ensz
Meglepődtek Szijjártó Péter felszólalásán az ENSZ-ben – Itt van a magyar tárcavezető javaslata (videó!)
Donald Trump modelljét kellene alkalmazni az ukrajnai háború kapcsán, ugyanis a közel-keleti béke előmozdítása érdekében az amerikai elnök közvetítésével megkötött megállapodások során kulcsfontosságú volt, hogy a szembenálló felek tárgyaljanak egymással – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, New Yorkban.Gulyás Gergely szerint az ENSZ jelentősége talán soha nem volt még ilyen nagy
Gulyás Gergely a Magyar Tudományos Akadémián szólalt fel az ENSZ világnapjának alkalmából. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a szervezet jelentősége talán soha nem volt olyan nagy, mint most, mikor a második világháború óta először, egy atomhatalom háborút indított Európában.Az ENSZ jelentése szerint háborús bűncselekményeket követett el az ukrán hadsereg
Jelentést tett közzé az orosz–ukrán háborúról az OHCHR, az ENSZ emberi jogi felügyelőszervezete. A beszámoló legalább két olyan esetet dokumentált, amikor „az ukrán fegyveres erők lelőtték, megsebesítették és megkínozták az orosz fegyveres erők fogságba esett katonáit, ami háborús bűncselekménynek minősül”.ENSZ-jelentés: háborús bűncselekményeket követett el az ukrán hadsereg
Jelentést tett közzé az orosz–ukrán háborúról az OHCHR, az ENSZ emberi jogi felügyelőszervezete. A beszámoló legalább két olyan esetet dokumentált, amikor „az ukrán fegyveres erők lelőtték, megsebesítették és megkínozták az orosz fegyveres erők fogságba esett katonáit, ami háborús bűncselekménynek minősül”.Az ENSZ szerint a világ országainak fele nincs felkészülve a természeti katasztrófákra
Az ENSZ Katasztrófakockázat-csökkentési Hivatala (UNDRR) és a Meteorológiai Világszervezet (WMO) friss jelentése szerint a Föld országainak fele nincs felkészülve a természeti katasztrófákra, mert nem rendelkezik korai figyelmeztető rendszerekkel, amelyek segítségével előre lehetne jelezni a különféle szerencsétlenségeket. A fejlődő országok helyzete a legrosszabb, holott ők vannak a leginkább kitéve a klímaváltozás hatásainak.Szijjártó: súlyos globális biztonsági kihívásokhoz vezethet az ukrajnai háború eszkalációja
Súlyos globális biztonsági kihívásokhoz vezethet az ukrajnai háború további eszkalációja, a nemzetközi közösségnek ezért tartózkodnia kellene a helyzet élezésével járó intézkedésektől és a béketeremtésre kellene fókuszálnia – figyelmeztetett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, Genfben.Monty Pythont játszik az ENSZ: kitüntették Merkelt a menekültválság kezeléséért
Az ENSZ menekültügyi főbiztossága (UNHCR) kitüntette Angela Merkel volt német kancellárt a 2015-ös migrációs válság kezeléséért. Arról nem érkezett hír, hogy kitüntették-e Csank Jánost a magyar futball felemeléséért vagy Karácsony GeLgelyt a helyesírás érdekében tett erőfeszítéseiért.Szijjártó: a globális biztonság forog kockán
Jelenleg nem túlzás azt állítani, hogy az ukrajnai háború miatt a globális biztonságunk forog kockán – mondta a külgazdasági és külügyminiszter az ENSZ Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági és Szociális Bizottság harmadik miniszteri szintű ülésén, Bangkokban. Szijjártó Péter a beszédét rögzítő, a Facebookon csütörtökön megosztott videóban hangsúlyozta, hogy az ukrajnai háború folyamatosan eszkalálódik, miközben a világnak más kihívásokkal is szembe kell néznie.Káosz lesz az egész világon – figyelmeztet az ENSZ élelmezési világprogramjának felelőse
Sürgős lépéseket sürgetett helyi idő szerint csütörtökön New Yorkban David Beasley, az ENSZ Élelmezési Világprogramjának (WFP) vezetője, aki szerint éhínség kopogtat a világ ajtaján, amely "tökéletes viharral tetézett tökéletes viharral néz szembe". Az AP amerikai hírügynökségnek adott interjúban a diplomata arra kérte az Öböl menti országokat és a világ milliárdosait, hogy áldozzák fel "pár napi profitjukat", hogy segítsenek megoldani a műtrágyaellátás problémáit, máskülönben jövőre súlyos élelmiszerhiány lesz világszerte.Ajánljuk még

















