöltve küzdöttek azért, hogy az ebola ne legyen világjárvány, emellett persze kijátszotta az afroamerikai nő-kártyát is, mondván, ha ő mond valamit, akkor az biztosan úgy is van.Új választásokat ígért Lukasenka, de előtte új alkotmányt léptetne életbe
Fehéroroszországban új elnökválasztást csak egy új alkotmány elfogadását követően fognak tartani – jelentette ki Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök hétfőn a minszki traktor-, illetve autógyárban (MZKT) mondott beszédében, amelyet a Belarusz-24 televízió közvetített. Ismételten hangsúlyozta, hogy kész megosztani a hatalmat, de "nem az utca nyomására".Kirobbantotta a balhét Fehéroroszországban, majd Litvániába távozott Cihanouszkaja
Szvjatlana Cihanouszkaja ellenzéki elnökjelölt elhagyta Fehéroroszországot, és Litvániában tartózkodik – írta Linas Linkevicius litván külügyminiszter a Twitteren kedden, hangsúlyozva, hogy Cihanouszkaja Litvániában biztonságban van. Olga Kovalkova, Cihanouszkaja egyik kampányképviselője a Tut.by nevű hírügynökségnek elmondta, hogy az ellenzéki elnökjelölt külföldre távozását a fehérorosz hatóságok bonyolították le. Kovalkova azt mondta, hogy a politikusnak, aki a korábban őrizetbe vett stábfőnökével, Marija Morozzal együtt utazott el, nem volt más választása, de csapatának egy része továbbra is túsz marad. Maga Cihanuouszkaja a YouTube-on videoüzenetet tett közzé, amelyben arról beszélt, hogy önként hozta meg nagyon nehéz döntését, amit azonban konkrétan nem indokolt meg.Háromezer embert vettek őrizetbe a fehérorosz elnökválasztás után
Százan sérültek meg fehérorosz elnökválasztást követő éjszakán az összecsapásokban, az országban háromezer embert vettek őrizetbe – közölte a BelTa nevű helyi hírügynökség belügyminisztériumi adatokra hivatkozva. A tárca sajtószolgálata szerint az összecsapásokban a rendvédelmi szervek harminckilenc munkatársa és több, mint ötven civil sérült meg. A minisztérium arról tájékoztatott, hogy a konfrontációnak nem volt halálos áldozata, és valótlannak nevezte az ezzel ellentétes tartalmú, az internetes híroldalakon megjelent állításokat.Fehérorosz elnökválasztás – Rendkívüli uniós csúcs összehívását sürgeti Mateusz Morawiecki
Az Európai Unió rendkívüli csúcstalálkozójának összehívását sürgeti Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő abban a levélben, amellyel hétfőn a fehéroroszországi helyzet miatt Charles Michelhez, az Európai Tanács és Ursula von der Leyenhez, Európai Bizottság elnökéhez fordult – közölte a lengyel kormányszóvivő. Morawiecki azt kifogásolta, hogy szerinte a vasárnapi elnökválasztás után a hatalom erőszakot alkalmazott az országban a változásokat követelő állampolgárokkal szemben.Hatalmas fölénnyel nyerte meg az elnökválasztást Lukasenka, utcára vitte híveit az ellenzék Fehéroroszországban
A szavazatok 80,23 százalékával a hivatalban lévő Aljakszandr Lukasenka győzött a vasárnapi elnökválasztáson Fehéroroszországban, az ellenzéki jelölt, Szvjatlana Cihanouszkaja 9,9 százalékot szerzett a választási bizottság hétfőn ismertetett előzetes adatai szerint. Hétfőn hajnalban az állami exit poll eredmények közzététele után az országban több helyen is összecsapások törtek ki a rendőrség és az ellenzék hívei között, ezekben a Vjaszna-96 (Tavasz-96) jogvédő szervezet szerint egy tüntető meghalt, több pedig megsérült. az ellenzék reménye, Szvjatlana Cihanouszkaja tíz százalékot sem ért el, amit ő nem hisz el. A helyzet ismerős lehet a magyar választópolgároknak is, a hazai ellenzéki sajtó pedig be is szállt az álhír versenybe, sejtetéseik szerint a hatalmas előnnyel győztes, hatodszor megválasztott államfő már el is menekült az országból.A hivatalos exit poll szerint Lukasenka simán győz a fehérorosz elnökválasztáson
A hivatalos exit poll felmérés szerint Aljakszandar Lukasenka fehérorosz államfő a szavazatok 79,7 százalékával várhatóan elsöprő győzelmet arat a vasárnap tartott fehéroroszországi elnökválasztáson.Lukasenka: Minden ellenőrzés alatt marad
Kézben fogja tartani a helyzetet – ezt ígérte vasárnap Minszkben Aljakszandr Lukasenka elnök, aki immár hatodik mandátumáért indult a fehéroroszországi elnökválasztáson.Megnyíltak a szavazóhelyiségek Fehéroroszországban, hatodszor is elnök lehet Aljakszandr Lukasenka
Megnyíltak a szavazóhelyiségek a vasárnapi elnökválasztáson Fehéroroszországban; a választás fő esélyese a mandátumért hatodszor induló, hivatalban lévő elnök, Aljakszandr Lukasenka. Nem hivatalos közvélemény-kutatások szerint mindazonáltal megszorongathatja őt egy politikusi tapasztalat nélküli ellenzéki női jelölt, Szvjatlana Cihanouszkaja.Ajánljuk még