emberi erőforrások minisztériuma
Már megint egy álhíren pörögve támadja az egészségügyi kormányzatot az ellenzék
Szeretett ellenzékünk ma éppen egy olyan állítólagos egészségügyi reformterven pörög, amelyet az Országos Kórházi Főigazgatóság egyik szakembere készített, feltehetőleg a saját szűk szakmai szempontjai alapján, mellőzve a tágabb társadalompolitikai, egészségpolitikai kitekintést. Persze valahogy kikerült az anyag, és valahogy kész kormányzati reformtervként igyekszik eladni azt most az ellenzéki sajtó, és minden ellenzéki politikus. Ez megint nem szakmai vita, hanem politikai hiszti. És ne legyenek illúzióink: ezt a hisztizők is pontosan tudják.Kétmilliárd forinttal emelkedik jövőre a családi pótlékokra fordítható költségvetési keret
A 2022-es költségvetésben, amelyről a tervek szerint a jövő héten szavaz a parlament, kétmilliárd forinttal emelkedik a családi pótlékokra fordítható költségvetési keretösszeg – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára csütörtökön, Szobon.A kormány köszöni az egészségügyben dolgozók odaadó munkáját
A kormány köszönetet mond az egészségügyben dolgozók odaadással végzett munkájáért, szakmai felkészültségükért, amivel a pandémia minden egyes percében az embereket szolgálták – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma egészségügyért felelős államtitkára csütörtökön, a budapesti Szent Margit Kórházban.Rétvári Bence: minden magyar számít, legyen trianoni határon belül vagy kívül élő
Minden magyar számít, legyen gazdag vagy szegény, szülőkkel vagy szülők nélkül, trianoni határon belül vagy kívül élő. A kormánynak mindenkiért felelősséget kell vállalnia – hangoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára kedden Gárdonyban, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat határon átnyúló felzárkóztató programját záró konferencián.Az Emmi saját halottjának tekinti Jankovics Marcellt
A 79. évesen elhunyt Jankovics Marcellt, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar rajzfilmrendezőt, kultúrtörténészt, írót, politikust az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) saját halottjának tekinti – közölte a minisztérium szombaton az MTI-vel.Kásler Miklós: a jövőre felépülő magyar oltóanyaggyár megszünteti Magyarország kiszolgáltatottságát (Videó!)
A járvány megfékezésében egyértelműen a tömeges oltásoknak volt jelentős szerepe – mondta Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere az Életközelben című műsor e heti adásában. A tárcavezető interjújában kitért továbbá a járványügyi védekezésre, a magyar oltóanyaggyár fontosságára, a szakkollégiumok adatszolgáltatásával kapcsolatos támadásokra, azoknak a diákoknak a helyzetére, akik önhibájukon kívül nem tudtak részt venni az írásbeli érettségin, a praxisközösségekre, valamint a Baptista Szeretetszolgálattal kötött stratégiai együttműködési megállapodásra.Emmi: Semmilyen kórházat nem akarunk bezárni!
Újabb szándékos rágalmazásnak és félremagyarázásnak tartja a baloldal részéről az Emberi Erőforrások Minisztériuma azt az információt, amely szerint kórházbezárásokra készülnének. Az Emmi mindezt arra reagálva írta, hogy Kunetz Zsombor elemző a közösségi oldalán megosztotta a tárca egy körlevelét, megjegyzésként pedig kórház- és rendelőbezárásokat valószínűsített.Az EMMI saját halottjának tekinti Hámori József Széchenyi-díjas biológust
Az életének 89. évében elhunyt Hámori József Széchenyi-díjas biológust, egyetemi tanárt, volt minisztert, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagját, egykori alelnökét az Emberi Erőforrások Minisztériuma saját halottjának tekinti – közölte a tárca vasárnap az MTI-vel.Kásler: jövő héttől ismét végezhető egynapos sebészeti ellátás
Május 3-ától újraindulhat az egynapos sebészeti ellátás, a beavatkozások előzetesen egyeztetett időpontokban, rugalmas tervezéssel, a járványügyi intézkedések betartásával történhetnek – közölte Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere szerdán, a közösségi oldalán.Ajánljuk még