Észak-korea
Egy volt észak-koreai diplomata szerint Kim Dzsong Un sosem válik meg nukleáris fegyvereitől
Egy volt észak-koreai diplomata, De Jong Ho arról beszélt egy keddi szöuli sajtótájékoztatón, hogy Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőnek nem áll szándékában megválni országa nukleáris fegyvereitől.ENSZ: Észak-Korea folytatja nukleáris és rakétaprogramját
Észak-Korea töretlenül folytatja nukleáris és rakétaprogramját, és civil létesítményeket - köztük reptereket - használ az összeszereléshez és teszteléshez - írta ENSZ-szakértőkre hivatkozva a Kyodo japán hírügynökség vasárnap.Hanoiban találkozik Donald Trump és Kim Dzsong Un
Donald Trump és Kim Dzsong Un csúcstalálkozója Hanoiban lesz február 27-én és 28-án – derült ki az amerikai elnök péntek esti mikroblog-bejegyzéséből. "Munkatársaim éppen most indultak el Észak-Koreából, ahol nagyon gyümölcsöző találkozón vettek részt" – írta Twitter-oldalán Donald Trump, aki hozzáfűzte: "várom, hogy találkozzak Kim elnökkel és elősegítsem a békét".Fehér Ház: Február végén találkozik Donald Trump Kim Dzsong Unnal
Február végén találkozik Donald Trump amerikai elnök Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel - jelentette be pénteken a Fehér Ház. Az újabb találkozó helyszínét később hozzák nyilvánosságra.Kína kész tevékenyen közreműködni a Koreai-félsziget atommentesítésében
Kína kész tevékenyen közreműködni a Koreai-félsziget atommentesítésében - jelentette ki Hszi Csin-ping államfő, amikor Pekingben találkozott Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel - írta csütörtökön a Hszinhua állami hírügynökség.Észak-Koreában megerősítették Kim Dzsong Un kínai látogatásának hírét
Kim Dzsong Un, Észak-Korea legfőbb vezetője úton van Kínába, hogy tárgyaljon Hszi Csin-ping államfővel - erősítette meg az észak-koreai média kedden. A KCNA állami hírügynökség beszámolója szerint Kim hétfőtől csütörtökig tartózkodik hivatalos látogatáson a szomszédos országban a kínai elnök meghívására.Együtt ünnepelte a két Korea a közös vasút- és úthálozat-fejlesztési projektet
Mintegy száz dél-koreai tisztviselő utazott az észak-koreai Keszong városban rendezett ünnepélyre, amelyet a közös vasút- és úthálózat-fejlesztési projekt örömére tartott a két ország szerdán.A nukleáris leszerelés megakasztásával fenyeget Észak-Korea
Örökre meggátolhatja a nukleáris leszerelést a Koreai-félszigeten, ha az Egyesült Államok újabb szankciókat vezet be Észak-Korea ellen - fenyegetőzött Phenjan vasárnap éjjel az észak-koreai állami hírügynökségen (KCNA) keresztül.Januárban vagy februárban lehet Donald Trump második csúcstalálkozója Kim Dzsong Unnal
Donald Trump amerikai elnök szombaton közölte, hogy valószínűleg januárban vagy februárban találkozik újra Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel, a júniusi szingapúri első csúcstalálkozójuk után ismét. Donald Trump a G20 országcsoport Buenos Aires-i csúcsértekezletéről hazatérőben repülőgépén beszélt erről újságíróknak.Ajánljuk még