elnökválasztás
Nem egyértelmű, vezet-e Trump a kihívója előtt - Három hónap van hátra a választásokig
Donald Trumppal és az elnök novemberi esélyeivel foglalkozik kiemelten az elmúlt napokban az amerikai média. Mindenkit az érdekel, van-e esélye újrázni, vagy esetleg a Demokrata Párt jelöltje, Joe Biden lesz az új elnök a tengerentúlon. Erre a kérdésre szinte lehetetlen válaszolni, hiszen ahány közvélemény-kutató, annyi eredmény és mint ismert, ezek a szervezetek nem függetlenek, így biztosnak egyik kutatás sem mondható. Akkora az eltérés, hogy míg egyes baloldali kutatók azt állítják, Trumpnak semmi esélye és Biden már nagyon vezet, addig egy jobboldali intézet által publikált kutatás szerint nem is Biden, hanem Donald Trump van előrébb. Ami biztos, hogy a végeredmény majd novemberben kiderül. Négy évvel ezelőtt is látható volt, hogy mennyire túlmérték egyesek Hillary Clintont, aztán mekkora megdöbbenés volt a balliberális szerveknél a végeredmények láttán.Lengyelország is nemet mondott arra, hogy gyarmat legyen
Bizonyos szempontból a lengyel választások is olyanok, mint a magyarok. A szuverén államvezetésre pályázó konzervatív, jobboldali lengyel jelöltek küzdenek olyanokkal, akik egyértelműen helytartóságként értelmezik a választott pozícióikat. Tulajdonképpen Brüsszel, sőt a lengyelek esetében inkább Berlin jelöltjei indulnak el, „igazkonzervatívnak” maszkírozott centristaként a parlamenti többségért és az elnöki székért. A lengyelek azonban nem dőltek be,- szűken- de biztosan visszaküldték varsói polgármesternek az ottani Karácsony Gergelyt.Szinte biztos, hogy Andrzej Duda nyerte a lengyel elnökválasztást (Frissítve!)
Andrzej Duda hivatalban lévő államfő nyerte az elnökválasztást Lengyelországban a szavazatok szinte teljes összesítése szerint.Andrzej Duda két százalékkal vezet a lengyel elnökválasztáson
A hétfőn hajnalra pontosított felmérések alapján két százalékos előnnyel nyerheti a lengyel elnökválasztás vasárnap megtartott második fordulóját Andrzej Duda jelenlegi elnök, a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt jelöltje.Lengyel elnökválasztás - Csekély előnnyel vezet Andrzej Duda az exit poll felmérések szerint
Csekély előnnyel vezet a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) támogatásával indult jelenlegi lengyel elnök, Andrzej Duda az elnökválasztás vasárnapi második fordulójában a fő ellenzéki erő, a Polgári Platform (PO) által vezetett koalíció jelöltje, Rafal Trzaskowski varsói főpolgármester előtt - derül ki az urna zárás után közzé tett első exit poll felmérésekből.Lengyel elnökválasztás - Eddig a választópolgárok több mint ötven százaléka adta le voksát
Vasárnap, 17 óráig, a lengyelországi elnökválasztás második fordulójában eddig a szavazásra jogosultak 52,1 százaléka járult a szavazóurnák elé - közölte kora délutáni sajtóértekezletén a lengyel országos választási bizottság (PKW).Ma van a lengyel elnökválasztás második fordulója, megnyíltak a szavazóhelyiségek
Megnyíltak vasárnap a szavazóhelyiségek a lengyelországi elnökválasztás második fordulójában. Közel 30 millió választásra jogosult állampolgárt várnak az urnákhoz, hogy megválasszák az államfőt.Amerikai alkotmánybíróság: az elektoroknak kötelező a mandátumuknak megfelelően szavazni az elnökválasztáson
Az elektoroknak kötelező a mandátumuknak megfelelően szavazni az amerikai elnökválasztáson - így döntött az Egyesült Államokban az alkotmánybíróság szerepét betöltő szövetségi legfelsőbb bíróság hétfőn Washingtonban.Hivatalos: Andrzej Duda nyerte a lengyel elnökválasztás első fordulóját
A szavazatok 43,5 százalékával nyerte meg Andrzej Duda jelenlegi államfő a lengyel elnökválasztás első fordulóját a kedden közölt hivatalos végeredmények szerint. A második fordulóban Rafal Trzaskowski varsói főpolgármesterrel, a fő ellenzéki erő, a Polgári Platform vezette koalíció jelöltjével mérkőzik meg, aki a voksok 30,46 százalékát szerezte meg.Ajánljuk még