elon musk
Elon Musk: A SpaceX tovább fogja támogatni a Starlinket Ukrajnában
A SpaceX űripari vállalat tovább fogja támogatni a Starlink internetszolgáltatást Ukrajnában, még akkor is, ha ez pénzveszteséget jelent – jelentette be szombaton Elon Musk amerikai milliárdos a Twitteren.Elon Musk Washingtonra bízná az ukránoknak adott Starlink költségeinek rendezését
A SpaceX űripari vállalat alapítója, Elon Musk arra kérte az amerikai kormányt, hogy vegye át a Starlink műholdhálózat üzemeltetésének költségeit Ukrajnában. A Tesla vezetője korábban már szembement egyszer az ukránokkal, miután Kijev megsértődött a békére vonatkozó ajánlatán; akkor fel is sorolta, hogy eddig milyen költségeket és kockázatokat vállalt az ország támogatásával, finoman célozva arra, hogy Kijevben sokan sokkal kevesebbet tettek a saját országukért.Musk nem fizeti tovább az ukránok internetét
Az amerikai Pentagontól kért segítséget Elon Musk, a Tesla és a SpaceX alapítója, vezérigazgatója az Ukrajna fölé telepített, internetkapcsolatot biztosító műholdak további finanszírozása érdekében. A CNN értesülései szerint ugyanis több tízmillió dollárnyi támogatásra lenne szüksége az üzletembernek ahhoz, hogy továbbra is működjenek a Starlink műholdak a háború sújtotta országban – szúrta ki a Magyar Nemzet.A Twitter szerint Elon Musk ellen szövetségi vizsgálat folyik
A Twitter azt állítja, Elon Musk ellen szövetségi vizsgálat folyik azzal kapcsolatban, hogy miként járt el a médiacég megvásárlásáról kötött megállapodása végrehajtása során. A Twitter állítása egy csütörtökön nyilvánosságra hozott perirat-kiegészítésében olvasható. A periratban azonban nem szerepel, hogy mely szövetségi hatóság indította ezt el, és hogy a vizsgálat mire irányul.Az ukrán hadsereg jelentése szerint valami baj van a Starlinkkel
Akadozni kezdett az ukránok számára biztosított Starlink műholdas összeköttetés. Az oroszok egyből be is jelentették, hogy új csodafegyverüknek köszönhető a rendszer problémája, amit egyáltalán nem zárhatunk ki. Érdekes azonban az időzítés, hiszen az összeköttetésben keletkezett hibák nem sokkal azután jelentkeztek, hogy a Stralinket üzemeltető Elon Musk békejavaslatot tett a feleknek, amin az ukránok nagyon megsértődtek és élesen támadni kezdték a milliárdost.Minden lehetséges pénzt megpróbál kisajtolni Elon Muskból a Twitter
A Twitter elutasította Elon Musk megújított 44 milliárd dolláros vételi ajánlatát a közösségi médiavállalatra – közölték a milliárdos vállalkozó ügyvédei csütörtökön, akik azt kérik, hogy a Delaware állambeli bíróság függessze fel az adásvétel körülményei miatt indított eljárást.Elon Musk mégis megvenné a Twittert
Elon Musk mégis megvásárolná a Twitter közösségi médiavállalatot, az eredeti 44 milliárd doláros vételáron, ha az eladó eltekint a peres eljárástól. A milliárdos üzletember kedden jelentette be, hogy megállapodást ajánl, amelynek lényege, hogy kifizeti az év elején kitárgyalt vételárat, ha a Twitter lemond a pereskedésről. Musk ajánlatáról levélben értesítette a közösségi médiacéget, és egyben hivatalosan is benyújtotta az Egyesült Államok értékpapír- és tőzsdebizottságához.Elon Musk véget vetne az orosz–ukrán háborúnak – Az ukránoknak nem tetszik az ötlet
Kiakadtak az ukránok Elon Muskra. A milliárdos bűne az volt, hogy Twitter-oldalán felvetette a lehetőségét az orosz–ukrán háború lezárásának, azonban az általa javasolt lehetőségek nem igazán tetszenek Kijevnek. Musk javaslatai között ugyanis az is szerepel, hogy a Krím maradjon orosz kézen, biztosítsák a félsziget ivóvízellátását, Ukrajna legyen semleges, és írjanak ki új szavazást a kelet-ukrajnai régiók hovatartozásáról.Ajánljuk még















