etiópia
Szijjártó: átadtak a magyar segítséggel megépült ifjúsági központot Etiópiában (videó)
Átadták a fiatalok helyben maradását és hazatérését segítő Ifjúsági Tanácsadó Központot Etiópiában, amelynek felépítéséhez Magyarország 160 millió forint támogatást nyújtott a helyi katolikus egyháznak – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, Addisz-Abebában.Szijjártó szerint Afrika támogatása nélkül kezelhetetlen migrációs nyomás vár Európára (Videó)
A migrációt nem kezelni, hanem megállítani kell, ennek legjobb módját pedig a származási országokban fennálló körülmények javítása jelenti, ennek része a Magyarország és Etiópia közötti együttműködés is – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, Addisz-Abebában.Lavrov szerint a Nyugat gyarmatosító politikát folytat Afrikában
A Nyugat "beavatkozó" Afrika-politikáját bírálta etiópiai látogatásán az orosz külügyminiszter szerdán, Addisz-Abebában. Az orosz külügyminiszter egyúttal azt is kijelentette, hogy Moszkva támogatja Etiópia törekvéseit belpolitikai helyzetének stabilizálására.Több, mint kétszázan haltak meg egy etiópiai tömeggyilkosságban
Több, mint kétszáz áldozatát találták meg eddig annak az etiópiai tömeggyilkosságnak, amelyet az ország nyugati részében fekvő Benishangul-Gumuz államban követtek el a héten – közölték pénteken tisztségviselők.Újabb várost foglalt vissza az etióp hadsereg Tigré tartományban
Elfoglalt egy újabb települést a lázadó Tigré tartományban előrenyomuló etióp hadsereg – közölte az etióp kormány szombaton.Az etióp parlament megvonta a felhatalmazást a lázadó Tigray régió kormányától
Az etióp szövetségi állam parlamentje szombaton megvonta a felhatalmazást az északi Tigray régió törvényhozó és végrehajtó hatalmától, és megszavazta, hogy átmeneti kormány irányítsa a területet.Kairó az ENSZ BT-hez fordult az etióp gát ügyében
Egyiptom az ENSZ Biztonsági Tanácsának beavatkozását kéri, hogy újrainduljanak a tárgyalások arról a hatalmas gátról, amelyet Etiópia épített a Kék-Níluson a szudáni határ közelében – közölte a kairói külügyminisztérium pénteken.Etiópia elismerte, hogy katonái lelőttek egy segélyeket szállító kisgépet
Etiópia szombaton hivatalosan elismerte, hogy katonái a héten lelőttek egy kenyai magánrepülőt Szomália felett. A gép, amelynek öt utasa meghalt, egy kenyai magánvállalat tulajdonában volt. Hétfőn lőtték le a délnyugat-szomáliai Berdele felett az Afrikai Unió békefenntartó erejéhez (AMISOM) tartozó etióp katonák.Ajánljuk még