ensz
Szijjártó szerint megdöbbentő, hogy az ENSZ-főtitkár pozitívnak állítja be a migrációt
A kormány visszautasítja az ENSZ-főtitkár migrációval kapcsolatos nyilatkozatát, mivel álláspontja szerint a migrációt nem támogatni kell, hanem meg kell állítani - nyilatkozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a közmédiának. A politikust az ENSZ-főtitkár azon korábbi nyilatkozatára reagált, amelyben António Guterres azt mondta, a migráció igazi lehetőség, erősíti a gazdasági növekedést, csökkenti az egyenlőtlenségeket és összeköti a különböző társadalmakat.Az ENSZ-főtitkár szerint az illegális migrációért, a migránsok szenvedéseiért azok a kormányok a felelősek, amelyek egyedül védekeznek ellene
A Népszava véleményrovata közölte az ENSZ-főtitkár António Guterres írását. A tömören összefoglalható tanulság a következő: a migráció nagy lehetőség, erősíti a gazdasági növekedést, csökkenti az egyenlőtlenséget, összeköt különböző társadalmakat. Ismerős szöveg, ugye?Két évtizede nem halt meg annyi ENSZ-békefenntartó, mint tavaly
Ötvenhat ENSZ-békefenntartó halt meg tavaly erőszakcselekményekben; két évtizede nem volt ilyen magas a halálesetek száma a világszervezet égisze alatt működő fegyveres testületekben. Az elmúlt öt évben, 2013 és 2017 között folyamatosan nőtt az erőszakcselekmények miatti halálesetek száma a békefenntartó missziókban.Maximális nyomást gyakorolnak a szövetségesek Észak-Koreára
Phenjan elleni újabb, az ENSZ Biztonsági Tanácsa által korábban megszabottakon túlmutató szankciókat helyeztek kilátásba az észak-koreai válságról Vancouverben tárgyaló országok képviselői kedden - jelentette be közös közleményében az Egyesült Államok és Kanada.Világszintű egyezménnyel akarja legalizálni a tömeges migrációt az ENSZ
Az egész világra kiterjedő nemzetközi migrációs egyezmény megkötését javasolta António Guterres ENSZ-főtitkár. Guterres a bevándorlók gazdasági hozzájárulására hivatkozva csütörtökön azt indítványozta, hogy még az idén kössék meg az egyezményt.Vészriadót fújt az ENSZ-főtitkár
Az egész Földre kiterjedő vészriadót fújt újévi beszédében vasárnap António Guterres ENSZ-főtitkár, tekintettel a világszerte jelentkező konfliktusokra és egyéb veszélyekre.A muszlim többségű ENSZ helyett a Hungary Helps segíti otthonukban az üldözött keresztényeket
"Belenyugvás van az ENSZ-ben, és nem azzal foglalkoznak, hogyan oldják meg a helyzetet, sokan vallják ugyanis, hogy úgyis klímaváltozás van, és nyugodjunk bele, hogy ez migrációs válságot is hoz" - ilyen hangulat uralkodik a világszervezetnél, miközben az üldözött keresztények - akik a nyugati liberális politikusok szerint egyszerűen nem is léteznek - arra várnak, hogy nemzetközi szinten is mondják ki végre, évek óta vallási alapú népirtás és üldözés zajlik világszerte. Miközben a keresztényellenesség Európában a diszkrimináció még elfogadható formájává "emelkedett", hazánk azon kevés országok egyike, amely a Hungary Helps programon keresztül a világ közvéleménye elé tárja az üldözött keresztények ügyét. Milyen esélyei vannak a válságrégiókban élőknek az újrakezdésre, ha ügyüket olyan ellenséges közeg méricskéli befogott orral, mint a gazdasági migránsok közül válogatni szándékozó Európai Unió bürokratái, vagy a jelentős muszlim tagsággal rendelkező, teszetosza ENSZ?Költségvetési megszorítás - Itt a válasz az USA-t elítélő ENSZ határozatra
Kétszáznyolcvanöt millió dollárral csökken 2018-2019-ben az ENSZ működési költségvetése, a büdzsé öt százalékos apadását washingtoni bejelentés szerint az Egyesült Államok kormányának sikerült kitárgyalnia - közölték hírügynökségek szerdán. Nikki Haley amerikai ENSZ-nagykövet úgy fogalmazott, az ENSZ közismerten „nem hatékony és túlköltekezik", Washington pedig nem engedi, hogy „kihasználják az amerikai nép nagylelkűségét".Észak-koreai rakétafejlesztőket büntet az Egyesült Államok
Az amerikai kormány szankciókat léptetett életbe két észak-koreai állampolgárral szemben, akik fontos szerepet játszanak a phenjani rezsim rakétaprogramjában – közölte a washingtoni pénzügyminisztérium kedden. Az érintettek amerikai számláit befagyasztották, és tranzakciós tiltólistára kerültek.Ajánljuk még

















