ensz
Ukrán közlés szerint orosz rakétatámadás érte Odesszát, az ENSZ elítélte
Ukrán közlés szerint orosz rakétatámadás érte szombaton Odessza kikötőjét a Fekete-tengeren, Oleh Nikolenko külügyi szóvivő szerint ezzel Moszkva máris megsértette az ENSZ és Törökország közvetítésével az ukrán gabona exportjának biztosításáról előző nap kötött megállapodást. Az ENSZ és az Európai Unió elítélte a támadást.Szijjártó az ENSZ Biztonsági Tanácsában: mindent meg kell tenni a béke helyreállítása érdekében
Mindent meg kell tennie a nemzetközi közösségnek az ukrajnai béke helyreállítása érdekében, ugyanis ez jelent egyedül megoldást a háború okozta problémákra – jelentette ki a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden New Yorkban az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) ülésén.Kőrösi Csaba: elsősorban Magyarországnak megtiszteltetés az ENSZ-közgyűlés elnöki posztja
Elsősorban Magyarország számára megtiszteltetés az ENSZ Közgyűlésének elnöki posztja – mondta Kőrösi Csaba, a közgyűlés kedden megválasztott elnöke az M1 Híradónak nyilatkozva. Kedden délután Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tájékoztatta az MTI-t, hogy az ENSZ Közgyűlése közfelkiáltással megválasztotta a 77. ülésszak elnökét New Yorkban. Szeptembertől egy éven át Kőrösi Csaba lesz az ENSZ Közgyűlésének elnöke.Türkiyére nevezték át Törökországot
Jóváhagyta szerdán az ENSZ a török kormány kérelmét, amely hivatalosan is Türkiyére nevezné át Törökországot.Szijjártó: vezesse afrikai szakember a Nemzetközi Mezőgazdasági Fejlesztési Alapot!
Szijjártó Péter az orosz–ukrán háború nyomán kialakuló, elsősorban Afrikát sújtó élelmezési válságról tárgyalt Raychelle Omamo kenyai külügyminiszterrel. A tárcavezető a megbeszélést követően közzétett Facebook-bejegyzésében jelentette ki, hogy a magyar kormány támogatná, hogy afrikai szakember kerüljön a Nemzetközi Mezőgazdasági Fejlesztési Alap, az ENSZ szakosított szervezete élére.Az ENSZ szerint súlyos jogsértések történtek Ukrajnában az elmúlt évtizedben
ENSZ-misszió mutatott rá, hogy Ukrajna korántsem egy klasszikus áldozati bárány a most zajló orosz-ukrán háborúban. A sorozatos jogsértések a nemzeti, etnikai, szexuális és a vallási kisebbségeket is érintették - írja a Tűzfalcsoport.ENSZ-főtitkár: a közeljövőben nem lesznek béketárgyalások
Eljön az ideje az érdemi ukrán-orosz béketárgyalásoknak, ám ezekre a közeljövőben még nem lehet számítani - jelentette ki szerdán az ENSZ-főtitkár.Az önpusztítás spiráljába került az emberiség az ENSZ jelentése szerint
Az éghajlatot befolyásoló emberi tevékenység világszerte egyre több katasztrófához vezet − figyelmeztetett az ENSZ kedden, az „önpusztító spirál” megállítását szorgalmazva. Az ENSZ Katasztrófakockázat-csökkentési Hivatala (UNDRR) új jelentésében kiemelte: a klímaváltozás miatt világszerte rohamosan növekszik a katasztrófák száma. Az elmúlt két évtized minden évére 350-500 közepes vagy annál nagyobb méretű katasztrófa jutott − írták a jelentésben. Ezek költségei az elmúlt évtizedben átlagosan évi 170 milliárd dollárra nőttek.Az ENSZ Közgyűlése nagy többséggel fogadta el az orosz hadművelet leállítását sürgető határozatát
Az ENSZ Közgyűlése nagy többséggel fogadta el csütörtökön az ukrajnai orosz hadműveletek leállítását sürgető határozatát. A világszervezet közgyűlésének százkilencvenhárom tagjából száznegyven szavazott az Ukrajna által beterjesztett határozat elfogadására, amely – ellentétben az ENSZ Biztonsági Tanácsának döntéseivel – nem bír kötelező erővel, de politikai nyomásgyakorlás eszköze lehet. Harmincnyolc ország – köztük Irán, Kína és India – tartózkodott és mindössze öt – Oroszország, Szíria, Fehéroroszország, Észak-Korea és Eritrea – szavazott nemmel a voksoláson.Ajánljuk még

















