elnökválasztás
Második fordulóra lesz szükség a ciprusi elnökválasztáson
Második fordulóra lesz szükség a ciprusi elnökválasztáson a leadott szavazatok 80 százalékos feldolgozottsága mellett, miután a vasárnap tartott voksoláson a jelöltek egyike sem tudta megszerezni a szavazatok több mint felét. A február 12-én esedékes második fordulóba a függetlenként induló Nikosz Hrisztodulidisz volt külügyminiszter jutott tovább a voksok csaknem 32 százalékával.Egyelőre úgy tűnik, Bolsonaro lemarad az elnökválasztási versenyben baloldali riválisával szemben
Tiszteletben fogja tartani a brazil elnökválasztás eredményét, ha az tiszta és átlátható lesz – jelentette ki Jair Bolsonaro államfő helyi idő szerint hétfőn.Újraindul a köztársasági elnöki székért Aleksandar Vucic szerb államfő
Újra Aleksandar Vucic hivatalban lévő államfőt indítja a köztársaságielnök-választáson a Szerb Haladó Párt (SNS) - erről döntött a legnagyobb szerbiai párt vezetése vasárnap.Háború ide vagy oda, Észak-Korea újabb rakétatesztet hajtott végre
Feltehetőleg ballisztikus rakétát tesztelt Észak-Korea vasárnap - jelentette a japán parti őrség és a dél-koreai hadsereg.Eric Zemmour, jobboldali publicista hivatalosan is bejelentette jelöltségét a francia elnökválasztáson
Eric Zemmour jobboldali publicista az internetre kedden feltöltött videóban hivatalosan is bejelentette, hogy elindul a 2022-es francia elnökválasztáson.Három jelöltre lehet szavazni a Barcelona elnökválasztásán
Az FC Barcelona választási bizottságának csütörtöki ülésén eldőlt, hogy a négy elnökjelöltből három maradt hivatalosan versenyben.Trump új reménye – Választási csalás miatt Texas beperelte Pennsylvaniát, Michigant, Georgiát és Wisconsint
Texas kormánya azt kérte kedden az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságától, hogy érvénytelenítse a szavazás eredményét Pennsylvaniában, Michiganben, Georgiában és Wisconsinban választási csalás, és az alkotmányos rend elleni támadás miatt. Két helyről – Georgiából és Pennsylvaniából is eljutott korábban a Legfelsőbb Bíróságig a direkt választási csalás, a választási rendszer kiskapuival való visszaélés, valamint a választási rendszer illegitim módosításának vádja fellebbezések útján, de most egy harmadik helyről is megerősítést kapott Trump tábora.Az Erdogan-párti török jelölt nyerte meg az észak-ciprusi elnökválasztást
Ma tartották az elnökválasztás második fordulóját az egyedül Ankara által elismert Észak-Ciprusi Török Köztársaságban. Az első forduló tizenegy jelöltjéből a jelenlegi kormányfő, Ersin Tatar, valamint Mustafa Akinci államfő jutott tovább; a szavazatok összesítése alapján Tatar a voksok 51,7 százalékával megszerezte az elnöki posztot.Trump: A 2020-as választás az alkotmánybíróságon ér majd véget
A 2020-as választás az alkotmánybíróságon ér majd véget – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök szerdán a Fehér Házban egy rendezvényen. Trump megismételte korábban már többször hangoztatott álláspontját, miszerint a demokraták a levélben szavazás erőltetésével el akarják csalni a választást.Ajánljuk még